Hogyan ismerkedjünk Asperger-szindrómásként?

Asperger-szindrómásként nagy kihívást jelent az ismerkedés. Már önmagában az a kérdés is nagy feszültségforrás lehet, hogy az érintett bevallja-e egy randevú előtt, hogy ezzel a problémával küzd. Nézzük, mit javasol Pamela Stephenson Connolly amerikai pszichoterapeuta.

Az Asperger-szindróma az autizmus spektrum zavar egyik típusa. Leginkább szokatlan gondolkodásmóddal és viselkedéssel, valamint kapcsolatteremtési nehézségekkel lehet jellemezni. Az érintettek közé tartozik például a tinédzserként ismertté vált környezetvédő aktivista, Greta Thumberg is, aki 2018-ban egy TED Talk-ban vallott állapotáról. Saját elmondása szerint csak akkor beszél, ha feltétlenül szükségesnek érzi azt. De ez nem azt jelenti, hogy nincs jó beszédkészsége, sőt: az érintettek gyakran már gyerekként is nagyon felnőttesen fogalmaznak, igen jó intellektuális képességekkel rendelkeznek, és szokatlan kérdések foglalkoztatják őket. Ezek miatt jellemzően „koravénnek”, illetve „furcsának” bélyegzik őket.

Nem nehéz tehát elképzelni, mekkora feszültséget és kihívást jelenthet egy szerelemre, párkapcsolatra vágyó Asperger-szindrómásnak az ismerkedés és a párkeresés. Az online társkeresők elterjedése persze valamilyen formában megkönnyíti a dolgukat, a kommunikációs nehézségeik miatti szorongásukon azonban ez sem segít sokat. Sokszor már az is komoly dilemma, hogy az érintett bevallja-e egy randevú előtt, hogy Aspergeres. Ez foglalkoztatta azt a 18 éves olvasót is, aki beküldte kérdését a The Guardiannak.

Asperger-szindróma, párkeresés, társkeresés, randizás, párkapcsolat, szex
Komoly dilemma, hogy az érintett bevallja-e randevú előtt, hogy Aspergeres. Fotó: Getty Images

„El kellene mondanom, hogy Aspergeres vagyok?”

„18 éves vagyok, Asperger-szindrómával diagnosztizáltak. Nagyon aggódom, hogy ez rontja a szexuális élettel és párkapcsolattal kapcsolatos esélyeimet. Kipróbálnám az internetes társkeresőt, néhány barátomnak ugyanis bevált, csakhogy nekem gondot okoz a másokkal való kommunikálás. Félek, hogy ha nem beszélek az állapotomról, akkor egyszerűen csak furcsának tartanak majd” – osztotta meg aggodalmait a fiatal érintett. Beszámolója szerint eddig nem nagyon fordult elő, hogy ő kezdeményezett volna beszélgetést egy idegennel, és a legtöbb esetben nem is egyedül, hanem barátai vagy családtagjai társaságában került interakcióba másokkal. A párkeresés terén viszont ez már nyilván nehezebben lenne megoldható.

„A lényeg, hogy neked mire van szükséged”

Az anonim kérdezőnek Pamela Stephenson Connolly pszichoterapeuta válaszolt, aki szexuális problémák kezelésére specializálódott. A szakember véleménye szerint már az is egy nagyon fontos lépés, ha az érintettek tisztában vannak azzal, hogy milyen kihívások várhatnak rájuk a párkapcsolat és a szexuális élet kialakítása során. Ennél is fontosabb azonban, hogy az Asperger-szindrómások tudatosítsák magukban, hogy nem a diagnózis határozza meg őket, és állapotuk ellenére ők is egyedi és különleges személyek, akik sokat tudnak nyújtani partnerüknek, ha megtalálják a megfelelő embert. „Ahelyett, hogy azt kérdezgetnéd magadtól, vajon elfogadható leszel-e mások számára, fókuszálj inkább a valóban fontos dolgokra, például arra, hogy te mit vársz el egy párkapcsolattól vagy szexuális viszonytól” – javasolta a pszichoterapeuta.

A szakértő emellett úgy véli, hogy ha az érintett nem szeretné elárulni potenciális partnereinek, hogy Aspergeres, akkor ne tegye, hiszen ez tulajdonképpen senki másra nem tartozik. Aki felcímkézi magát – különösen a kapcsolat elején –, az felhatalmazza a másik felet arra, hogy az jogtalan előítéletet alakítson ki – fogalmazott a terapeuta. Azt tanácsolta, hogy amikor felmerül egy probléma, arra ne a diagnózis legyen a válasz, inkább csak arról essen szó, hogy mi az, ami nehézséget és kényelmetlenséget jelent az érintettnek. „Megismétlem: te egy egyedülálló személyiség vagy, és biztosan megtalálod majd a neked legmegfelelőbb módot arra, hogy kapcsolatot alakíts ki valakivel” – zárta gondolatait a szakértő.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra