Rosszabbul teljesítenek a diákok, ha ilyen a tanterem

A termek magas mennyezete ronthatja a diákok vizsgaeredményét – derítette ki egy ausztrál kutatás.

Összefüggést találtak a vizsgatermek mennyezetének magassága és a diákok teljesítménye között –számol be a Dél-Ausztráliai és a Deakin Egyetem közös kutatásának eredményéről a Science Alert.

vizsga, vizsgahelyzet, tanterem, diákok
Nem mindegy, hol vizsgázol. Fotó: Getty Images

Gyengíti a koncentrációt

Az eléggé nyilvánvaló, hogy környezetünk hatással van a teljesítményünkre, mivel koncentrációs képességünket is befolyásolhatja. A tanulmány szerint a nagy és nyitott, magas mennyezettel rendelkező termek megnehezítik a diákok számára, hogy az előttük lévő feladatokra koncentráljanak.

Ugyanezen kutatók egy korábbi tanulmánya, amelyben virtuális valóságot használtak, összefüggést talált a kognitív képességek és az adott személy környezetének érzékelt mérete között. A kutatócsoport akkori tapasztalatait most a valós világban is le akarta tesztelni. „Kíváncsiak voltunk arra, hogy egy nagy térben, például egy tornateremben tud-e valaki ugyanannyira egy feladatra összepontosítani, mint máshol” – mondja Isabella Bower, a Dél-Ausztráliai Egyetem környezetpszichológusa.

A tanulmányban 15 400 diák vizsgaeredményeit elemezték 8 éven át. A nagyobb belmagasságú vizsgatermekben a diákok hajlamosak voltak alulteljesíteni a normál belmagasságú termekben vizsgázókhoz képest.

„Meg kell értenünk, hogy milyen agyi mechanizmusok játszanak közre, és hogy ez minden diákot ugyanolyan mértékben érint-e" – magyarázza a kutató. Ezekre a kérdésekre a jövőbeni kutatások adhatnak majd választ. Az azonban egyértelmű, hogy a környezet igenis számít, tehát nem biztos, hogy a diákok számára a legjobb esélyt adjuk a sikerre, ha nem erre a célra kialakított termekben kell vizsgázniuk.

A legtöbb szakmában muszáj lépést tartani a technológia folyamatos fejlődésével, az igények változásával. A mesterséges intelligencia térnyerésével ráadásul még égetőbbé vált, hogy a munkavállalók egy része elgondolkodjon: belevág-e egy új szakmába, amelyre nagyobb szükség lesz a munkaerőpiac átrendeződésével. De hogyan is álljon ennek neki, aki évtizedek óta nem ült iskolapadban? Mutatjuk.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +16 °C
Minimum: +6 °C

A fölöttünk vonuló vastag felhőzónák mellett is a legtöbb helyen hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Az ország több pontján várható záporeső, egyes helyeken akár több alkalommal is előfordulhat. Ismét erőre kap a délies irányú szél, amelyet főként a Dunántúlon és a keleti határ közelében kísérhetnek erős, előbbi tájakon viharos lökések is. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 14 és 20 fok között alakul, de az Északi-középhegység tágabb térségében előfordulnak olyan részek, ahol nem haladja meg a 7 fokot. Napközben egy melegfront okozhat kellemetlen panaszokat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra