Öngyilkossági gondolatokat hozhat a kánikula

A forróság nyilvánvalóan megterheli a testünket, de a szakértők szerint a hangulatunkra is rányomja a bélyegét.

Nancy Molitor, a Northwestern Egyetem Feinberg Orvosi Karának klinikai pszichiátere és viselkedéstudósa szerint sokan indulatossá válnak, amikor felszökik a hőmérő higanyszála. A meleg és rendkívül párás levegő köztudottan összefüggésbe hozható az agresszióval, az erőszakkal, és az általános rossz hangulattal. Ennek kialakulásához főként az alvászavar, a kiszáradás és a hétköznapi tevékenységek korlátozottsága járulnak hozzá. A hőség következtében a kontroll érzésének egyesekben kialakuló hiánya pedig még ingerültebbé tehet bizonyos embereket.

Molitor azt tanácsolja mindenkinek, hogy ha a kánikula harapósabbá tesz valakit, ne hozzon fontos, életre szóló döntéseket, nehogy később megbánja. Az utakon vagy a munkahelyen pedig ne feledjük, hogy azok az emberek, akikkel dolgunk van, hasonlóan ingerlékenyek lehetnek.

Az általános enyhe nyári mogorvaság mellett azonban a népesség körülbelül 1-2 százalékában a szezonális depresszió nyári változata is jelentkezhet. E rendellenesség esetén a rossz hangulat mellett az érintettekben időnként öngyilkos gondolatok is jelentkeznek. Számukra a hőség és a napfény szinte elviselhetetlen. Molitor úgy véli, hogy az ezen a nyáron sok helyen tapasztalható hosszú kánikulai időszakok a nyári szezonális depresszió eseteinek elszaporodásához vezethetnek.

A szakértő szerint a hőség ellen a józan ész sugallta intézkedésekkel kell védekezni: állandóan pótolni kell a folyadékot, és oda kell figyelni a testünkre. Ha valaki egészséges, és mozogni szeretne, inkább reggel és este eddzen, ne a nap közepén. Ha valaki vízhajtó gyógyszert szed, még többet kell innia, mint másoknak.

Ha valaki odafigyel a testére, egészséges, és minden ésszerű óvintézkedést megtesz, gond nélkül ki fogja bírni a hőséget. Mindig tartsuk szem előtt, hogy nem fog örökké tartani, hamarosan le fog hűlni a levegő.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +26 °C
Minimum: +10 °C

Az ország déli felén fátyolfelhős lesz az ég, de az északi tájak fölé vastagabb felhők is sodródhatnak, és ott helyenként zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A nyugatias szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 17 fok között alakul. Az előrejelzések szerint napközben melegfronti hatás várható, ami miatt a frontérzékenyek tünetei felerősödhetnek.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra