Mint azt megírtuk, egy közelmúltbeli tanulmány szerint a magyar az egyik legboldogtalanabb nemzet a világon. Egészen pontosan a vizsgálatba bevont harminc ország közül csupán Argentínában és Törökországban válaszoltak kisebb arányban úgy a megkérdezettek, hogy a mindennapok során boldognak érzik magukat. Magyarországon az emberek alig több mint fele vallja magát annak, miközben a hazai lakosság 13 százaléka egyáltalán nem boldog. Mielőtt azonban messzemenő következtetéseket vonnánk le az első hallásra lesújtónak tűnő adatokból, érdemes egy kicsit a dolgok mélyére ásni. Bár a boldogságot – főként a pozitív pszichológia elmúlt évtizedekben tapasztalt térnyerésével és köztudatbeli értelmezésével – hajlamosak vagyunk mindennél előrébb való értékként kezelni, valójában az összkép ennél némiképp árnyaltabb.
Kényszerű lemondások és önámítás
Frank T. McAndrew, a galesburgi Knox College szociálpszichológusa a The Conversation oldalán közzétett cikkében például úgy fogalmaz, hogy az ember élete nagyobb részében természetszerűleg elégedetlen, és amikor az állandó boldogság elérésére törekszünk, voltaképpen árral szemben úszunk. A szociálpszichológus szerint nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy maga a boldogság sem szűkíthető le egyetlen jól körülhatárolt érzelemre. Különböző típusú örömöket élünk meg az életünk során, és ezek nem szükségszerűen egészítik ki egymást, sőt, akár összeegyeztethetetlenek is lehetnek egymással. Ha például valaki abban keresi a boldogságot, hogy az életét egy sikeres karrier és egy jó családi élet köré építi fel, akkor ezért rengeteget kell dolgoznia. Így aztán óhatatlanul is le kell majd mondani olyan hedonista élvezetekről, mint akár a bulizás, vagy a carpe diem elvét követő spontán programok. De a kemény munka hasonlóképpen a pihenés és a baráti kapcsolatok rovására is mehet. Magyarán az élet bármely területén remélt boldogságért cserébe áldozatokat is kell hoznunk másutt - nem élvezhetünk ki mindent egyszerre.
Másfelől az örök boldogság elérése elé az is akadályt gördít, ahogyan agyunk az örömteli élményeket feldolgozza. A szakember példaként említi, hogy sok mondatot kezdünk úgy, hogy "De jó lenne, ha...", vagy "Milyen jó volt, amikor..." Ezzel szemben egészen ritkán fogalmazunk úgy, hogy "Milyen jó most éppen..." A szociálpszichológus szerint ez egyáltalán nem véletlen. Az emberek zömére jellemző ugyanis az úgynevezett optimista elfogultság: hogy hajlamosak vagyunk azt gondolni, a jövőnk biztosan jobb lesz, mint a jelenünk. Emellett a kognitív pszichológiában Pollyanna-elvként ismert jelenség magában foglalja, hogy múltbeli élményeink közül is általában pontosabban, élénkebben emlékszünk a kellemes, mint a kellemetlen emlékekre. A jövőbe vetett hit és a régi szép idők emléke ugyanakkor nem több, mint az emberi psziché alkalmazkodásának eszköze. Egyfajta önámítás, amely lehetővé teszi, hogy töretlenül haladjunk előre az életünkben. Ha a múltunk a csodás, a jövőnk pedig csak még jobb lehet, akkor bármilyen kellemetlenséget át tudunk vészelni a rideg – vagy legalábbis annak tűnő – jelenben.
A negatív érzelmek is jobbá tehetik az életünket
Érdemes megemlíteni, hogy a tévhitért, mely szerint a jó élet arról szól, hogy boldogok vagyunk, sokan a mintegy negyed évszázada megszületett pozitív pszichológia területét teszik felelőssé. A mozgalom atyjának dr. Martin Seligmant, a Pennsylvaniai Egyetem pszichológus professzorát tekinthetjük, aki viszont csupán az optimális emberi működés tanulmányozásaként definiálta ezt a tudományterületet – és nem feltétlenül a boldogság tanulmányozásaként. "Annak érdekében pedig, hogy optimálisan funkcionáljunk az életünkben, nem túl jó ötlet állandóan a boldogság állapotában lenni" - hangsúlyozza a PsychologyToday oldalán közölt cikkében David B. Feldman, a Santa Clara-i Egyetem tanácsadó szakpszichológusa. Állítását két indokkal is alátámasztja.
Egyrészt érdemes különválasztani egymástól a boldogságot és azt, hogy valaminek nagy jelentősége van az életünkben. A pszichológiában ismert a hedonista és az eudaimónikus boldogság fogalma. Az előbbi kifejezés az egyszerű élvezeteket foglalja magában: egy szép naplemente látványát, egy ízletes tortaszelet elfogyasztását, esetleg egy kielégítő szexuális együttlétet valakivel. Ezzel szemben az eudaimónikus boldogság olyan élményeket takar, amelyeknek jelentése és célja van a személyes életünkben: hogy például a saját értékeink szerint élhetünk, teljesítünk egy fontos életcélt, illetve létrehozunk valami maradandót a világban. Azért lényeges különbséget tenni a két kategória között, mert aminek jelentősége van az életünkben, nem mindig kellemes. Nem kellemes, amikor keményen kell dolgoznunk a céljainkért, amikor bármilyen nehézség ellenére is igyekszünk betartani az ígéreteinket mások felé, amikor őszintének kell lennünk a hibáink beismerése során, vagy amikor meg kell bocsátanunk egy szerettünknek valamiért. Ezeknek a nehéz élethelyzeteknek ugyanakkor nagy jelentőségük lehet, miközben a hedonista élvezetek legtöbbször csak múlandó örömet okoznak.
Mindez rávilágít Feldman másik érvére is, mely szerint a negatív érzelmek fontosságát sem szabad alábecsülnünk, hiszen a kellemetlenségük ellenére is segítséget nyújthatnak. A bűntudat arra sarkallhat, hogy kijavítsuk a hibáinkat, megőrizve így értékes emberi kapcsolatainkat. A szorongás és a félelem megóvhat potenciális veszélyektől. Sőt, olykor még a harag is előnyös hatással bírhat. "Természetesen nagy különbség van aközött, ha egészséges, kezelhető mértékű negatív érzelmeket élünk át, vagy ha teljesen átveszik felettünk az uralmat. Mint a legtöbb dolog az életben, minden érzelem is csak mértékkel átélve a legjobb" – fogalmaz a pszichológus. "Az, hogy egy jó életet élünk, nem azt jelenti, hogy boldogok vagyunk. Arról szól, hogy hűek maradunk önmagunkhoz. Ha folyton boldogok lennénk, elmulaszthatnánk számos lehetőséget arra, hogy fejlesszük önmagunkat, hogy harcoljunk azért, amiben hiszünk, vagy részt vegyünk életünk legjelentőségteljesebb törekvéseiben."
A boldogság lehetséges hátulütői
Feldman gondolatait sok tekintetben alátámasztják a témában zajló kutatások. June Gruber klinikai szakpszichológus és munkatársai egy elemzésükben mintegy 400 korábbi tanulmány eredményeit tekintették át a területről, arra keresve a választ, hogy vajon a boldogság minden esetben jót jelent-e az emberek számára. Mint azt Gruber a Greater Good Magazine-ban írja, munkájuk során négy olyan területet tártak fel, ahol a boldog érzelmi állapot nemhogy előnyös, hanem kifejezetten hátrányos helyzetet teremt. Kiderült például, hogy bár a pozitív érzelmek alapvetően erősítik a kreatív gondolkodást, a túláradó, túlzott boldogság viszont éppen ellenkezőleg, rontja a problémamegoldó képességet, illetve rugalmatlanabbá teszi az embert az új kihívásokkal való szembenézésben. Egyszersmind óvatlanabbá is válunk tőle.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Ahogyan azt Feldman is megjegyezte, Gruberék is arra a következtetésre jutottak kutatásaik alapján, hogy a negatív érzelmek sok élethelyzetben szükséges rosszként jelennek meg. Érzelmeinek segítenek abban, hogy alkalmazkodjunk a változó körülményekhez, kihívásokhoz, lehetőségekhez. Ebben a mátrixban a boldogságnak is megvan a maga helye, hiszen segíthet küzdeni a céljainkért, együttműködni másokkal. Előfordulnak azonban specifikus helyzetek, amikor nem az öröm a megfelelő érzelem. Van, amikor a düh a legbiztosabb támaszunk egyes akadályok leküzdésében, vagy a félelem a veszély elkerülésében, esetleg a szomorúság a veszteségek feldolgozásában.
Ugyancsak érdemes leszögezni, hogy a boldogság nem minden formája előnyös. A boldogság nem egy jól körülhatárolható fogalom, sokkal inkább különböző érzelmek széles és színes skálája. Egyes esetekben energikusabbá válunk tőle, máskor megnyugtat. Olykor közelebb hoz másokhoz, vagy nagylelkűbbé tehet. Vannak viszont a boldogságnak olyan megtestesülései is, amelyek problémák forrásává válhatnak. Ilyen lehet például a büszkeség, az a kellemes érzés, amely valamilyen eredménnyel vagy magas társadalmi ranggal áll kapcsolatban. A büszkeség jogos érzelem lehet például egy munkahelyi előléptetésnél, vagy egy értékes díj elnyerésekor. Ha viszont gőgbe csap át vagy megalapozatlan, úgy negatív megnyilvánulásokhoz vezethet: másokkal szembeni agresszióhoz, antiszociális viselkedéshez, akár mániás hangulatzavarhoz is. A túlzott büszkeség ezen felül az empatikus képességünket is tompíthatja.
Hova tovább Gruberék szerint a boldogság üldözése egyenesen boldogtalanná teheti az embert, ráadásul olyan mentális zavarokkal hozható összefüggésbe, mint a depresszió és a bipoláris zavar. Kutatások igazolják, hogy minél görcsösebben igyekszik valaki elérni a boldogságot, annál magasabb elvárásokat támaszt, és végül annál csalódottabb lesz a végeredménnyel.
A mérték az érték
Úgy tűnik tehát, hogy a kérdésre, mely szerint lehet-e az ember örökké boldog, nemmel érdemes válaszolni. McAndrew szerint a boldogság múlandó természetű, és a pszichológiában régóta ismert fogalom a "hedonista taposómalom". Sokszor keményen dolgozunk azért, hogy elérjük a céljainkat, amikor pedig sikerrel járunk, csak rövid ideig élvezzük azt ki, majd gyorsan visszatérünk az alap érzelmi állapotba, és kezdődik minden elölről. Lottónyertesekkel folytatott tanulmányok is azt mutatják, hogy nem változtatja meg egyik pillanatról a másikra az életünket, ha megkapjuk, amire a legjobban vágyunk. "De ennek éppen így is kell történnie, legalábbis evolúciós szempontból. A jelennel való elégedetlenség és a jövő iránti álmok tartanak motiváltan minket, míg a múlt kellemes, homályos emlékei bizonyosságot nyújtanak ahhoz, hogy átélhetjük az érzelmeket, amelyeket keresünk. Valójában az állandó boldogság teljesen aláásná az akaratunkat, hogy bármit is megtegyünk" - véli a szociálpszichológus.
Ez is érdekelhet
Hozzáteszi ugyanakkor, hogy emiatt nem szabad kétségbeesnünk. Ha ugyanis elfogadjuk, hogy a boldogság létezik, de csupán egy kedves vendég, aki sosem marad túl sokáig, az segíthet jobban megbecsülni, amikor éppen betoppan az életünkbe. Másfelől annak felismerése, hogy mások sem birtokolhatják teljes egészében, visszaszoríthat egy másik érzelmet, amelyről ismert, hogy megakadályozza a boldogság elérését: az irigységet.
