Saját magát a magyar Van Goghként emlegette Pál István festő, aki a Lipótmezőn töltött évek alatt is alkotott. Képén arc nélküli, a festőre figyelő, de láthatóan hétköznapi helyzetben lévő embereket örökített meg – olvasható a hvg.hu beszámolójában . A portál az MTA Pszichiátriai Gyűjteményének egyik kezelőjével, Faludy Judittal beszélt az egykori elmegyógyintézetben létrejött alkotásokról.
„Kevés fotó maradt meg a betegekről, és az sem feltétlenül azokból az időkből, amikor ő bent volt, így a festményei fontos koremlékeket, arcokat, életképeket rögzítenek arról az elmegyógyintézetről, ami gyakorlatilag ’város a városban’ működött a század első felében” – mondta Pál Istvánra emlékezve az MTA Művészettörténeti Intézetének munkatársa.
A festő 1888-ban született, s többek között Ferenczy Károlytól tanult, majd Münchenben és valószínűleg Párizsban is megfordult. Művésztelepeken dolgozott, sőt maga is szervezett egyet a Svábhegyen, és részt vett az avantgárd szellemiségű lap, a Periszkóp alapításában. Az elmegyógyintézetbe 1929-ben került, és tíz évvel később, 1939-ben, 50 évesen halt meg. A Pszichiátriai Múzeum gyűjteményében 18 képe is van.
De Lipótmezőn nem csak művészek alkottak, hanem bárki, akinek ehhez kedve volt. Az így létrejött művekből válogatták össze az orvosok azokat a darabokat, amelyek önmagukban, a környezetükből kiemelve értékelhetők esztétikai és diagnosztikai szempontok alapján.
A gyűjtemény közel 100 évet ölel fel. Az első darabok 1901-ben, az utolsók pedig a 2000-es évek elején kerültek bele. A betegek alkotásait és a róluk szóló adatokat, orvosi kórleírásokat külön intézmény kezeli, a gyűjteménykezelő és jelenleg is dolgoznak rajta, hogy az eredeti kórlapok másolatait hozzá tudják csatolni az alkotásokhoz, ami jelentős mértékben megkönnyítené a kutatók munkáját.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Az eredetileg csillagásznak készülő meteorológust is ismerjük, aki 1913 és 38 között állt változó intenzitással kezelés alatt, és a több mint 25 év alatt számos rajza született és került be a gyűjteménybe. Van egy olyan rajzsorozat is, amelyet a hatvanas években egy, a Lipótmezőn kezelt takarítónő készített, és egy monogram alapján azt is feltételezni lehet, hogy korábban, már a harmincas években is járt az intézetben skizofréniával . Rajzai a nőiesség, a kitárulkozás, a kiszolgáltatottság megéléséről szólnak. A portrék, tájképek, megdöbbentő erejű rajzok mellett találunk erősen kortárs darabokat is, például egy kollázs technikával készített Jethro Tull-plakátot a hetvenes évekből.
Magda Marinko néhány börtönben készült rajzát pedig az intézet utolsó előtti orvos-igazgatója vásárolta meg, s e képek a mai napig Dr. Veér András tartós, örök letétjeként láthatók a gyűjteményben. Forrás: hvg.hu
Ez is érdekelhet
