5 gondolat, amelyet ritkán hallhatsz a szakításról

Érzelmileg rendkívül nehéz időszakon mehet keresztül, aki kilép egy hosszabb ideig tartó párkapcsolatból. Mutatjuk, a szakember szerint hogyan érdemes ezt az élethelyzetet kezelni.

„A szíved összetört, az álmaid romokban – mindez azért, mert alig három év jutott nektek valaki olyannal, akiről úgy gondoltam, hogy talán életed párja lesz. Hogyan kezelheted ezeket az érzéseket? Nos, elfogadással” – írja a Psychology Today oldalán Lindsay Weisner Long Island-i pszichológus. A szakértő öt olyan megközelítést gyűjtött össze cikkében, amellyel ritkán találkozhatnak, akik éppen egy fájdalmas szakításból próbálnak talpra állni.

Rendben van, ha megéled a negatív érzelmeket, csak ne túl sokáig

Egy 2019-es holland kutatás azt vizsgálta, hogy vajon a szakítás hatásai mennyiben hasonlítanak a depresszió tüneteihez. Összesen 71 résztvevővel töltettek ki egy kérdőívet 6 hónappal a szakításuk után. A válaszadók negyede pedig még akkor is depresszív tünetekről számolt be. „Megesik az ilyen. Igenis jogod van ahhoz, hogy kicsit az érzelmeiden ücsörögj. Persze mindez felkavaró lehet és kiábrándító, hiszen azt hitted, már kinőtted fiatalságod ezen szakaszát. De a lényeg csak annyi, hogy ne ücsörögj túl sokáig” – írja Weisner.

szakítás, szerelmi fájdalom, fiatal nő sír a kanapén
Nyugodtan megélheted a szakítás okozta negatív érzelmeket, de ne merülj el bennük túlságosan. Fotó: Getty Images

Egy másik, 2021-ben publikált tanulmány 1700 fiatal felnőttet vizsgált a 17-29 éves korosztályból. A szerzők végül arra a következtetésre jutottak, hogy azok, akik egy serdülőkori szakítás után visszahúzódóvá váltak az újabb romantikus kapcsolatoktól, nagyobb valószínűséggel voltak egyedülállók véletlenszerűen kiválasztott időszakokban korai felnőttként. „Talán a szívfájdalom nyomot hagy. Vagy talán az elkerülés megkönnyebbülést hozó hatása ragályos lehet. Ha sikerül serdülőkorban olyan magasabb szintű megküzdési készségeket kialakítanod (mint például az érzéseid naplózása), amelyek segítenek elkerülni a romantikus bonyodalmak fájdalmát, akkor miért ne alkalmaznád ezeket felnőttként is?” – teszi fel a kérdést a pszichológus.

További hasznos készségként említi a mindfulness és a meditációt, hozzátéve, hogy ezek segítenek abban, hogy többféle nézőpontot is figyelembe tudjunk venni. De ugyancsak hasznos lehet a progresszív izomrelaxáció, valamint az is, ha kipróbálunk egy új hobbit. A felsorolt módszerek mind más-más szinapszisokat aktiválnak az agyban, amely élvezni fogja az új stimulusokat, így hamarabb el tudunk rugaszkodni a szakítás okozta kellemetlen érzelmektől.

Rendben van, ha egy békés szakítás után sem akarsz a barátja maradni

Kutatások szerint általában véve elmondható, hogy a férfiak ritkábban szeretnének baráti kapcsolatot fenntartani az exeikkel. Ennek részben az az oka, hogy a férfiak hajlamosabbak arra, hogy továbbra is mély érzelmeket tápláljanak a korábbi partnereik iránt. Értelemszerűen ez a női oldalról is azt jelenti, hogy a legtöbbször nem kell amiatt aggódni, hogy a másik fél megsértődne amiatt, ha szeretnénk inkább továbblépni a szakítás után ahelyett, hogy baráti kapcsolatot ápolnánk.

Rendben van, ha haragszol rá, még ha helyes dolog is volt a szakítás

Szintén általánosan jellemző, hogy a nők többnyire több haragot élnek meg egy romantikus párkapcsolatban. A harag pedig hasznos lehet abból a szempontból, hogy segít elérni a céljainkat – például azt, hogy túljussunk egy szerelmi veszteségen. Ráadásul nem is kell ezt a haragot feltétlenül elrejteni. Weisner azt írja, ha szeretnénk nyugodnak, magabiztosnak tűnni egy érzelmileg ennyire megterhelő helyzetben is, abban rövid távon a kontrollált harag nagyon is hasznos eszköz lehet.

Rendben van, ha nem elég érett hozzád

Gyakran hallhatod, hogy a nők korábban és gyorsabban érnek felnőtté, mint a férfiak. Hogy ennek pontosan mi lehet az oka, egyelőre kutatások tárgya. Mindenesetre valóban nem ritka, hogy a hasonló életkorú nők és férfiak nincsenek azonos érettségi szinten. És pontosan ez a lényeg. Mindegy, hogy te vagy túl érett, vagy ő túl éretlen. A végső következtetés az, hogy nem ugyanazon az ösvényen haladtok sem most, sem a távolabbi jövőben – írja Weisner. Hozzáteszi, hogy egyes tanulmányok alapján a jelentősebb, 8 évet meghaladó korkülönbség előnyösen hathat a párkapcsolatokra: magyarán egy idősebb férfi és egy fiatalabb nő jobban elköteleződhet egymás mellett.

Rendben van, ha vissza akarod kapni

Sokan vetítik rá álmaikat és vágyaikat a párkapcsolataikra, és a szakítás után gyakori, hogy ezek az érzések visszahúzzák őket az exükhöz. Ugyanakkor teljesen normális végigmenni ezen a folyamaton. Nagyon kevesen álmodoznak másoktól független életről, és bizony elég gyakori, hogy meg kell csókolni néhány békát, mielőtt megtalálnánk a herceget. A lényeg, hogy először mindig hagyjunk időt magunknak feldolgozni ezeket az érzéseket. Korábbi kutatások szerint az elmúlt párkapcsolatok után maradó feldolgozatlan érzelmi problémák nagyban megnehezítik, hogy egy új partnert be tudjunk engedni az életünkbe. Az érzelmi felkészültség kulcsfontosságú az elköteleződéshez. Egy szó, mint száz, érzelmeinket nem lehet siettetni. Így ha úgy érzed, vissza akarod kapni az exed, inkább várj még az ismerkedéssel.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +11 °C
Minimum: +3 °C

A változóan felhős idő mellett hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap, majd a déli óráktól északnyugat felől frontális felhőzet és csapadékzóna érkezik, amely idővel kelet felé tevődik. Így átmenetileg mindenütt erősen megnövekszik a felhőzet, és többfelé valószínű eső, záporeső, az Észak-Dunántúl magasabban fekvő részein vegyes halmazállapotú csapadék sem zárható ki. Kezdetben a déli, délutántól az északnyugatira forduló szelet kísérhetik időnként élénk, néhol erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 9 és 16 fok között alakul, de az Északi-középhegység tágabb térségében és az északnyugati tájakon több fokkal hidegebb is lehet. Egy-két nap alatt a telet tavasz váltotta fel, holnap akár 15 fok is lehet. Ez azonban eléggé megterheli a szervezetet.