A bántalmazó kapcsolatok szerte a világban rengeteg nő és férfi életét keserítik meg. Nemcsak hátrahagyni nehéz ezeket, hanem azt követően békére és boldogságra találni is fájdalmas. Gyetvai Viktória párkapcsolati szakértővel beszélgettünk arról, miért olyan nehéz kilépni egy ilyen kapcsolatból, és hogyan lehet teljes és biztonságos az ezt követő élet.
Hogyan alakul ki a bántalmazó kapcsolat?
A szakértő szerint elsődleges, hogy megértsük a bántalmazottat és a bántalmazót is, ugyanis az ilyen kapcsolatok hátterében gyerekkori trauma áll. Mindkét fél olyan bántalmazásból jön a felnőtt életbe, amely vagy gyerekként, vagy tinédzserként érte. A bántalmazó olyan traumával, súlyos érzelmi sérüléssel rendelkezik, amely felhatalmazza őt, hogy így éljen, a bántalmazottat pedig, hogy elszenvedje a helyzetet. A genderelmélet nőként és férfiként is egyfajta működés felismeréséhez irányít minket; megadja a nőket és a férfiakat tipizáló működés- és viselkedésbeli aspektusokat. Ahogy a kettő összekapcsolódik, a bántalmazottság és a bántalmazás (amely lehet verbális, testi vagy szexuális) meghatározza, hogyan viselkednek az érintettek nőként, illetve férfiként. Felnőve pedig kerülhetnek olyan helyzetbe, ahol egy kapcsolatban a nő bántalmazott, a férfi pedig bántalmazó lesz. (De fontos, hogy fordítva is lehet!).
A személyiség darabokra hullik
A bántalmazás létrehoz egy kötődési típust. Egyfelől a személyiség a bántalmazás miatt darabokra hullik. Másrészt ha úgy érzi az egyén, hogy a másik fél bántja, akkor ő bántalmazott, a másik pedig bántalmazó lesz: ebben a kontextusban egy gyermek azt várja, hogy valaki megmentse ebből a helyzetből - de ez általában nem történik meg, így csak hiányolja a megmentőt. Ráadásul többnyire van valaki, aki tudja, hogy a bántalmazás megtörténik, és csendestársként vesz részt ebben a helyzetben: néma tanúként legalizálja a bántalmazást. Ha szexuális abúzusról van szó, 95 százalékban közeli rokon vagy családtag a bántalmazó. Ha a gyereket bántalmazták, mindig mutat tüneteket, jeleket, de ezeket nem veszik figyelembe, pedig tudják, hogy megtörténnek az események. A bántalmazó kapcsolatban tehát négy szerepkörre szakad a résztvevők személyisége: bántalmazott, bántalmazó, megmentő, csendestárs.
Ezek alapján jön létre a felnőttkori kötődés is: ezekbe a szerepekbe lépnek be felváltva a bántalmazói kapcsolat szereplői.
A traumatizált kapcsolat ciklikusan működik
A bántalmazó kapcsolatban ismétlődnek a jelenetek. Megtörténik a bántalmazás, a helyzetben a bántalmazott sérül (minél több bántalmazást szenved el, annál súlyosabban), de ha van elég ereje, ki is lép belőle. Azzal, hogy a bántalmazó kiengedte a feszültséget, lehiggad, megbánja a bűneit, és próbál visszakerülni a bántalmazott kegyeibe, aki hisz neki. Bízik a változásban, és úgy érzi, meg kell, és meg is tudja menteni a bántalmazó felet, így a megmentő karakterét veszi fel. Idealizált képet lát a kapcsolatról, olyat, amilyet szeretne megkapni: megértőt, támogatót, védelmezőt. Ezzel kezdődnek az úgynevezett "mézeshetek". Itt minden szépen alakul, nincsenek problémák. Azonban a traumatizált személyiségek nagyon érzékenyek, és előbb-utóbb újra feszültség generálódik bennük, ami a kapcsolatra is kihat, majd újra bántalmazás történik - ismerteti a problémát Gyetvai Viktória.
A gyerek is sérül
Ha gyermek is van a kapcsolatban, még nehezebb és fájdalmasabb a helyzet. Aki bántalmazott családban nő fel, ugyanúgy sérül, mint szülei. Lehet, hogy a gyereket nem bántja a bántalmazó, de ugyanúgy megéli, ugyanúgy tapasztalja a bántalmazást. A gyerek pedig a megmentő szerepébe kerül, ugyanis azt szeretné, ha a bántalmazott szülő megmenekülne. Ezek a gyerekek később sokkal nehezebben kötelezik el magukat, mert a szülők iránt éreznek elköteleződést, megmentési szándékot.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Sok múlik azon is, hogy mekkora a bántalmazás mértéke, és a bántalmazottnak mennyi önereje van. Vannak ugyanis szelíden és durván bántalmazók. Egy ilyen kapcsolatban élni egyet jelent azzal, hogy teljesen elveszíti magát, akit bántanak. Semmi erőforrása nem marad arra, hogy önmagára figyeljen, nagyon mélyen feladja magát, nagyon kevés mobilitás marad benne, ezért nem tud kilépni a rossz kapcsolatból. Felmenti magát a kilépés alól, főleg ha gyerekek is vannak, vagy közös vagyon stb.
Ha pedig menni akar, akkor magát kell összeszednie elsőként: így még nehezebb, ha gyerek is van. A szakértő arra is rávilágít, hogy a magyar rendszerben nincs jó, konstruktív jogi háttér, illetve szociális háló, amely segítene. Ha nincs anyagi támogatás, segítség, amellyel a bántalmazott ki akarna lépni, akkor nagyon nehéz elhagyni egy ilyen kapcsolatot.
A gyerek is csak akkor tud később egészséges kapcsolatokat létrehozni, ha sokat és rendszeresen foglalkozik a problémával, és a gyógyulás útjára lép. Ehhez tudni kell, mi zajlik benne, mi történt, honnan jött és hova tart.
Mit tehet a bántalmazott?
A gyakorlat, hogy kiállok magamért, és nemet mondok, csak az elmúlt 15-20 évben jelent meg ennyire intenzíven. Az előző rendszerek inkább a "fejhajtást", a gondolkodás nélküli elfogadást ösztönözték. Mostanában a sajtó többet foglalkozik ezzel a témával, és sorra jelennek meg a törvénytervezetek - bár javarészt elbuknak, vagy nem jól fogalmaznak, lyukat hagynak bennük. Azoknál a családoknál például, ahol az egyik gyereket szexuálisan abuzálta az egyik szülő, sokszor tapasztaljuk, hogy válásnál mégis ugyanannyi jogosultsága van ellenőrzés nélküli kapcsolattartásra.
A szakértő azt mondja, a terápia sokat segít. Ez lehet egyéni vagy párterápia is. Utóbbi csak akkor működik, ha a bántalmazó felelősséget vállal a tetteiért, és nem akarja a bántalmazottra kenni azokat. Agresszióját, feszültségét, dühét, gondolkodását a kapcsolatról módosítania kell, amihez a gyerekkori élményekre is szükség van. Ritka, hogy a bántalmazó fél kér terápiás segítséget, mert nem akarja ezt a működést folytatni.
Gyakoribb, hogy a bántalmazott fordul terapeutához: ilyenkor segíthet az egyéni terápia is. Mindazonáltal mindkét fél terápiája nagyon hosszú, és igen fájdalmas folyamat.
A bántalmazást követő élet rendbetétele a legnehezebb terápiák egyike. Biztonságot kell teremteni, olyan közeget, ahol a bántalmazást nem kell újra elszenvedni. Sok félelem, fájdalom vár a bántalmazottra, ugyanis nincs kapcsolatban a saját érzelmeivel; a bántalmazások miatt sokszor disszociatív állapotba került, leválasztja magáról az érzéseket, mert a személyiség védi magát, hogy ne omoljon össze.
Ezzel ellentétes a terápia fő célkitűzése, amely egyben az autonóm, magát védő személyiség alapja is: legyen meg az egész életen átívelő folyamatos, önreflektív tudás önmagunkról, amelybe beletartozik a tudás, emlékezés az eseményekre, valamint az ezekben megélt érzések és gondolatok összessége. Ha ez megszületik, azaz a személy tudja, hogy mi történik vele az életében, akkor képes lesz akár egy bántalmazói helyzetre is nemet mondani. Amíg valaki elfordul az őt ért bántásoktól, és nem mer a "közelükbe menni", illetve amíg nincs bátorsága ezeket az eseményeket átdolgozni, addig ki van téve a méltatlan, bántó élethelyzeteknek.
A terápiában nagyon fontos, hogy egyik fél se traumatizálódjon. A legnehezebb terápiák egyike ez, ugyanis a korábbi bántalmazott kötődési kapcsolatok megnehezítik a terápiás kapcsolatot is, hiszen egy bántalmazott kliens a terapeutára is rávetít egy szerepet. Általában ő lesz a megmentő: tőle várja a bántalmazott, amit nem kapott meg a kapcsolataiban. De amikor kiderül, hogy ez nem a terapeuta dolga, hanem önmagában kell megtalálnia a belső erőforrásokat, akkor az újabb fájdalom lesz, hiszen a terapeutában is csalódik egy időre, mert ő sem az az ember, aki megmenti a bántalmazótól.
Ha azonban túljut ezen, és elfogadja, hogy mindenben képes magát védeni, csak meg kell találnia hozzá az eszközöket önmagában, akkor a harag, a fájdalom megélése következik, ezt pedig a megélt, elgyászolni való veszteség követi. Ha valaki ezen is átvergődik, akkor már közel a gyógyulás. Kontextusba kell kerülnie az egész életének: meg kell értenie, ok-okozati viszonyokat érdemes keresnie, és át kell dolgoznia a temérdek érzést, amely az évek folyamán felhalmozódott. Ha ezen is túl van a bántalmazott személy, akkor jöhet a megbékélés. Amennyiben tisztán látja életét, úgy szabadságot nyer, és kiléphet ebből a viszonyulási rendszerből.
Ez is érdekelhet
Fontos, hogy ha bántalmazó kapcsolatban él valaki, merjen lépni, merjen szembenézni a helyzetével, felülemelkednie saját magán. Ehhez azonban hosszú és fájdalmas utat kell bejárnia, amely végén azonban biztonság és megbékélés várja.
