"A máltaiak küldetése a hit védelme és a szegények szolgálata. A két fogalmat a gondviselés köti össze. Gondviselés másokért, az isteni gondviselés jegyében" - mondta lapunknak Győri-Dani Lajos a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke, akivel a magányról, az idősekről, az idősellátásról beszélgettünk. Szerinte nem feltétlenül azok a szegények, akik anyagilag szűkölködnek. Hiszen egy anyagi biztonságban élő embert is rászorulóvá tehet a magány, a depresszió. Ugyanakkor a szegénységnek is több arca van, például a kiszolgáltatottság, amikor egy idős, magányos ember már nem tudja ellátni saját magát, nem képes az önálló életvitelre.
HáziPatika.com: Mi a magány?
Győri-Dani Lajos: A magány egy hiányállapot, tartós szeretethiány. Nincs, akit szeressek, és nincs, aki szerethet engem.
HáziPatika.com: Saját környezetében mindenki felismeri a magányt?
Gy-D. L.: Szerintem igen. Mindenki tud mondani két-három magányos embert, akit jól ismer.
HáziPatika.com: Hogyan lehet segíteni a magányos emberen?
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Gy-D. L.: A magányos ember nem akar magányos lenni. A segítés abból áll, hogy valahogy oldjuk a magányát. Éreztetjük vele, hogy tartozik valakihez, hogy van, aki gondol rá, elismeri és szereti. Már az is nagy segítség, ha a parkban vagy a lépcsőházban beszélgetünk tíz percet a környezetünkben élő magányos emberrel.
HáziPatika.com: A magány a gyermekorral kezdődik?
Gy-D. L.: A gyermekkorral a magánytól való félelem kezdődik. Szerintem ez ősi dolog, a születésünkkel kapjuk, az életünk minden szakaszában, állandóan jelen van, függetlenül attól, milyen gyerekkorunk volt. A kisgyerek attól fél, hogy elveszíti a szüleit, a felnőtt mindenáron meg akarja tartani a társát, idős korban a megszokott környezet elvesztése adhat okot aggodalomra. De van, hogy a magány ténylegesen elkezdődik gyermekkorban. Például mindenki képes átérezni, hogy talán az egyik legfélelmetesebb érzés lehet, amikor egy csecsemőt elhagynak a szülei.
HáziPatika.com: Matematika tanárként kezdte pályafutását. Hogyan és miért kezdett el hajléktalanokkal foglalkozni harminc évvel ezelőtt?
Gy-D. L.: Úgy kerültem a Máltai Szeretetszolgálathoz, hogy azt éreztem, segíteni szeretnék. Hajléktalan emberekkel kezdtem el dolgozni, és nagyon jól éreztem magam, mert olyasmivel foglalkozhattam, ami túlmutatott a napi munkán, és amiben odaadhattam önmagamat. Soha nem volt kérdés számomra, hogy a segítők között van a helyem.
HáziPatika.com: A hajléktalanellátásban mi számít sikernek?
Gy-D. L.: Nekünk sikertörténet az, ha sikerül rendezni a hajléktalan ember valamilyen emberi kapcsolatát. Ez a legfontosabb. Hogy például újra beszélni tudjon a gyerekével vagy el tudjon menni vasárnapi ebédre a családjához. Ugyanis azt tapasztaljuk, hogy ha egy hajléktalan embernek nincs működő szeretetkapcsolata, akkor mindig eljön egy fordulópont, ahonnan visszacsúszik a hajléktalanságba. Tehát hiába szerez jövedelmet, albérletet, egy ponton hirtelen visszaesik, mert nincsenek élő emberi kapcsolatai, amelyek előre vinnék.
HáziPatika.com: Hogyan lehet a magányos rászorulón segíteni, ha maga sem hisz benne? Illetve: a hívő ember jobban rehabilitálható?
Gy-D. L.: Az istenhit erősítő tényező, hiszen önmagában egy szeretetkapcsolatot jelent valakivel, egy élő isteni személlyel. De szerintem istenhit nélkül is lehetséges a rehabilitáció, ha valaki igazán akarja ezt. Inkább úgy fordítanám meg a kérdést, hogy a hívő segítő vajon képes olyan extra támogatást adni a rászoruló embernek, hogy jobban rehabilitálható legyen. Hogy a földön, a gödör mélyén fekvő ember megtapasztalja azt, hogy a segítő nem egy tárgyat vagy számot lát benne, hanem önmagáért, pusztán a létezése okán fordul felé. Keresztény szervezetként nem az a célunk, hogy a rászoruló ember templomba kezdjen járni, vagy hogy megmondjuk neki, hol rontotta el, hanem az, hogy együtt megtaláljuk, mitől marad életben.
HáziPatika.com: Békeidőben az idősellátás részben személyes látogatáson, kapcsolatokon alapul. A járvány hogyan érintette a munkájukat?
Gy-D. L.: Sokkal nehezebbé vált, főként az járvány első és második hullámában, amikor a látogatási tilalom miatt nem lehetett közösségi programokat szervezni. A külső segítők, önkéntesek, terápiás szakemberek, lelkipásztorok nem jöhettek be. Az ő feladataikat munkatársaink látták el, akik egyszerre voltak gondozók, ápolók, barátok és hozzátartozók. Ugyanakkor az egyéni kapcsolattartás folyamatos maradt. Az otthoni házi gondozó szolgálatoknál, például az étkeztetésben, bevásárlásban, gyógyszerkiváltásban még növelni is kellett a kapacitásunkat. A bentlakásos intézményeknél szükséges terhet jelentett a járványügyi szabályozás betartása, a munkatársaink és a ránk bízott emberek védelme. Látogató helyiségeket alakítottunk ki, és ahol ez nem volt lehetséges, konténert telepítettünk az intézmény udvarára, és azt szereltük fel plexifallal, fertőtlenítővel. Így személyesen tudtak találkozni a szeretteikkel a bent lakó idős emberek.
HáziPatika.com: Az idősek mennyire tudják használni az internetet és az okostelefont?
Gy-D. L.: Egyre jobban, és ebben a járvány hozott nagy változást. Korábban a hetven év felettiek nem találkoztak - a munkájukban sem - digitális eszközökkel. Talán kevésbé is akarták megtanulni a használatukat. A járvány alatt éppen az elzártság kényszerítette rá az idős embereket a tanulásra, a kapcsolattartás új formáinak felfedezésére. A fiatalabb nyugdíjas korosztály pedig már magától értetődően használja az internetet, a mobiltelefont. Például képesek letölteni és napi szinten használni telefonos applikációkat, videós üzenetküldőket.
HáziPatika.com: Most 31 ellátó intézményben, 2 ezer idős embert gondoznak országszerte. Ezek elég nagy számok.
Gy-D. L.: Így van, ez alighanem vetekszik a történelmi egyházak gondozottjainak létszámával. A máltaiak nagyjából hét százalékkal veszik ki a részüket a hazai idősgondozásból. Éltünk a lehetőséggel és nagyon tudatosan "építkeztünk" az idősotthonainkkal. Az volt a célunk, hogy országos hálózatot alakítsunk ki, hogy a szolgálatunk a lehető legtöbb területen elérhető legyen. És nyilván a méretgazdaságossági szempontok is szerepet játszottak. Ha sok intézménynek vagyunk a gazdái, akkor olcsóbban tudjuk azokat üzemeltetni, illetve kedvezőbben jutunk hozzá termékekhez, szolgáltatásokhoz.
HáziPatika.com: Az idősellátás meglehetősen drága dolog. Milyen forrásokból fedezik a költségeit?
Gy-D. L.: Az idősotthoni ellátás finanszírozása két nagy tételből áll. Az állam normatív támogatást ad minden bentlakó ember ellátáshoz. Az idős ember pedig a saját vagy az eltartására kötelezettek jövedelméből fizeti azt a különbözetet, amelyet az állami forrás nem fedez. Ez hívják térítési díjnak, amelynek mértéke intézményként eltérő, de a kiszámítási módja jogszabályban rögzített. Senki nem mondhatja az idősotthonok közül, hogy azért nem látok el egy idős embert, mert az adott évben nincs pénzem rá.
HáziPatika.com: Magyarországon elég sok hozzátartozót érint az idősellátás. A máltaiaknál milyen hosszúak a várólisták?
Gy-D. L.: Ez idősotthontól függ. Sajnos a várólisták meg tudják haladni az intézmény valós kapacitásának három-négyszeresét is. Elképzelhető, hogy egy ötven fős intézményben kétszáz fő várakozik. De az is igaz, hogy ha megürül egy hely, akkor lehet, hogy a huszadik névig fogunk elmenni, amíg valaki azt mondja, hogy be is költözik az intézménybe. Sokan "előre" bejelentkeznek, amikor még úgy gondolják, hogy tudnak egyedül élni, de hamarosan szükségük lehet az intézményi gondoskodásra.
HáziPatika.com: És a beköltözőknél mi a leggyakoribb indok?
Gy-D. L.: Az, hogy a betegnek ellehetetlenül az otthoni ellátása, többnyire a súlyos és középsúlyos demencia kialakulása miatt. Ebben sajnos nem különbözünk más fenntartású intézményektől.
HáziPatika.com: Miközben a demens betegek száma is egyre nő, hiszen ahogy öregszik a társadalom, úgy lesz egyre több a demens beteg.
Gy-D. L.: Ráadásul egyre gyorsabban. A bentlakásos intézményeinkben a demens betegek aránya az elmúlt 5-6 évben 20 százalékról 60 százalékra nőtt a teljes gondozotti létszámon belül. Ez az arány Nagy-Britanniában már 90 százalék. Szembe kell néznünk azzal, hogy ahol öregszik a társadalom, ott az idősgondozás lényegében a demens betegek ellátásáról szól.
HáziPatika.com: És egyre kevesebb a gondozó is. Igaz, ez elmondható a szociális munkásokról, ápolókról, tanárokról is.
Gy-D. L.: Sajnos így van. Ezek az ágazatok - szociális, egészségügyi, oktatási - egzisztenciálisan ma nem vonzók egy fiatal számára. Nemcsak nálunk, egész Európában sem. Általában, aki ezt a hivatást választja, nem a magas bérezésért vagy a társadalmi megbecsülésért teszi, hanem mert a segítségre szoruló emberek mellett akar lenni.
HáziPatika.com: Ön harminc éve áll szolgálatban a máltaiaknál. Mi motiválja a munkájában?
Ez is érdekelhet
Gy-D. L.: Szerintem mindenkinek van olyan hite, ami erőt adhat ahhoz, amit csinál. Bennem ez a hit - az emberekben és a máltai küldetésben - soha nem rendült meg, és ez segít abban, hogy minden napban megtaláljam azt, amiért vagy akiért végeznem kell ezt a szolgálatot.
