A terápiás tapasztalatok alapján nem feltétlenül menthetetlen egy kapcsolat, ha a pár tagjai veszekednek, féltékenyek, dühösek vagy keserűek, hanem akkor aggódhatunk, ha valójában nem árasztanak el bennünket a másik iránt érzett érzelmek. Az elhidegülés egyik legszembetűnőbb jele, ha már nem vidít fel a másik öröme, nem szomorít el a bánata, és alapvetően közömbössé válunk a másik irányában - írja Almási Kitti pszichológus a HVG-ben .
Ha az egyik fél még lelkesedik...
Hagyományos értelmezése szerint a kiégés is az empátiás kapacitás kiürülését jelentette, amikor az adott szemény elveszíti érdeklődését az embertársai iránt, illetve lelkesedését a munkája kapcsán. A beszürkült hétköznapok és a túlterheltség a párkapcsolatok kiégését is magukkal hozhatják. Ekkor alakul ki a társas magány egyre elhatalmasodóbb érzése, amikor már nem egységként élnek a pár tagjai, hanem érzelmi, testi és akár életviteli szinten is érzékelhető távolságba kerülnek egymástól. Ilyenkor egyre kevésbé mutatunk érdeklődést a másik iránt, kerüljük az együttléteket, a lelki mellett testi elhidegülés is kialakul, amikor már nem esik olyan jól a másik simogatása, érintése.
Előfordulhat, hogy a feleknél nem egyenlő mértékben jelentkezik az elhidegülés, és csupán az egyik fél veszíti el érdeklődését. Ilyenkor a másik még ragaszkodóbbá válhat, hiszen attól tart, hogy elveszítheti párját. Sajnos ebben az ördögi körben minél jobban ragaszkodik a kapaszkodó fél, a másik annál nagyobb nyűgnek, tehernek fogja érzékelni. Ha pedig így van, annál jobban elutasítja, vagy akár dühében meg is alázza a másikat. A kihűlt kapcsolatban nem segít már a könyörgés vagy fenyegetés, csak tovább szélesíti a két fél között kialakult szakadékot.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
...és ha már egyik sem
Amennyiben mindkét félnél jelentkezik az elhidegülés, az járhat egyfajta kölcsönös biztonságérzettel is, hiszen az elhidegülés miatt többé nem lesznek kiszolgáltatva a másiknak. Egy idő után az üresség nyomasztóbb azonban, mint a problémák, hiszen nincs, ami előrevigye a hétköznapokat, elvesznek a közös célok. A belsőséges érzések, az intimitás ledermedésével maga a kapcsolat is megbénul. Megesik, hogy a párok ilyenkor kendőzni próbálják a problémákat azzal, hogy kerülik a kettesben eltöltött időt, helyette barátokat, rokonokat hívnak át rendszeresen, kimozdulni is csak sokadmagukkal tudnak. Újabb és újabb programokba vágnak bele, vagy akár a tévé és a számítógép társaságát választják a másik helyett.
Nehéz onnan folytatni egy kapcsolatot, ahol már csak a racionalitás érvei állnak a párkapcsolatok mellett: jobban kijövünk a hó végén a másik fizetésével, van aki megfőzi a vacsorát, vagy megjavítja a csöpögő csapot. Hosszú távon ritkán tapasztalható, hogy ez a felállás mindkét félnek kielégítő, átmeneti időszakokban meglehetősen bevett kapcsolódási mód, annak ellenére, hogy nem fejlődnek semmilyen irányba, csupán a lefektetett játékszabályok alapján működnek.
A belsőséges érzések, az intimitás ledermedésével maga a kapcsolat is megbénul
Ahogy a munkahelyi kiégésért, úgy a párkapcsolatiért is a beszürkítő monotonitás tehető felelőssé, általánosan elmondható ugyanis, hogy ha valami túlságosan rutinszerűvé válik, akkor elveszíthetjük az érdeklődésünket és lelkesedésünket. Ahogy a szexualitás terén is vágyik az ember némi változatosságra, úgy az élet más területein is ugyanez tapasztalható. Ha mindig ugyanoda járunk, ugyanazokkal találkozunk és ugyanazt csináljuk, elveszítjük az érdeklődésünket iránta. Ahhoz, hogy magunkból újabb és újabb részeket megmozdítsunk, az is kell, hogy a szokásostól eltérő helyzetekben is részt vegyünk, vagy legyen időnként valami, ami kibillent a ritmusunkból.
Miért szeressen egyáltalán engem?
A párkapcsolati krízis során érdemes a saját oldalunkról is vizsgálni a kérdést, vajon mi mit teszünk azért, hogy változzon a helyzet? Nem reális elvárni a másiktól, hogy azért, mert sok éve belénk szeretett, évekkel később is ugyanúgy szeressen, miközben esetleg már messze nem adunk neki annyit, mint régen. Idővel elveszítjük lelkesedésünket, nyitottságunkat, de a csinos külsőnket is, és csak a közös gyermek, a megszokott családi háttér tart össze, vagy a büszkeségtudat, hogy ha eddig jóban-rosszban kitartottunk, akkor már ezután sem változtatunk. Ezek azonban mégsem bizonyulnak elegendőnek, ha nincsenek meg a mindennapi impulzusok - mondta el a lapnak a pszichológus.
Ez is érdekelhet
Hogy megértsük, mit tehetnénk azért, hogy változzon a helyzet, tanácsos belegondolni: mennyire képes külsőleg is megváltozni az ember egy új kapcsolat kezdetén. Ha ezt képesek vagyunk megtenni egy idegenért, valószínűleg a párunkért is megtehetjük, csak ilyen esetben magunkból kell meríteni a motivációt, nem pedig egy flörtből.
