Társaink
A városi életmód megváltoztatta az emberek természethez való viszonyát. Eltávolodtunk a földtől, nemcsak valós térben, emeletes házakba költözve, hanem úgy is, hogy az életünknek egyre kevésbé részei azok a folyamatok, amelyek az évszakok váltakozásához, az állatok természetes életciklusaihoz, magához az élővilághoz kapcsolódnak. Az emberek egy része szinte steril burokba húzódva elzárkózik a természettel való kapcsolatfelvételtől. Más meg éppen életcéljává teszi azt, megszállottan vallva, hogy az állatokkal, sőt, a növényekkel közelibb, értékesebb kapcsolatot tud kialakítani, mint embertársaival...
Szerencsére sokan vannak olyanok is, akik harmonikus viszonyban vannak az élővilággal, és megismerve, megfigyelve kerülnek közelebb hozzá, sikeresen gazdagítva életüket annak elemeivel. Manapság kezdik felfedezni, hogy a "magunk mellé emelt" társállatok haszna nemcsak az, hogy gyönyörködtetik, szórakoztatják gazdáikat, hanem hogy adott esetben kétlábú társaikat gyógyítani is képesek.
Kövi emberek
Gárdonyi Géza egyik írásában a városban élőket "kövi embereknek" nevezte. Ez az írás majd egy évszázada született, azóta ez az elidegenedés még sokkal nagyobb mértékű, mint amilyennek a zseniális író érezte. Főleg a városban élőkre jellemző, hogy ezt a természet utáni, kielégítetlen vágyukat otthoni, hobbyállat tartásával igyekeznek enyhíteni. Az pedig már nemcsak a természettől való eltávolodást, hanem az emberi kapcsolatok zavarait is jelezheti, hogy egy-egy ilyen kivételezett kedvenc sokszor több figyelmet, szeretetet kap, mint az illető barátai, rokonai.
Sajnálatos tény, hogy a modern társadalomban egyre több a magányos ember, nemcsak az idősek, hanem a középkorúak, sőt a fiatalok között is. Így nem csodálkozhatunk azon, hogy ember és állata közötti kapcsolat sok esetben túlmegy a "gazdi" és gondozottja viszonyon, már nemcsak tulajdonosról és értékes élő tulajdonáról, hanem egy ember és egy állat bizonyos értelemben kölcsönös kapcsolatáról beszélhetünk. Ezt a változást megfogalmazva manapság egyre gyakrabban használják a "társállat" kifejezést a tartójuknak sokfajta örömet, derűt, egészséget nyújtó kutyákról, macskákról, madarakról, egyebekről szólva.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Családom és egyéb állatfajták
Durell könyve tréfásan idézi fel, milyen szimbiózisban élhetnek együtt a hobbyállatok egy-egy családdal. Magyarországon becslések szerint kétmillió kutya és legalább ugyanennyi macska él, vagyis statisztikai értelemben minden háztartásra jut legalább egy társállat. A legtöbb (és legváltozatosabb fajta) házi kedvencet a gyermekes családok tartják. Társállatnak a férfiak általában jobban szeretik a kutyát, a nők pedig a macskát, bár a macskák önállóságuk miatt gyengébben kötődnek gazdájukhoz, mint a kutyák.
A négylábú kedvenc remek társává válhat a család minden tagjának, bár többnyire a családtagok közül az egyiket "kiválasztja" igazi gazdinak. Vele a kapcsolat olyannyira elmélyülhet, hogy az állat érzékeny lesz annak hangulatváltozására is. Az állattartók beszámolnak arról, hogy válsághelyzetben, gyász, valami nagy fájdalom esetén a kutya vagy macska együttérzést mutat, mintha vigasztalni akarná gazdáját... Abban pedig mindannyian megegyeznek, hogy az állat feltétel nélküli szeretete, elfogadása milyen gyógyító hatású: egy kutya például akkor is imádattal néz a gazdájára, ha az éppen rossz passzban van, öreg, beteg, fáradt, csúnyának, elesettnek érzi magát. A társállatok enyhítik az egyedül élő magányos emberek szomorúságát. Segítenek a depresszió, a rossz közérzet, a lehangoltság leküzdésében, így az érzelmi állapotok javításában.
Ezek a magányos, főként idős emberek sokkal jobban kötődnek állataikhoz, mint akik családban élnek és mellette tartanak állatot. A társállatok kedvező hatásai azonban a családtagok közötti viszonyokban is érvényesülhetnek. Egyrészt úgy, hogy az állat "példát mutat": tanítja szeretni, a szeretetet kimutatni a körülötte élőket. Bármilyen furcsa, de tapasztalatok szerint a kutya a puszta létével, a gondozásához kapcsolódó programokkal, teendőkkel is enyhítheti a házastársi konfliktusokat. Sok-sok vészes vita marad el, vagy szelídül beszélgetéssé úgy, hogy a kitörni készülő vihar elől valamelyik fél kitér: fogja a kutya pórázát, sétál egy jót, és amíg a tüdeje kiszellőzik, az indulatai is elcsitulnak...
