Még két perc a vonatokról
Budapest VIII. kerületében járunk, az orvosegyetem Nagyvárad téri épületének közelében. A Tisztviselő-telep egy csendes mellékutcájába térve egy közepes állapotú sarokház udvaráról gyerekzsivaj hallatszik. Belépve apró játszótér tárul elénk. Két kislány labdát dobál visongva - egy-egy asszisztens segíti őket abban, hogy egymásra figyeljenek játék közben. Egy kisiskolás fel-alá járkál, ujjai közt egymásba toldott szívószálakból álló sokszöget lebegtetve, közben magában mormog valamit, olykor megiramodik, szökken egyet. Ketten csúszdáznak, mindig türelmesen, szótlanul kivárva sorukat. Egy nagyfiú ül a homokozóban, tenyerét a finom szemcsékbe meríti, aztán lassan, hosszan pergeti ki ujjai közül az anyagot, elmélyülten figyeli, amint a szemcsék megcsillannak a napfényben, hunyorog. Egy tanár a padon ülve beszélget egy duci legénykével, és a tojásfőző órára mutatva éppen figyelmezteti őt: "Még két percig beszélgethetünk a vonatokról, utána az én témám következik!"
Szavak helyett képek
Egy mosoly és sok szám
A mozgatóban ketten tornáznak egy pedagógus felügyelete mellett - szinte teljesen önállóan végzik a feladatokat, hiszen jól látható, mit kell tenni: a gyakorlatokat képes utasításokról olvassák le, az ismétlések számát a terem végében elhelyezett kosárban levő babzsákok száma jelzi. A szemüveges kissrác lehajol, kivesz egy babzsákot egy zöld kosárkából, végigfut a pad tetején, rutinosan felmászik a bordásfalra, és a bordásfal tetején rögzített zöld kosárba dobja a zsákocskát. Lemászik, fut visszafele a fal mellett, lehajol, és látja, már csak két kör van hátra. A tanárra mosolyog, láthatóan élvezi a feladatot, magabiztosan végzi: tudja, mit várnak tőle, és örömmel teljesíti az egyértelmű elvárásokat.
Egy fiatal lép ki a konyhából, kezében ételhordó: a nagyobbik épületbe igyekszik, társai számára visz ebédet. A felnőtt csoport aprócska alagsori ebédlőjében már hatan ülnek az asztal körül, néhányuk előtt az asztalon névjegykártya méretű cédulán viselkedési szabály áll: "Mielőtt enni kezdenék, jó étvágyat kívánok" és "Csak a saját tányéromból eszem" Az egyik férfi rám köszön, ma már ötödször, és újra megkérdezi: "Mivel jöttél ma, a 7.45-ös hármas villamossal jöttél, aminek 12 perc a menetideje, vagy a 7.38-as hatvankettessel a Keletitől, amivel 8 megállót kellett utaznod idáig?"
A szakembernek is elkel a segítség
A közelből nevetés hallatszik, a "könyvtárszobában" harminc, az ország különböző részeiből idesereglett pedagógus hallgatja egy pszichológus előadását, ezúttal a "Hogyan taníthatjuk meg a fiatalt udvarolni 30 lépésben" címűt. Évente négy-öt alkalommal találkoznak itt egymással ezek a szakemberek, ezekből a "szakmai napokból" merítenek ötletet, erőt, kitartást, és ilyenkor lesnek el újabb praktikákat egymástól az otthoni munkához. A terem szűk, kényelmetlen, és alig szellőztethető, a férőhelyek számát mindig meghaladja a jelentkezőké, mégis mindannyian hetek óta várták ezt a napot, amikor végre megoszthatják egymással szakmai tapasztalataikat, gondjaikat, és "jó gyakorlataikat".
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Egy szűk alagsori szobában négyen kucorognak a detektív-tükör előtt, két egyetemi hallgató a bal oldali ablakon keresztül intelligenciamérést figyel meg; két külföldi kolléga a jobboldali szoba felé nézve egy diagnosztikus vizsgálatot követ. Tanulni jöttek, speciális szakmai szempontokra, új módszerekre kíváncsiak.
Szülők reménye
Az utcasarok átellenes pontján álló épület kapujánál fiatal szülőpár áll. Kissé bizonytalanul, félve lépnek be. Diagnózis-megbeszélésre érkeztek az ambulanciára - már tudják, mi a baj Petivel, azt a múltbeli vizsgálatokat követően azonnal elmondta nekik a kisfiút vizsgáló team vezetője, de most a jövőről lesz szó. Milyen foglalkozásokra, milyen fejlesztésre van szüksége a gyermeknek, megtanulhat-e még beszélni, milyen esélyei vannak, vajon járhat-e majd többségi iskolába, önálló lesz-e felnőttkorára... milliónyi feszítő kérdés, és ők mindent tudni szeretnének, most. Nagy a tét, hiszen egész létüket, mindennapjaikat meghatározó kérdések ezek.
Az emeleti "szalonból" szóváltás hallatszik, a team tagjai egymás szavába vágva elemzik az éppen befejezett kontrollvizsgálatot, izgatottak, hiszen az általuk évek óta jól ismert fiúcska a fejlesztések hatására hatalmas fejlődést mutatott, és arról kell most dönteniük, milyen iskolát javasoljanak a tanácstalan szülőknek.
Anya is tanul
Az épület túlsó felében apró szobácskák, világos, átlátható struktúrával, egy pici dolgozósarok, kisasztal, szék, a polcon fejlesztő játékok, feladatok rendezett sora. Odébb parányi játékszőnyeg. A falon rögzített tépőzár csíkokkal ellátott kartonlapok arról árulkodnak, napirend- és folyamatábrák használatának tanítása zajlik itt. A hetente egy alkalmas fejlesztő foglalkozások rövidek, csak a gondosan megtervezett és előkészített munka lehet eredményes, az is főleg akkor, ha a szülő is a gyermekkel "tanul", és hazaviszi a módszert. Kata édesanyja ezért a szobácska ajtajának detektívablakán át figyeli a játékos foglalkozást. Utána a pedagógussal folytatott rövid megbeszélésben egyeztetik, a látottakból mit próbálnak ki otthon is a kislánnyal ezen a héten.
Az alapítvány
Ez is érdekelhet
Legjobban: