Az emberekkel foglalkozó professzionális és laikus segítők "kiégési" (burnout, ejtsd: börnáut) szindrómájáról, és az ún. "segítő tünetcsoportról" (helfer-szindróma) az elmúlt másfél évtizedben egyre több beszámoló született.
Miről ismerhető fel a burnout (kiégési) szindróma? A hosszú ideig fennálló érzelmi megterhelések és stresszek következtében a személy eljut a fizikai, érzelmi és szellemi kimerülés állapotába. Úgy érzi, hogy minden reménytelen és hiábavaló; nincsenek céljai és ideáljai. Negatív, pesszimista a hozzáállása saját magával, munkájával és másokkal szemben is.
Herbert J. Freudenberger (pszichoanalitikus) 1974-ben alkotta meg a kiégés fogalmát; önsegítő közösség tagjainál, krízis-kezelő központok, egészségügyi intézmények dolgozóinál figyelte meg, és írta le ezt a tünet-együttest. Azóta e problémakörnek egyre nő az irodalma és gyakorlati kutatása.
A burnout-szindróma szinte minden foglalkozásnál előfordulhat. Speciális intenzitású azonban a humán szolgáltatások, az egészségügy szférájában, melyben eleve megtalálható a későbbi frusztráció számos "beépített forrása": a teljesítmények mérésének hiányzó kritériumai, alacsony jövedelem, hosszú munkaidő, extra igénybevétel mellett nagy felelősség, ugyanakkor elégtelen intézményi támogatás, adminisztratív terhek, a karrier, az előrejutási lehetőségek limitjei, kérdéses megbecsülés mind a kliensek, mind a társadalom részéről. És máris oda a segítők gyakori nagy kezdeti lelkesedése.
A vizsgálatok során más foglalkozásúaknál, például pedagógusoknál, jogászoknál, rendőrtiszteknél, tűzoltóknál is leírták a kiégés jelenségét.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
(Ki)merül majd (ki)ég
Ditsa Kafry, a kaliforniai Berkeley Egyetem munkapszichológia professzora a kiégésnek három okát találta: az érzelmi túlterheltséget; olyan személyiségjegyeket, melyek az adott pálya választásához vezettek, és túlzott "odafordulást" a kliens felé. A professzor vizsgálatai szerint az érintetteknél a kimerülés testi, szellemi és érzelmi területen jelentkezik. Testi szinten krónikus fáradtság, gyengeség és kedvetlenség, betegségekre való hajlam, az étkezési szokások és a testsúly változása lép föl. Érzelmi szempontból a kimerültség, levertség, gyámoltalanság, reménytelenség, kiúttalanság a főbb tünetek. A szellemi kimerülés állapotára jellemző, hogy az érintettekben negatív beállítódás alakul ki önmagukkal, a munkával és általában az élettel szemben.
A munka a szenvedélye
Schmidbauer 1977-ben írja le a Helfer-szindróma - segítők tünetcsoportja jelenséget. Szerinte a helfer szindrómával jellemzett, emberi problémákkal foglalkozó segítő (orvos, pszichológus, szociális munkás, lelkész, nevelő, ápoló) azért rendelkezik a "segítés szükségletével", mert saját lelki egyensúlya ingatag, amit fenn kell tartania. Jellegzetes személyiségjegyek kapcsolódásáról van szó, mely a segítésen keresztül - a saját fejlődése kárára - mintegy életformává alakul. Ennek következtében a segítő egyéb kapcsolatait elhanyagolja, az érzelmeket a magánéletben "távol tartja" magától. Szinte "droggá" válik a hivatása, a segítségre szorulókkal való kontaktus. Az ilyen "nagydózisú drog" kiégéshez (burnout) vezet.
Az új típusú segítő foglalkozásban (szociális munkás, mentálhigiénés szakember stb.) a segítő-kliens kapcsolat koreográfiája korántsem olyan egyértelmű, mint a régi, klasszikus segítő-kliens kapcsolatban (orvos, pap, tanár). Nincs már meg az a hierarchikus szerepmegosztás, a feladatok kevésbé stabilak és egyértelműen meghatározottak, ezáltal jobban megterhelik a segítőt.
Ezekben a kapcsolatokban az érzelmi kontaktus, személyes, bizalmi viszony mintegy szolgáltatássá válik; a segítő privát, intim szférája eszköze lesz hivatásának. Az elidegenedett ipari társadalom a magány, az érzelmi problémák megoldására "szakértőt" produkál, akinek a betegbiztosító és a táppénzes fegyelem szorításában szolgáltatásként kell a korrekt segítséget nyújtani egy intim, bizalmi kapcsolatban.
Már parázslik
A kiégés kialakulásának öt fázisa van. Az idealizmus szakaszában jellemző a segítő nagy lelkesedése a szakmáért, a kliensért való intenzív fáradozás, a kollégákkal való élénk kapcsolattartás. A segítés kudarcát a személy saját felelősségeként, saját kudarcaként éli meg. Irreális elvárásokat táplál; hiszi és elvárja a kliens feltétlen változni akarását és az azonnali eredményeket. A túlazonosulás miatt összekeverednek a segítő saját szükségletei a klienséivel, a határok feloldódnak a kliens és a segítő élete, illetve a segítő szakmai és privát élete között. A realizmus fázisában a segítő szakmája iránt elkötelezett, együttműködik a kollégákkal, érdeklődik a kliens fejlődése iránt. A távolságtartás és részvét egyensúlyának megteremtésén fáradozik. A stagnálás vagy a kiábrándulás fázisában csökken a teljesítőképesség, érdeklődés, nyitottság. A klienssel való kapcsolat a legszükségesebbekre korlátozódik. A kollégákkal való beszélgetések gyakran terhesek. A frusztráció fázisában a segítők szakmájukban visszahúzódnak, a klienseket becsmérlik, egyre több negatív változást észlelnek rajtuk. A szakmai, közéleti tevékenységből visszavonulnak annak értelmetlensége és üressége miatt. Kétségbe vonják saját tudásukat, hivatásuk értelmét és értékét. Az apátia idején a minimumra korlátozódik a klienssel való foglalkozás. A szakmai munka sematikusan történik. A kliens felé a hangulat ellenséges. A segítő a kollégákat kerüli, a helyzet megváltoztatásának lehetőségét elveti.
Szikrából lángoszlop
A kiégés nem egyik napról a másikra következik be; hosszú folyamat eredménye, különböző stádiumai vannak. A személyiségtől és adott élethelyzettől függ, hogy mennyire erősen jelentkezik.
Természetes igény, hogy munkánkban bizonyítani akarunk. Előfordulhat azonban, hogy ez a bizonyítás már-már kényszerré válik. A bizonyításkényszer miatt a különböző feladatok egyre sürgetőbbé válnak. Mi jellemzi a kiégés útjára lépő embert?
Képtelen a feladatot valakinek átadni, fél, hogy elveszíti a kontrollt, és nem ő irányítja a munkát. Kívülről szorgalmasnak, célratörőnek látszik. A teljesítmény állandó növekedéséből adódóan fáradt, és az eredményessége csökken. Elfelejti elintézni személyes dolgait, lassan eltűnik az életéből az érzelem, a szerelem, eltűnik a humor, a vidámság. "Hazaviszi" a munkát, a hivatalos elfoglaltság az egyetlen időtöltése. A testi kimerültség jeleire túlteljesítéssel reagál: a hétvégét átalussza, vagy végigsportolja, ezután még fáradtabb. Megtanul lemondani igényeiről, melyek mindig háttérbe kerültek, így lassan felborul természetes értékrendje is. Az ítélő- és érzékelő képessége sem a régi. Korábbi, szoros kapcsolatait feladja, baráti körét elveszíti, elmagányosodik. Egy idő után minden megszűnik létezni, ami a teljesítménykényszeren kívüli. Elvész a környező világgal való kapcsolata.
Maximális hőfokon
A kiégés igen előrehaladott állapotában a személy már csak a feladatvégzésre koncentrál. A baráti látogatások, beszélgetések nyomasztó teherré válnak számára. Nő az intoleranciája. Beszűkül a gondolatvilága, megszűnik a politikai, társadalmi események iránti érdeklődése. Visszahúzódása oly mértékű lehet, hogy nem hatnak rá a környezeti befolyások, a másokkal való eszme- és érzelemcsere elmarad. Az állandó túlterhelés miatt a tájékozódási igénye kimerül. Más véleményét nem hallgatja meg, minden kritikaként hat számára. Előfordulhat, hogy szenvedélybeteggé válik. Súlyos esetben elveszhet önérzékelő képessége, megszűnhet a belső világgal való kapcsolata. Például idegennek érezheti testét, elveszhet a veszélyérzete.
A belső üresség tartósan elviselhetetlen, gyakran mindez lelki betegségbe fordul át, állandósulhat a félelem, pánikrohamok, fóbiák jelenhetnek meg. Ezek után már a depresszió a következő állomás. Az élet értelmetlennek, reménytelennek, örömtelennek, tehernek tűnik. A fáradtság és kétségbeesés érzése állandósul, nehéz az ágyból felkelni. Ha idáig eljutottunk, szomatikusan és pszichésen egyaránt veszélyeztetettek vagyunk, ez már a teljes kiégettség állapota.
Eloltani a tűzet, vagy eldobni a gyufát
Hogyan előzhető meg a szakmai kiégés? Mindenekelőtt nagyon fontos, hogy érezze a személy a munkájával, hivatásával kapcsolatban saját fontosságát és jelentőségét munkahelyén. Legyen lehetősége a szakmai fejlődésre. Legyenek biztosítva támogató rendszerek: esetmegbeszélések, szakmai továbbképzések, szupervízió, konzultáció a kollégákkal stb. Nem elhanyagolható szempont az anyagi- és erkölcsi megbecsültség sem.
Ha valaki professzionális segítő foglalkozást választ, legyen ez a választás jól átgondolt és tudatos. A segítés ne válhasson mindenhatósági késztetéssé. Legyenek a motivációk tudatosak. A spontán érzelmi alapon történő segítőkészség (=altruizmus) alapvető emberi tulajdonság. Mindenképpen elkerülendő azonban a segítésen keresztüli öngyógyítási vágy.
Ha már megvan a baj, mi segíthet? Kezdetben annak a felismerése, amikor a bizonyítási igényből kényszer lesz. Ki kell alakítani egy saját munka- és életritmust, és ahhoz szigorúan alkalmazkodni. Tudni és merni kell a feladatokat mással "megosztani", így csökken a megterhelés, az eredményesség javul. Ha elhanyagolódnak a személyes igények, érdemes átgondolni, mi az, ami engem pihentet. Az előre megtervezett napi- és hetirend segíti a kiegyensúlyozott életet. Az alvás- és mozgásigény rendszeresen legyen kielégítve. Érdemes saját értékrendünket őszintén áttekinteni: mi a fontos nekem, milyen sorrendben? Mit kell tegyek ezek teljesülésért? Mindenkinek szüksége van emberi kapcsolatokra, így a visszahúzódás esetében nem árt ezt tudatosítani, és ápolni elhanyagolt kapcsolatainkat. Ha közel van a teljes kiégettséghez, ez a stádium már megrengeti az egész személyiséget - csak szakszerű és gyors szakorvosi és pszichoterápiás beavatkozás segíthet.
A segítő szakmában időnként meg kell állni és megfogalmazni: milyen motiváció tart a pályán, és mit jelent a segítés? Hogyan látnak engem a kliensek, a diákjaim, az emberek, és hogyan a kollégák? A kiégés fenti szakaszaiban hol tartok?
Nem árt eldobni a gyufát, nehogy izzó lángoszloppá váljon!
Forrás:
Fekete Sándor: Segítő foglalkozások kockázatai - Helfer-szindróma és Burnout-jelenség. Psychiátria Hungarica, 1991. VI. évf. 1. sz. 17-29. o.
Ónody Sarolta: Kiégési tünetek (burnout szindróma) keletkezése és megoldási lehetőségei. Új Pedagógiai Szemle, 2001/05.
