A médiában megjelenő szenzációs hírek, a pontatlan megfogalmazások mellett az emberi agy működésének jellemzői is állnak. A Scientific American magazin elkötelezetten áll ki évek óta a mentális betegségekkel kapcsolatos közérthető és hiteles tájékoztatás mellett. Most egy összeállításban a legfontosabb megállapításokat emelték ki.
A mentális egészséggel kapcsolatos pontos ismeretek a mai világban talán még fontosabbak, mint korábban voltak. Egy 2010-ben készült felmérés adatai szerint az amerikaiak mintegy 3 százaléka vesz részt pszichoterápiában, és legtöbbjük emellett gyógyszeres terápiában is részesül. Egy 2014-es adat szerint pedig az autizmusspektrum-zavarral, illetve depresszióval diagnosztizáltak száma egyre növekszik. A mentális problémák tehát igen sok embert érintenek, és egyre többet is hallani róluk. Éppen ezért kiemelkedően fontos, hogy a köztudatban élő tévképzetek, félinformációk ne terjedjenek tovább. Ezek ugyanis káros hatásúak lehetnek mind az egyénekre, mind pedig a társadalomra nézve.
Jó példa lehet az elterjedt tévhitre az az elképzelés, amely szerint a kognitív viselkedésterápiák , holott tudható, hogy hosszú távon az utóbbiak sokkal hatékonyabbak. Utóbbi tévinformáció miatt sokan választják a számukra kedvezőtlenebb megoldást betegségük kezelésére.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
A mentális problémákkal kapcsolatos félreértések, tévhitek egyik oka az, ahogyan az erről szóló információkat az agyunk kezeli. Mindenki hajlamos például arra, hogy bizonyos negatív események gyakoriságát felülértékelje, így alakulhat ki bennünk az a benyomás, hogy ezek jóval gyakoribbak, mint valójában. Ezeket a negatív, nem várt eseményeket ugyanis jobban megjegyezzük, jobban emlékszünk rájuk, míg sokkal több ezzel ellenkezőt elfelejtünk, így aztán a belső, intuitív „statisztikánk” megcsal minket.
Jó példa erre az, hogy sokan hiszik, hogy az elvált szülők gyermekei pszichológiailag jóval problémásabbak. Ennek az az oka, hogy ha a szülők válása után a gyereknek pszichológiai nehézségei vannak, arról biztosan hallunk, míg ha nincs ilyesmi, és a gyermek jól alkalmazkodik a válás utáni helyzethez, akkor az nem kerül említésre sem, nem jegyezzük meg. Ebből következően aztán a szülők válásának sokkal pusztítóbb pszichológiai hatást tulajdonítunk, mint amilyen a valós.
A másik gyakori logikai tévesztésünk, hogy az időben egymás után következő eseményeket sokszor állítjuk ok-okozati kapcsolatba, holott egyáltalán nem biztos, hogy attól, hogy két esemény egymás után történik, az előbbi oka az utóbbinak. Ez szintén természetes működésmódja az agyunknak, de sokszor megcsal bennünket, mert a révén hamis következtetésekre jutunk. Sokszor képzeljük például, hogy egy pszichológiai betegség kialakulása előtti esemény volt az oka a betegségnek, holott az esemény lehetett teljesen független is a betegségtől. Ilyen téves következtetésből származik az a nagyon makacs és káros tévhit, amely szerint az oltások okozzák az autizmust.
Mivel a szülő azt tapasztalja, hogy a betegség első tüneteinek megjelenése időben nem sokkal azután történik, hogy megkapta a gyermek valamelyik oltását, ok-okozati összefüggést lát – és legtöbbször nem érdeklik az összefüggést cáfoló felmérések adatai.
Ha pedig a szakmai oldalak is félrevezetőek, mit várhatunk a vezető szájtoktól? Sok hiba hátterében a kapkodás, az oda nem figyelés vagy a forrásanyag félreértelmezése áll. Ugyanakkor a hamis állítások hátterében az is állhat, hogy a közönség szélesebb rétegének kíván tetszetőset vagy érdekeset írni az adott médium. Az újságírók gyakran sarkítanak a megfogalmazásokon, ami azonban eltorzítja az üzenetek értelmét is.
Az is előfordul, hogy „eladható”, „jó sztorit” akarnak publikálni, és ezért beáldozzák a hitelességet, illetve a pontosságot. Gondoljunk például az ilyen hatásvadász címekre: „1200 ember gyilkoltak meg őrültek Nagy-Britannia szerte” – írta az egyik ismert brit bulvárlap. Az 1200-ban azonban nemcsak azok voltak benne, akik a tett elkövetéskor diagnosztizálva voltak valamilyen mentális problémával, hanem azok is, akiket a cselekmény után, visszamenőlegesen – sokszor igen szubjektíven – nyilvánítottak „őrültnek”.
Az is előfordul persze, hogy csak a cikk címe félrevezető és hatásvadász, míg maga a cikk nem. Ezekben is benne van azonban a félretájékoztatás veszélye, ugyanis az olvasóközönség nagy része a cikkek jó része esetében nem olvas tovább a címnél és a bevezető bekezdésnél. A másik probléma, hogy a cím az, ami a leginkább az emlékezetbe vésődik; így ha ebben van téves, félrevezető információ, akkor hiába lesz a cikk pontos, a címre fog valószínűbben emlékezni az olvasó.
Az újságírók által rendszeresen elkövetett hiba az is, hogy „mindkét oldal” véleményét meg akarják ismertetni – egy rosszul értelmezett „korrektség” jegyében. Így még olyan esetekben is bemutatják a különböző „véleményeket”, amikor a tudományos álláspont konszenzusos, tehát nincs két oldal. Ilyenkor a tudomány csak az egyik oldalt képviselheti, és az, ami vele szemben áll, áltudományos megtévesztés. Az újságok ezeknek az áltudományos elképzeléseknek is rendszeresen adnak teret. Gondoljunk csak a „hagyományos” rákterápiák és az „alternatív” vagy „kiegészítő” terápiák egyenrangú bemutatására.
Érdemes tehát odafigyelni, hogy mit, hol olvasunk el. Érdemes több forrásból is tájékozódni azokban a kérdésekben, amelyek számunkra fontosak.