Szőrös, tollas, pikkelyes gyógyítók
Az állatok pszichoterápiás alkalmazása még viszonylag új területe a gyógyításnak. Elsőként egy amerikai pszichológus, dr. Boris Levinson vonta be páciensei házi kedvenceit kezelésükbe. Mára már egyre több országban terjedt el, köztük Magyarországon is. A terápia azon alapul, hogy a házi kedvencek segítenek fenntartani a gazdák lelki egyensúlyát, oldják a feszültséget, csökkentik a félelmet, szorongást, javítják az emberek hangulatát. Konkrét betegségek tüneteinek enyhítésére, illetve a fizikai erőnlét fenntartására is kiválóan alkalmasak.
Az Egyesült Államokban egy 1987-ben végzett felmérés szerint 31000 szociális intézményben élő embert "látogatott meg"összesen 2000 különféle állat, s noha a higiéniai intézkedések csupán a szokásos oltásokra korlátozódtak, egyetlen esetben sem történt semmiféle megbetegedés. Az állatterápia számtalan területen használható: tanulási problémák, családi feszültségek, lelki terhek, fejlődési rendellenességekkel élők, mozgáskorlátozottság, egészségmegőrzés, alkoholizmus, drogfüggőség, házassági válság stb. Elvileg bármelyik állat alkalmas lehet gyógyító célra, ha nem agresszív, szereti a simogatást, egészséges és szófogadó. Mivel a terápia során a legfontosabb az érintés, ezért célszerű kellemes tapintású, szőrös, puha tapintású állatfajt választani.
A kutya az egyik leggyakoribb terápiás állat, mivel szociálisan érzékeny, jól alkalmazkodik és nagyon fejlett a nemverbális kommunikációja és gazdájához a végsőkig hű. A macskák szintén nagyon elterjedt terápiás állatok. Fontos a nyugalom: tűrje a simogatást, ne legyen sem nagyon félénk, sem agresszív. A gyógylovaglás, a hippoterápia lényege a ló mozgásában van, ezért főként a mozgást befolyásoló betegségek gyógykezelésénél alkalmazzák. Pszichológiai problémák kezelésére is alkalmas a ló, elsősorban kommunikációs, magatartási- és tanulási zavarok gyógyításánál, félelmek leküzdésére, agresszió ellen és önbizalom növelésére is.
A madarak közül főként a nagyméretű papagájok használata terjedt el a terápiás foglalkozásokon, de gerléket és kisebb énekes madarakat is alkalmaznak. Ezek a kalitkában élő madarak leginkább bentlakó állatként válnak a terápia részévé. A gondozás során könnyen elsajátítható a kötelességtudat, a rendszeresség és az önállóság is. Ezt kihasználva hoztak létre például az Egyesült Államokban olyan farmokat, ahol a legkülönfélébb gazdasági állatokat (szarvasmarha, juh, kecske, pulyka, szamár, sertés, kacsa) a gondozottak látják el.
Vonzó, aranyos, mókás megjelenése és puha szőre miatt ideális terápiás állat lehet a nyúl és a tengerimalac is. Szereti, ha simogatják, és ha megfelelően szoktatják, nem fél az idegenektől sem. Egy szép akváriumban békésen úszkáló halak látványa kimutathatóan oldja a stresszt és csökkenti a szorongást. Elsősorban az USA-ban népszerű a delfinterápia, de már egyes európai országban is gyakorolják. Főként autista, Down-kóros, illetve halmozottan sérült gyermekek gyógyulását segítheti elő.
Erkölcsnemesítők?
Nemcsak a gyógyászatban fedezték fel az állatokkal való foglalatosság jótékony hatását. Bizonyított tény, hogy egy állattal együtt élő, növekedő gyermek sokkal könnyebben átérzi mások örömét és fájdalmát, felelősségtudata, empátiája, sőt kommunikációs képessége is fejlettebb. A gyermeknevelés mellett szükség esetén a felnőttek erkölcsi rehabilitációjában, "átnevelésében" is alkalmazható a módszer. A svájci Saxerried Fegyintézetben az elítélteknek a társadalomba való visszailleszkedését is négylábú "munkatársak" segítik. A börtönhöz gazdaság tartozik 120 lóval, s a raboknak megengedték azt is, hogy cellájukban macskát tartsanak.
Úgy tapasztalták, hogy a visszaesők arányát jelentősen csökkentette, hogy a szabadulás előtti hónapokban egy kis élőlényről kellett gondoskodniuk. Egy amerikai büntetés-végrehajtási intézet ennél is többre vállalkozott: az elítélteket kutyakiképző-munkába vonták be, melynek során mozgássérülteket segítő kutyákat készítenek fel majdani feladatuk ellátására. A fegyencek így nemcsak az állattal való kontaktus élményével gazdagodnak, hanem azzal az érzéssel is, hogy valami hasznosat cselekedtek.
