Miért nehéz barátkozni?

A barátságok jótékony hatását nem kell különösebben magyarázni, hiszen a legtöbb ember átéli, hogy érzelmileg milyen értékes dolog, ha valaki kiáll mellettük, támogatja őket, van kire számítaniuk. De igaz barátokat szerezni nem könnyű.

Úgy tűnt, hogy könnyebb barátkozni a középiskolában és a felsőoktatásban, s a kollégiumi, sport-, sőt katonatörténetek erről sok mindent elmagyaráznak. De miért éppen ilyen közegben teszünk szert barátságokra? Ennek okai közé tartoznak a közelség és az ismétlődő, nem tervezett interakciók (többször is ugyanazzal az emberrel). Úgy tűnik, hogy ezek a véletlenek ritkábban fordulnak elő, amikor a "valódi világba" kijutunk. Ráadásul, ahogy az emberek idősebbek lesznek, megházasodnak, vagy hosszú távú kapcsolatba lépnek és gyermekeik lesznek, nehezebben találnak időt a barátaikra.

barátok
A legtöbb mély barátság az iskolás években köttetik - nem véletlenül

A barátság azonban nagyon fontos az egészség szempontjából, különösen a nők számára. Egy UCLA-tanulmány kimutatta, hogy a szoros baráti kapcsolatok hiánya olyan káros az egészségre, mint a túlsúly. Amikor a nők stresszelnek , nem váltanak át "harcolj vagy menekülj" üzemmódba, ahogy a férfiak.

A stressz hatására egy oxitocin nevű hormon szabadul fel (ugyanaz a vegyianyag, amely a szex során termelődik), s amely kiváltja a "harcolj vagy menekülj" választ. Az oxitocin arra ösztönzi a nőket, hogy a gyermekeikre összpontosítsanak, más nők társaságát keressék, s nagyobb legyen a hajlandóságuk a barátkozásra, ami még több oxitocin kibocsátását eredményezi, és ez tovább nyugtatja őket. A férfiak viszont nem kapják meg ezt a nyugtató választ, mert a stressz miatt sok tesztoszteront is termelnek, ami elnyomja az oxitocin hatását. Az ösztrogén pedig úgy tűnik, hogy fokozza a hatást.

Szükségünk van emberekre, akikre számíthatunk, és akik miatt jobban érezhetjük magunkat. De hogyan változott a barátság jelentése az elmúlt két évezredben? Részletek!

A barátság csökkenti a vérnyomást, megnöveli az immunitást és elősegíti a gyógyulást, ami megmagyarázhatja, hogy a nők között miért alacsonyabb a szívbetegségek aránya és hosszabb a várható élettartam, mint a férfiaknál. A tanulmányok szerint a nőknek általában több barátjuk van, mint a férfiak. Végső soron ezért érdemes új barátságokat kötni, és feleleveníteni a régieket, például az egykori iskolatársakkal.

Forrás: howstuffworks.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra