"A magány a tévhitekkel ellentétben nem az emberek, hanem a kapcsolatok hiányát jelenti. A magányos ember is vágyik a társaságra, benne van a valahova tartozás igénye, de azt éli meg, hogy abban a helyzetben, állapotban, amiben ő van, nem akar kapcsolódni hozzá senki. Egyfajta elszigeteltség-, elidegenedettségérzésről van szó, amely az önértékelést meghatározva kihatással van az érintettre. Egy idő után ugyanis meggyőzi magát arról, hogy valójában nincs meg benne az a belső érték, ami miatt bárkinek is érdemes lenne közel kerülnie hozzá" - mondta el Barkász Heléna klinikai szakpszichológus a HáziPatika.com-nak.
Számos kutatás bizonyította, hogy a magány nemcsak a lelki, hanem a testi egészségünket is negatívan befolyásolja: a szívműködéstől kezdve az alváson át a hangulatig mindent érint. Egy külső szemlélő is könnyedén felismerheti a magányos embert, hiszen a gesztusai, testbeszéde, viselkedése is árulkodó. A pszichológus szerint a tartása jellemzően görnyedt, nem emeli fel a tekintetét, inkább maga elé néz, a mozdulatai lassabbak, szkeptikusság árad belőle. Az egész lénye azt sugallja, hogy nincs olyan dinamizmusban, mint amikor valakit sok kapcsolat, ezáltal pedig többféle inger vesz körül, és a mozdulataiból is érződik, hogy aktív és jelen van.
Amikor betegség áll a háttérben
Annak, hogy valaki elmagányosodik, többféle oka lehet. Előidézhetik bizonyos hangulatzavarok, mint a depresszió. A depressziósok túlságosan lekicsinylik önmagukat, és úgy érzik, nem méltók arra, hogy mások kapcsolódjanak hozzájuk, vagy, hogy jobbra forduljanak a dolgaik. Ez a fajta mentalitás pedig magában hordozza annak a veszélyét, hogy az érintettek előbb-utóbb egyedül maradnak. Azok, akik szociális fóbiával küzdenek, kisebbrendűségi érzéseik miatt csak távolról szemlélnek másokat, mert attól tartanak, hogy elutasítanák őket, ha barátkozni próbálnának. Így viszont megteremtik azt a magányt, amitől félnek.
Más példa a mentális kórképekben gyökerező háttérre a skizofréniában szenvedők pszichózisból eredő elmagányosodása. "Az, hogy olyan ingereket észlelnek, amiket más nem (hallucinációk, téveszmék), idegenkedést válthat ki környezetükből és őket magukat is megrémítheti" - magyarázza a pszichológus.
Érdemes még megemlíteni az olyan, organikus zavarokhoz társuló mentális zavarokat, mint amilyen a demencia legelterjedtebb formája, az Alzheimer-kór . A betegség súlyos szellemi leépüléssel jár, melynek során egyebek mellett az érintettek elveszíthetik emlékeiket, beszédkészségüket és megváltozhat a személyiségük is. Ha nincs egy megtartó közeg körülöttük, szép lassan minden kapcsolatuk felbomolhat. A stroke-on átesett betegeknél is gyakori a beszédközpont sérülése, ami megnehezíti a külvilággal való kapcsolatfelvételt, szégyenérzetet kelt az érintettben - ennek szintén a visszahúzódás lehet a következménye.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Ezek a "rizikós" tulajdonságok
Előfordul, hogy az elmagányosodást valamilyen tulajdonság, viselkedésmód magyarázza. A passzív-agresszív személyiségekkel, vagy azokkal, akik egyáltalán nem, vagy csak nehezen alkalmazkodnak másokhoz, problémás együtt lenni, így nagy a rizikója, hogy az érintettek környezetéből mindenki eltűnik. Könnyen elmagányosodhatnak a visszahúzódó, félénk vagy éppen szorongó személyiségek: ők társaságban általában nem érzik annyira komfortosan magukat, ezért rendszerint kerülik az ilyen helyzeteket. Szellemi vagy testi különbözőség esetén is magára maradhat valaki. A fiatalabb korosztálynál különösen jellemző, hogy ha valaki nagyon kilóg a többiek közül, például azért, mert máshogy néz ki, mint az átlag, esetleg jobb vagy rosszabb képességű, akkor kiközösítik.
Élethelyzetből fakadó magány
Van, amikor az elmagányosodás gyökere különféle élethelyzetekben keresendő. A gyász, válás, szakítás például tipikusan ilyen, főleg, ha valaki azt az embert veszíti el, aki egyedüliként állt mellette a mindennapok során. A hiábavaló párkeresés hatására is elmagányosodhat az ember, sokan ugyanis annyira rágörcsölnek arra, hogy megtalálják a megfelelő partnert, hogy pont ezzel ijesztenek el maguktól mindenkit.
Kevesen tudják, de a magány azokat sem kíméli, akik párkapcsolatban élnek, vagy ott vannak körülöttük a családtagjaik. "Nem véletlenül létezik a társas magány fogalma. Akkor beszélhetünk erről, amikor az illető tisztában van azzal, hogy egy adott kapcsolatban nem teljesülnek az igényei, de tehetetlennek érzi magát, mert nincs körülötte egy megtartó, támogató közeg" - így a szakember.
Meddig segít a nyitottság?
A magányból természetesen nem lehetetlen kitörni, de a pszichológus szerint tenni kell a változásért. Első körben próbáljunk meg rájönni, hogy miben gyökerezik az elszigeteltségünk, majd gondoljuk át, mi szükséges ahhoz, hogy jobb legyen a helyzet. Az esetek többségében már az is sokat segít, ha aktívabbak leszünk. "Ne várjunk arra, hogy mások keressenek meg minket, legyünk mi a kezdeményezők, és frissítsük fel, ápoljuk a kapcsolatainkat" - hangsúlyozza Barkász, aki szerint, mivel ez rengeteg időt, energiát igényel, állítsunk fel egy fontossági sorrendet, hogy lássuk, ki az, akivel érdemes szorosabbra fűzni a viszonyt, és ki az, akit el lehet engedni.
Fontos, hogy ha van rá módunk, ne csak online legyünk jelen a környezetünk életében, hanem iktassunk be - természetesen a járványügyi szabályok betartásával - minél több személyes találkozást. Egy séta például mindig jó ötlet: a mozgás felpezsdít, és ha viszünk magunkkal valamilyen finom meleg italt, a téli hideg sem lehet akadály. Végül, de nem utolsósorban pedig legyünk nyitottak az új lehetőségekre. Ne azt keressük, hogy mit nem lehet, hanem azt, hogy mit lehet: ha van alkalom az ismerkedésre, a friss élmények gyűjtésére, ne zárkózzunk el tőle.
Kiemelendő ugyanakkor, hogy ha a magány már nagyon régóta fennáll, esetleg valamilyen kezelést igénylő betegség következményeként lép fel, akkor a fent említett módszerek nagy valószínűséggel nem fognak használni. Ilyenkor minél hamarabb szakemberhez kell fordulni. Amennyiben ez nem történik meg, és a magány egyre súlyosabb méreteket ölt, depresszió, sőt, öngyilkossági krízis is kialakulhat, figyelmeztet Barkász Heléna.
A négy fal közötti világ nagyon biztonságosnak tűnhet egy magányos ember számára, hiszen tudja, hogy ott semmi rossz nem érheti. Aki viszont túl sokat van egyedül, az egy idő után újrateremti a szorongásait, önigazolást lát a külvilág elmarasztaló eseményeiben. Ha például lemegy a boltba, és elkezdi őt idegesíteni a vásárlók lassúsága, meggyőzi magát, hogy semmi értelme nem volt kimozdulni, hiszen otthon senki nem áll az útjába. Legközelebb tehát ahelyett, hogy lemenne a boltba, inkább megrendeli az ételt. Ez az ördögi kör az, amiben nem szabad benne maradni.
