A 32 éves Ella három évvel ezelőtt a munkahelyén ismerkedett meg volt párjával, Dániellel. A férfi jóképű volt, intelligens, és a munkájában is tehetséges. Kapcsolatuk akár álomszerűen is alakulhatott volna, Ella elmondása szerint ugyanis előtte még soha senkivel nem érezte magát ennyire egy hullámhosszon. Azonos volt az értékrendjük, az érdeklődési körük, minden tekintetben élvezték egymás társaságát - legalábbis a jobb napokon. Dániel ugyanis kiismerhetetlenül változékony volt már megismerkedésük kezdetétől.
Kapcsolatuk elképesztően intenzív boldog, örömteli és optimista pillanatait szinte egyik percről a másikra bántások, alaptalan sértegetések, támadások és mély depresszió követte. Ella szerelmes volt és tehetetlen. Mindennap végig kellett néznie párja szenvedését, vergődését, és hiába szerette volna "megmenteni", az eltelt hónapok, majd évek során átélt kiszámíthatatlanság a kapcsolatuk lényegét, a kötődést pusztította el. Nehéz volt a döntés, mivel úgy érezte, felelősséggel tartozik Dániel iránt - de végül nem volt más választása, menekülnie kellett.
Ella a mai napig nem tudja, hogy Dániel milyen mentális problémával küzd. Laikusként soha nem próbálta diagnosztizálni, de az együtt eltöltött idő alapján nagyon valószínűnek tartja, hogy valamilyen személyiségzavarban szenvedhet. Párkapcsolatuk három évig tartó hullámvasútja Ellában is mély nyomokat hagyott, máig nem tudta igazán feldolgozni, hogy bármennyire szeretett volna, nem tudott Dánielen segíteni.
HáziPatika.com: Észrevettél megismerkedésetekkor bármi furcsát Dániel viselkedésében?
Ella: Ennek a felfedezése nem egyszerű feladat, mert alapvetően senki nem egy pszichológus társaságában megy el az első randira. De természetesen a kapcsolat elején vannak utaló jelek arra, hogy a másiknak valamilyen problémája lehet, de alapvetően a vonzalom felülírja ezeket. Még a kapcsolatunkon kívül, mikor megismertem, furcsa volt, hogy folyamatosan egyedül volt, hogy nincsenek barátai. A munkahelyünkön ismerkedtünk meg és azt láttam, hogy egyáltalán nem keresi az emberek társaságát. Ha pedig valakivel beszélgetett, akkor olyan volt, mintha ezekben a helyzetekben egy tanult sémát követne, spontán reakciók és érzelmek nélkül. Felöltött egy álarcot, és tökéletesen úgy viselkedett, ahogy mondjuk azt filmekből, könyvekből, szüleitől megtanulta, de a másik ember valójában nem tudhatta, hogy mit gondol, mi zajlik benne, nem voltak spontán reakciói. Aztán a kapcsolatunk során persze ledobta ezeket a viselkedési sémákat, és a valódi énje egy megtört férfié volt, amit azzal palástolt, hogy a tökéletességre törekedett mind külsőleg, mind belsőleg. Előttem egy idő után "meztelen" volt, és azért kerülhettünk mély kapcsolatba, mert szerettem volna segíteni neki.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
HáziPatika.com: Hogyan jellemeznéd a kapcsolatotokat?
Ella: Az egész kapcsolatunk egy érzelmi hullámvasút volt, egyszer fent, egyszer lent voltunk, de ezek a változások gyakorlatilag napról napra követték egymást. Ez azt jelenti, hogy az egyik nap nagyon kedves volt, nagyon intenzíven szeretett, a másik nap mintha falakat épített volna maga köré, aztán két napra rá megint rajongott értem. Megtörtént olyan, hogy megbeszéltünk egy találkozót, és amikor odamentem, nem értette, hogy mit keresek ott, úgy csinált, mintha idegen lennék. Ez a hullámvasút már a kapcsolatunk elején elkezdődött, amiből aztán nagyon nehéz volt kiszállni.
HáziPatika.com: Ezeket a hirtelen hangulatváltozásokat magyarázta valamivel?
Ella: Ezeket mindig úgy interpretálta, hogy most éppen rossz napja van. De gyakorlatilag soha nem tudhattam, hogy aznap éppen mire számíthatok, hogy aznap szeretni fog-e vagy nem vesz rólam tudomást. Ráadásul mindentől elzárkózott, nem akarta, hogy megismerjem a családját, nem akart bevonni az életébe. Ha pedig én szerettem volna bevonni az életembe, például társaságba menni, azt mindig irdatlan veszekedések előzték meg. Mindenbe belekötött, nem volt támogató. Még arra sem volt hajlandó, hogy elmenjünk együtt karácsonyi ajándékot vásárolni egy barátomnak. Ezekben a helyzetekben kiharcolta, hogy ne kelljen velem tartania. Ha elmentünk valahova, öt perc múlva már haza akart menni, és nem tudtam vele megértetni, hogy nekem ezek az alkalmak fontosak. Ő egyáltalán nem akart semmiben részt venni. Mindig éreztette, hogy egyedül vagyok ezekben a helyzetekben, viszont nekem mindig készen kellett állnom, bármire is volt szüksége. Ha nem mentem vele valahova, akkor azt mondta, hogy nem támogatom.
HáziPatika.com: Az ilyen helyzeteket a mindennapokban hogyan lehetett kezelni?
Ella: Ezt nem lehet kezelni. Csak alárendelni magunkat a másiknak. Próbáltam neki mindent megadni, hogy érezze azt, hogy biztonságban van.
HáziPatika.com: És mit tudtál csinálni, ha éppen "rossz napja" volt? Távol tartottad magad tőle?
Ella: Az elején igen, de együttélésben, miután összeköltöztünk, ez gyakorlatilag megoldhatatlan volt. Lehet bármekkora házad, elvonulni a világtól nem tudsz. Ő azonban megpróbálta, hazajött a munkából, és elbújt a saját kis világában. Bement a szobába, magára csukta az ajtót, velem nem foglalkozott, nem érdeklődött a problémáim iránt. Fogta magát, elvonult gitározni vagy videojátékozni. Ha pedig este 10-kor szóvá tettem, hogy nem töltünk együtt időt, akkor azt mondta, hogy lelkileg zsarolom, mert neki ezt az időt magára kell fordítania. Az volt igazából mindennek a középpontjában, hogy önmagára mennyi időt tud fordítani. Ami időt nem a munkahelyén töltött, azt mind magára akarta fordítani. És ha ez felborult, mert szerveztem mondjuk valamilyen közös programot, akkor abból parttalan veszekedések lettek.
HáziPatika.com: Idővel feltűnhet egy ilyen helyzetben az embernek, hogy egy egészséges kapcsolat nem feltétlenül így működik. Nem próbáltatok meg beszélni ezekről a dolgokról, hogy miért csinálja, amit csinál?
Ella: Ezekre egyszerűen nem voltak adekvát válaszok.
HáziPatika.com: Arra nem volt lehetőségetek, hogy segítséget kérjetek, nem járt pszichológushoz?
Ella: Egyszer eljutottunk arra a szintre, ahonnan egy lépés kellett volna ahhoz, hogy pszichiáterhez forduljon, de végül soha nem tette meg. Egy időben járt pszichológushoz, akit szerintem tudatosan becsapott, a valós problémáit véleményem szerint nem merte elmondani. Lehet, ő maga sem akarta tudni az igazságot. Inkább magába zárkózott, és falakat húzott fel maga köré, ahonnan bármiféle érzelmi reakciót csak kitörésszerűen várhatott tőle az ember.
HáziPatika.com: Mind pozitív, mind negatív irányban?
Ella: Igen. Vagy nagyon szeretett, vagy idegenként kezelt, elzárkózva. Megnyugvást nem lehetett mellette találni. Ha valami nekem fájt, azt egyszerűen azonosítani sem tudta, olyan alacsony volt az empatikus képessége. A vitáinkban olyan mélységekig jutottunk, amiket egy okos ember kikerül. És ő mindemellett rettentően intelligens volt.
HáziPatika.com: Hosszú távon egy ilyen kapcsolatot nagyon nehéz életben tartani.
Ella: Ez így van. Sokáig egyébként magamban kerestem a hibát, nem benne. Egy idő után inkább a háttérbe vonultam teljesen, már nem érdekelt, hogy ki vagyok, hogy velem mi van, megszűntek az igényeim. Sokat gondolkoztam azon, hogy vajon mindezt én váltom-e ki belőle, hogy mással valójában boldog tudna-e lenni? Ez komolyan érdekelt, mivel minden olyanért magamat okoltam, amiért ma már tudom, hogy nem kellet volna.
Egy idő után aztán tudatosan próbáltam úgy szervezni az életünket, hogy legyenek benne olyan pontok, amikor ő elvonulhat. Az együtt töltött időből pedig a végére egyre kevesebb lett. A kapcsolatunk végén gyakorlatilag már minden idegesítette, ami velem kapcsolatos. A végén valójában mint egy marionett bábot, úgy mozgatott.
HáziPatika.com: Beszélgetésünkből is érződik, mennyire megviselt téged ez az időszak. Hogyan tudtad feldolgozni mindazt, ami veletek történt? Hogyan lehet egy ilyen kapcsolaton túltennie magát az embernek?
Ella: Fogalmam sincs. Abban reménykedem, hogy valahogy majd az idő megoldja. Nagyon nehéz, főleg a lelkiismereti tényezők miatt, mivel meg szerettem volna őt valahogyan menteni. De ahhoz, hogy ilyen helyzetbe kerülj, azért alapvetően két ember kell. Kell egy, aki befogad, és kell egy, aki ad. Részemről nagyon nagy tanulság, hogy ha legközelebb hasonló jeleket látok, akkor nem szabad újból belemenni egy ilyen kapcsolatba.
Szakértői vélemény
Ahogy Ella is elmondta, hiába volt róla szó, Dániel a kapcsolatuk alatt végül nem kért szakértői segítséget. Pedig bármilyen személyiségzavarról legyen is szó, a gyógyulás érdekében nagyon fontos lenne, hogy szakember diagnosztizálja. Ehhez azonban első lépésként a szenvedőnek fel kell ismernie és ki kell mondania, hogy segítségre van szüksége. Ez az első pillére a hosszú útnak, amely gyógyuláshoz vezethet. A felismerés azonban nemcsak a szenvedőnek, hanem környezetének és partnerének is fontos, meg kell ugyanis érteniük, hogy a szenvedő által produkált "tünetek" nem jellemhibák. A szokatlan viselkedés a személyiségzavar velejárója, amelyen puszta belátással nem tud valaki változtatni.
A segítségkérés fontosságát hangsúlyozza Somogyi Katali klinikai szakpszichológus is, akit interjúnk után azért kerestünk meg, hogy szakértői véleményével próbáljon meg némi iránymutatást adni a hasonló helyzetben lévő pároknak.
"A személyiség nagyon komplexen működő rendszer, előfordulhatnak olyan kisebb vagy nagyobb >>rendszerhibák<<, amelyek nehezítik a másikhoz kötődést. A kisebb rendszerhibákat a párkapcsolat még elbírja, a nagyobbaknál azonban a kapcsolat túlterhelődik, kilendül az egyensúlyi állapotból. Ez mindkét fél számára nagyon megterhelő tud lenni: ilyenkor nem szabad várni, mindenképpen szakemberhez kell fordulni.
Ha valaki egy ilyen nehezebb típusú személyiségproblémával küzd, akkor maga sem tudja kontrollálni a folyamatot, hiszen épp a kontrollvesztés az egyik legmarkánsabb tünete ezeknek a problémáknak. A tartós zavar általában a munkahelyi és a párkapcsolati alkalmazkodásban is nehezítettséget okoz, de típustól függően van olyan személyiségprobléma, amely kifejezetten kötődéses helyzetekben, tehát inkább párkapcsolatban jelenik meg.
A személy akár extrém reakciókat, hiperérzékenységet, erős hangulatingadozást is átélhet, amelyekre pedig jellemzően nem racionális módon, hanem kontroll nélküliséggel reagál. Baj akkor van, ha ezek a reakciók gyakoriak, és nagyon kevéssé tudja kontrollálni. Gyakori egyébként, hogy ezek a mintázatok vagy >>túlreagálások<< olyan gyerekkori bántalmazások vagy a nevelés során elszenvedett érzelmi visszaélések nyomait viselik, amelyeket a személy újra és újra eljátszik, és képtelen tőlük szabadulni. A tudatalattiba beépülő sémák, hitrendszerek, programok erős kényszereket hívnak elő, a negatív érzelmi sémák merev szokásokká alakulnak. Például a személy időről időre mindig elérkezik arra a pontra, hogy be akarja bizonyítani saját >>negatív programját vagy meggyőződését<< , miszerint őt nem szeretik, nem kell senkinek, vagy az emberekben csak csalódni fog, stb.
Ez is érdekelhet
Mindezen azonban lehet segíteni. Intenzív terápiával a nehezebb típusú érzelmi áramköröket is le lehet állítani. A módszer egyszerű és hatékony, de sok munkával jár, hogy ezek a berögződések enyhülni tudjanak."
