Venetia Leonidaki Londonban él és dolgozik klinikai szakpszichológusként. Mint azt a PsychologyToday oldalán megjelent cikkében írja, korábban maga is éveken át küzdött teherbeesési nehézségekkel, többször elvetélt, és félt, hogy sosem lehet gyermeke. Ezen évek alatt volt egy visszatérő álma, amelyben szingli volt, dacára annak, hogy a valóságban stabil, hosszú távú párkapcsolatban élt. Álmában járta a világot, új helyeket és embereket ismert meg, és figyelmét elterelve gondtalanul élvezte a nyüzsgést. Aztán minden alkalommal szörnyű erővel tört rá a felismerés: egyedül van. A teste egyre jobban lebénult, a szívverése szaporábbá vált. Hirtelen ott találta magát egyedül, ahogy a mozgalmas világ elrohan mellett.
„Elég egyszerűnek tűnt megfejteni, mit jelent az álmom. A gyermekek nélküli jövő rettegett forgatókönyve és a magány, amelyet magam előtt láttam, teljesen megrémített. Volt azonban valami más is” – fogalmaz Leonidaki. Hozzáteszi, a vetélést követő magányosság többrétű. Esetükben például partnere nem élt meg ugyanolyan veszteséget és gyászt az elvesztett terhesség és a gyermektelenséget felvető jövőkép kapcsán, mint a nő. Sőt, a férfi több alkalommal is türelmesen elmagyarázta, hogy benne egészen másként zajlottak le a történtek. Nem tapasztalta ugyanazokat a változásokat a testében, mint Leonidaki, és úgy gondolta, minden bizonnyal azután kezd majd el igazán kötődni a közös gyerekeikhez, ha megszülettek. Így aztán, ellentétben a nővel, nem is alakult ki benne valódi kötődés a meg nem született magzatok felé.
Hozzátartozik az igazsághoz, hogy a pszichológus párjának korábbi párkapcsolatából volt már gyermeke. Őt tehát nem is fenyegette az a veszély, hogy saját gyermek nélkül kelljen leélnie az életét. Éppúgy az sem különösebben rémisztette meg, hogy esetleg az aktuális kapcsolatából nem születik majd közös gyermek. „Bármennyire is igyekeztem racionálisan elfogadni a magyarázatát, a visszatérő álmom folyton emlékeztetett rá, mennyire egyedül érzem magam a kettőnk közötti különbségektől” – mutat rá a szakember.
Összeférhetetlen gyász: gyakran szakítási ok
Mint azt Leonidaki írja, a személyes történetéből is kirajzolódó eltérő veszteségérzetre létezik tudományos elnevezés, ez pedig az összeférhetetlen gyász. A fogalom azt a helyzetet írja le, amikor egy pár két tagja egészen más módon éli meg a meg nem született gyermekük miatti gyászt. A legújabb kutatások szerint a nők általában nagyobb fokú szorongást és intenzívebb gyászt éreznek, mint a férfiak, egyszersmind nyitottabban is fejezik ki érzelmeiket, illetve jobban szeretnék azokat másokkal megosztani. A férfiak jellemzően magukba zárják az érzelmeiket, megpróbálják különféle cselekvésekkel elterelni a gondolataikat, valamint partnerük támogatásában megtalálni a szerepüket az adott szituációban.
A pszichológus szerint az eltérő gyászban minden bizonnyal a nemi szerepekkel kapcsolatos sztereotípiák is megjelennek. A társadalomban mélyen gyökerező elképzelés szerint az "igazi férfi" nyugodtan viseli a megpróbáltatásokat, családját pedig mindennel ellátja és védelmezi. Ez az üzenet ugyanakkor megnehezíti a férfiak számára, hogy kapcsolódni tudjanak a terhesség megszakadását követő szomorúságukhoz. Mi több, kifejezetten el kell nyomniuk az érzelmeiket ahhoz, hogy párjuk érdekeit szem előtt tartva erősek maradhassanak. Szintén jelentősen befolyásolja a párok tagjainak gyászát, hogy milyen módon kötődnek az elvetélt magzathoz. Egyáltalán nem biztos, hogy ezt mindketten hasonlóan élik meg, ahogy az Leonidaki történetében is szerepel. Jellemzően – bár nem mindig – a várandós félben alakul ki előbb erős kötelék a leendő gyermek iránt.
Hogyan hat a kapcsolatra a gyász összeférhetetlensége?
A pszichológus rámutat, ha jelentősen másként éli meg a pár két tagja a veszteséget, az általában véve háromféle úton károsíthatja a kapcsolatukat.
Ez is érdekelhet
- Húzd meg, ereszd meg dinamika. Az intenzívebb gyászt megélő félnél fennáll a veszély, hogy eltávolodik partnerétől amiatt, mert érzéketlennek látja. Mindez arra késztetheti, hogy kritikusabbá, elutasítóbbá váljon vele szemben, aminek nyomán a másik visszahúzódóbbá válhat. Végeredményben mindkét oldal azt érezheti, hogy nem értik meg, ezért visszavonulva teljesen megfoszthatják egymást a másik támogatásától.
- Fájó érzelmi sebek. Az intenzívebb gyászt megélő fél érzéseit még inkább megsértheti partnere reakciója. Ennek oka, hogy úgy érzi, párja nincs ott számára teljes mértékben, amikor éppen a legnagyobb szüksége lenne rá. Ez aztán párkapcsolati traumává erősödhet, lassanként rombolva még egy erős kapcsolatot is.
- Komplikáltabb szex. A teherbeesési nehézségek és a vetélés egyaránt kihatással lehetnek a pár szexuális életére. Ami egykor az örömök forrása volt, egyszeriben a veszteség mementójává formálódik át. Egyben a szex szorongást válthat ki egy másik terhesség és újabb vetélés kockázatát magában hordozva. Ha pedig az egyik fél elveszíti az érdeklődését az együttlétek iránt, miközben a másik továbbra is vágyna rá, az konfliktusba és mindkét oldal számára elutasítottságérzésbe torkollhat.
Mi segíthet átvészelni a nehéz időszakot?
Annak érdekében, hogy a veszteség ne vezessen egyben a párkapcsolat elmérgesedéséhez és szakításhoz, érdemes lehet kipróbálni az alábbi három gyakorlatot, amelyeket Leonidaki javasol az érintett párok számára.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
- Emlékezzetek közösen a babára! A különbségektől függetlenül mindkét fél gyászolhat a maga személyes módján. Valamilyen gyászrituálé vagy -tárgy ugyanakkor közös teret biztosíthat mindehhez. Ez lehet bármi, ami mindkét oldal számára helyesnek tűnik, a lényeg, hogy őszinte lehetőséget kínál az egymásra találáshoz. Vannak például, akik közös tetoválást készítettnek, amely az elvesztett magzatra emlékezteti őket, de ugyanígy valamilyen ékszer is bírhat hasonló jelentéssel.
- Beszélj, hallgass, tarts szünetet, beszélj ismét! Ahogy ugye említettük, az összeférhetetlen gyász eltávolíthatja egymástól a párokat. Ilyenkor pedig ösztönösen igyekszünk visszahúzódni a másiktól. A legjobb azonban az, ha éppen az ellenkezőjét tesszük: beszélgessünk egymással. Hallgassuk meg türelmesen egymás érzéseit, és bármilyen nehéz, ne próbáljuk meg a másikat hibáztatni a gyász okozta haragtól hajtva. Persze természetes, hogy ezek a beszélgetések feszültséget generálhatnak, éppen ezért célszerű apró lépésekben haladni, közte megnyugvást biztosító szünetekkel. Ha pedig azt érezzük, elakadtunk a kommunikációban, forduljunk szakképzett párterapeutához, aki segíthet túljutni az akadályokon.
- Ne csak a partneredre támaszkodj! Miközben nem cél, hogy elidegenítsd magadtól, azért az sem szerencsés, hogy túlzottan is a partnered támogatására akarsz támaszkodni. Gyakran előkerül ilyen helyzetekben, hogy a párok elvárják egymástól, hogy mindenki másnál jobban megértsék egymás érzéseit a terhesség elvesztése kapcsán. Ha viszont ez valóban így is van, az csupán a vakszerencsének köszönhető. Összeférhetetlen gyász esetén pedig mindkét fél számára előnyös lehet, ha a párkapcsolaton kívülről keres támogatást. Ha azt érzed, beszélni szeretnél valakivel, akkor sok esetben jó lehetőséget jelentenek erre például online sorstársi közösségek is. Ha pedig azt érzed, hogy szeretnél kicsit magad maradni például a munka, valamilyen kézműves tevékenység vagy videójáték révén, az is teljesen rendben van. Persze ezt előtte pároddal is kellő érzékenységgel le kell kommunikálnod, hogy ne érezze magát elutasítva, elfelejtve.
Legjobban: