Mit olvasott utoljára? Vegyen elő egy könyvet!

Mentális egészségünkért akkor tehetünk a legtöbbet, ha rendszeresen időt szánunk magunkra: pihenünk, kikapcsolódunk, feltöltődünk, tudatosan biztosítva szervezetünk számára mindazt, amire pszichésen (is) szüksége van. A lazításra remek alternatíva az olvasás.

Mentális egészségünk megőrzése most talán még fontosabb, mint eddig, a koronavírus-járvány ugyanis pszichésen is több terhet ró mindenkire. Folyamatosan stresszelünk a munkánk miatt - ha van, azért, ha nincs, akkor meg azért -, aggódunk a szeretteinkért, ismerőseinkért. Ebben az időszakban sokan hajlamosak elhanyagolni saját testi és lelki szükségleteiket: keveset alszanak, nem figyelnek oda a táplálkozásra, a testmozgásra, lemondanak azokról a kikapcsolódási lehetőségekről, amelyek energiával és élményekkel tölthetik fel. Utóbbi sajnos a pandémia egyik negatív hozadéka. A társas kapcsolatok visszaszorulása viszont nem jelenti azt, hogy hanyagolnunk kell minden tevékenységet, ami egy kis lazításra ad okot.

olvasás
Olvasni bárhol lehet. Csak nyugalom kell hozzá. És idő. Fotó: Getty Images

Keressünk olyan időtöltést, amelyet egyedül is űzhetünk, és ami hozzájárul pszichés egészségünk fenntartásához. Ennek egyik remek módja az olvasás. Ha már nem emlékszik, mit olvasott utoljára, itt az ideje, hogy elővegyen egy könyvet! Ha pedig nemrég fejezett be egyet, jöhet a következő!

Mikor és mit olvassunk?

Tény, hogy nem mindig tudunk ráhangolódni az olvasásra: egy pörgős, rohanós nap után, amikor a gondolataink még otthon is csak száguldanak, lehet, hogy jobban esik lerogyni a tévé elé és kapcsolgatni a csatornákat, vagy "pörgetni" a cikkeket a telefonunkon. Ha viszont úgy döntünk, hogy könyvet - esetleg újságot, képregényt - veszünk kézbe, biztosítsunk időt magunknak, hogy kellően elmélyedhessünk. Ne kelljen percenként felugrálnunk valamiért, mert nem nagy élmény tízszer nekifutni egy fejezetnek, vagy egy írásnak úgy, hogy valójában arra sem emlékszünk, miről olvasunk. Az is fontos, hogy lehetőség szerint - ha nem "muszájból" olvasunk - olyan könyvet válasszunk, ami érdekel bennünket, mert így biztosíthatjuk az élményt. (Az már más kérdés, hogy tetszett-e, amit olvastunk, vagy sem).

Azt eddig is tudtuk, hogy az olvasási készségek gyakorlással, egyre hosszabb és nehezebb szövegek olvasásával fejleszthetők. Mindeddig azonban csak néhány tanulmány foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy a gyerekek olvasmányai mennyire befolyásolják iskolai teljesítményüket. Nemrég viszont kiderült, hogy jobban teljesítenek azok a gyerekek, akik napi szinten olvasnak könyveket. Részletek!

Miben segíthet az olvasás?

Az olvasás tökéletesen alkalmas arra, hogy agyunk kikapcsoljon és képzeletünk egy másik világba röpítsen bennünket, ideig-óráig megfeledkezve a valóságról. De amellett, hogy élvezetes, hasznos is. Kutatások szerint kiválóan edzi az agyat - írja a healthline.com . MRI-vizsgálatokkal megerősítették, hogy az olvasás áramkörök és jelek összetett hálózatát mozgósítja az agyban: idővel ezek a hálózatok erősödnek, kifinomultabbá válnak. Az olvasás az empátiakészséget is növeli. Egy 2013-as kutatásból például kiderül, hogy a szépirodalmat, azon belül is szereplők lelkivilágával részletesen foglalkozó történeteket olvasók érzékenyebbek, és könnyebben megértik mások érzéseit.

A rendszeres olvasás az élet egyéb területein is remekül kamatoztatható: olvasmányainkkal bővül a szókincsünk, javulhat a szövegértésünk és kommunikációs képességeink, formálódik a világról alkotott elképzelésünk, és ami talán a legfontosabb: frissen tartja elménket. Még akkor is, ha esetleg huzamosabb ideig nem tudunk kimozdulni otthonról. Bizonyított, hogy megelőzi a kognitív hanyatlást az életkor előrehaladtával. Azok az idős emberek, akik naponta olvasnak és oldanak meg különféle matematikai feladványokat, rejtvényeket, hozzájárulnak agyuk kognitív működésének fenntartásához.

Pozitív élettani hatásai is vannak: egy, a researchgate.com-on publikált 2009-es tanulmány szerint 30 perc olvasás ugyanolyan hatékonyan csökkentheti a vérnyomást, a pulzusszámot és a pszichés szorongást, mint például a jóga és a humor. A lefekvés előtti olvasás pedig kutatók szerint felkészíti a szervezetet az pihetető éjszakai alvásra . Ez persze attól is függ, hogy miről olvasunk elalvás előtt. A megfelelő pihenés érdekében ilyenkor célszerű olyan könyvet választani, ami ellazít, és nem felpörget bennünket.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra