Egyik érzékletünk se vonja magára úgy a figyelmet, mint a fájdalom, amelyet nehéz nem észrevenni. Hisz bármilyen kellemetlen is tud lenni, nagy veszélyben lenne, ha nem éreznénk. Alapvető túlélési funkciója van: arra késztet, hogy elhagyjuk a károsító helyzetet, és gyors gyógyulást keressünk.
A fájdalom nyilvánvaló biológiai értéke, hogy jelzi a szöveti károsodást. Sokan ezért azt gondolják, hogy sérüléskor mindig van fájdalom, erőssége pedig arányos a sérülés nagyságával. Sok bizonyíték van arra, hogy a fájdalom - legalábbis magasabb rendű élőlényeknél - nem pusztán a sérülés súlyosságának függvénye. A fájdalom jellegét és erősségét korábbi tapasztalataink és az a képességünk is meghatározza, hogy a fájdalom okát és következményeit felfogjuk és megértjük. A fájdalom észlelésében és természetesen kifejezésében nagy szerepe van a kultúrának. Lényeges szerepet játszik abban, hogy milyennek érezzük a fájdalmat, és miként reagálunk rá.
Rejtélyes fájdalom
A fájdalom intenzív kellemetlen érzés és szenvedés, amely aktuális, képzelt vagy fenyegető, testi szövetek károsodásához vagy irritációjához kapcsolódva jelentkezik. A fájdalom oka nagyon gyakran külső inger, mégis élményjellegéből következően alapvetően belső érzésnek tartjuk.
A fájdalomnak szenzoros (az érzés a fájdalom keletkezési helyén, pl. lüktetés, nyilallás) és affektív komponense (a fájdalmat kísérő érzelmek, pl. félelem, düh, esetleg kéj) van, amelyek szoros kölcsönhatásban állnak egymással, és a kognitív rendszerrel, amit úgy is fogalmazhatunk, mindazzal, amit tudunk vagy hiszünk a fájdalomról.
A fájdalom ingere bármely olyan intenzitású inger, amely szöveti károsodást okozhat. Ez lehet nyomás hőmérséklet, elektromos áram vagy ingerlő vegyi anyag. Ilyen ingerek hatására a bőrben kémiai anyagok szabadulnak fel, melyek magas küszöbbel rendelkező receptorokat ingerelnek. A fájdalom minőségeivel kapcsolatban talán a legfontosabb különbségtétel a sérülést azonnal követő ún. fázisos, és a sérülés után tapasztalt tónusos fájdalmak között van. A fázisos fájdalom általában rövid ideig tart, erőssége gyorsan nő és csökken; a tónusos fájdalom ezzel szemben gyakran hosszan tartó és állandó mértékű. Ha például kificamítjuk bokánkat, azonnal szaggatott fájdalmat érzünk - fázisos fájdalmat -, de röviddel utána egy állandó - tónusos - fájdalmat kezdünk érezni a duzzanatnak köszönhetően. A kétféle fájdalmat az agyban külön idegpályák közvetítik.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Hasznos a fájdalom?
A fájdalomérzés képessége nélkül született emberek meggyőző bizonyságot szolgáltatnak a fájdalom hasznosságáról. Vannak ugyanis olyanok, akik egy olyan ritka genetikai rendellenességgel születnek, ami miatt érzéketlenek a fájdalommal szemben. Ez csak látszólag oly kellemes helyzet, ugyanis ezeknél az embereknél a fájdalom nem tudja betölteni védő funkcióját: mire észreveszik, hogy megsérültek, már lehet, hogy késő. Közülük sokan gyermekkori égési sebek, horzsolások, zúzódások nyomait viselik magukon. Evés közben gyakran mélyen beleharaptak nyelvükbe, és sok nehézség árán tanulták csak meg, hogy mit is kell tenniük nagyobb sebek, sérülések elkerülése érdekében. Ezért többnyire fiatalon meghalnak olyan, sokszor könnyebb sebesülések által okozott szöveti károsodásokban, amelyek a fájdalom érzékelésével elkerülhetők lennének.
Az inger és sok egyéb más
A fájdalom intenzitását és minőségét nagyban befolyásolják egyéb, ingeren kívüli tényezők is. Elsősorban a kultúrától, a személy attitűdjeiről és korábbi tapasztalatairól van szó. Ismert, hogy a kulturális értékek fontos szerepet játszanak abban, hogy az emberek milyennek érzik a fájdalmat, és miként reagálnak rá. A nyugati civilizáció például a gyermekszülést az egyik legnagyobb fájdalomnak tartja, amit az embernek el kell szenvednie. Ezzel szemben az antropológusok szerte a világon olyan kultúrákat is találtak, ahol az ún. couvade (férfi-gyermekágy) az általános gyakorlat. Az asszony itt gyakorlatilag nem szenved a szüléskor. Szinte a gyermek megszületéséig kint dolgozik a mezőn. Szüléskor a férj úgy nyög az ágyban, mintha nagy fájdalmai lennének. Extrémebb esetekben még az újszülöttel is a férj marad az ágyban, hogy felépüljön ebből a borzalmas megpróbáltatásból, az anya pedig rögtön visszamegy vigyázni a termésre.
Talán azt jelenti ez, hogy a mi kultúránkban a szülő nők csak megjátsszák vagy kitalálják a fájdalmat? Semmi esetre sem. Arról van inkább szó, hogy a mi civilizációnk felismerte, hogy a gyermekszülés veszélyezteti az anya életét, és a fiatal lányok már gyermekkorukban megtanulnak félni a szüléstől. A "természetes" - vagy fájdalom nélküli - szülésről szóló könyvek hangsúlyozzák, hogy a kulturálisan meghatározott félelmek fokozzák a vajúdáskor és a szüléskor érzett fájdalmat, és arra is rámutatnak, hogy ezt mennyire nehéz leküzdeni.
Minden relatív
A kultúra meghökkentő hatását szemléltetik egyes nem nyugati társadalmak szertartásai, amelyek kibírhatatlanul fájdalmasak lennének a nyugati ember számára. Az egyik ilyen megdöbbentő eset az India egyes részein még napjainkban is végzett "kampón függési szertartás". A szertartás egy ősi szokásból származik, amelyben a csoport egyik tagját az isteni hatalom képviselőjévé nevezik ki. A kiválasztott férfi szerepe, hogy az év egy adott időszakában néhány szomszédos faluban megáldja a gyermekeket és a termést. A szertartás során egy speciális kordé tetejéhez rögzített erős kötelek végein lévő fémhorgokat a férfi hátán a bőr és az izmok alá fúrják. A kordét azután faluról falura húzzák. A férfi kötélen függ, szabadon lóg a hátába mélyedő horgokon. Ami megdöbbentő, hogy a férfinek nincsenek fájdalmai a szertartás alatt, inkább valamilyen magasztos állapotban lévőnek látszik. Amikor később a horgokat eltávolítják, a sebek gyorsan hegednek minden orvosi kezelés nélkül, hacsak a fahamu alkalmazását nem tekintjük annak. Két héttel később a hátán alig láthatók a bőrsérülés nyomai.
"Engedi", hogy fájjon
Világos, hogy a fájdalom legalább annyira tartozik a lélekre is, mint amennyire az érzékelő receptorokra. A fentiekhez hasonló jelenségek vezettek el a fájdalom kapuelméletéhez. Eszerint a központi idegrendszer fiziológiai kapu-mechanizmusként szerepel: befolyásolja, hogy milyen fokú fájdalmat érzünk. Az agyi kognitív és érzelmi tartalmak a gerincvelőn keresztül befolyásolják a fájdalomtovábbítás intenzitását: erősítik vagy gátolják azt.
Az elmélet szerint a fájdalom érzése nemcsak azt követeli meg, hogy a bőrben lévő receptorok aktiválódjanak, de azt is, hogy egy "idegi kapu" a gerincvelőben nyitva legyen, és továbbengedje a fájdalmat az agy felé - a kapu akkor záródik, ha a gerincvelő egyes rostjai aktiválódnak. Mivel az idegi kaput az agyból lefelé küldött jelek zárják, a fájdalom észlelt erősségét a mentális állapot is befolyásolhatja, amint a horoghinta szertartásban is.
Mi is pontosan ez az "idegi kapu"? Úgy tűnik, hogy a középagy egyik területe (az ún. PAG - periaqueductal gray) játszik ebben fontos szerepet. Ennek a területnek a sejtjei olyan további idegsejtekkel állnak összeköttetésben, amelyek a fájdalom-receptorokból származó jeleket továbbító idegsejteket gátolnak. Amikor a középagy ezen területének sejtjei aktívak, a kapu zárva van, amikor viszont nem aktívak, nyitva van.
Úgy tűnik, hogy ez az a hely, ahol az olyan erős fájdalomcsillapítók, mint a morfium, kifejtik a hatásukat. Ugyanis a morfium emeli az idegi aktivitását, ami viszont, mint láttuk, az idegi kapu zárását eredményezi. Emellett saját testünk is termel olyan vegyületeket, az ún. endorfinokat, amelyek a morfiumhoz hasonló módon csökkentik a fájdalmat, és ezekről a vegyületekről szintén azt gondolják, hogy a középagy sejtjeire hatva zárják a fájdalom idegi kapuit.
Nyitva van a kapu
A fájdalomtól való félelem esetén a fájdalomküszöb csökkenhet, vagyis a "fájdalomkapu" kinyílhat - ilyenkor fokozottabb fájdalmat élünk meg, mint amikor pozitív kognitív és érzelmi hatások (pl. relaxáció) révén a küszöb nő, vagyis a kapu bezárul, tehát a fájdalomérzés csökken.
Vannak további jelenségek is, amelyek jól illeszkednek e kapuelmélethez. Az egyik ilyen mindannyiunk számára ismerős: a sérült terület masszírozása enyhítheti a fájdalmat, valószínűleg az idegi kapu bezárása révén. Egy másik, ehhez kapcsolódó jelenség az akupunktúra fájdalomcsillapító hatása. Az akupunktúra egy Kínában kifejlődött gyógyító eljárás, melynek során a bőr egyes pontjaiba tűket szúrnak. A tűk forgatása a beszámolók szerint teljesen megszünteti a fájdalmat, és nagyobb műtétek végrehajtását is lehetővé teszi a tudatánál lévő betegen. A tűk feltételezhetően azokat az idegrostokat ingerlik, amelyek zárják a fájdalomkapukat.
A pszichológiai szintről származó adatok tehát azt mutatják, hogy egyes gyógyszerek, kulturális hagyományok és keleti gyógyászati módszerek drámaian csökkenthetik a fájdalmat. Mindezen tényezőknek azonban valószínűleg közös a biológiai alapja. Ez tehát egy olyan eset, amikor a biológiai szinten végzett kutatás egyesítheti a pszichológiai szinten talált eredményeket.
Forrás: Melzack, R. (1977): A fájdalom rejtélye. Budapest: Gondolat Kiadó.
