A Psychological Science online kiadásában megjelent kutatás során 88 arachnofóbiában (pókoktól való félelemtől) szenvedő embert kértek meg arra, hogy közelítsenek meg, és lehetőség szerint érintsenek meg egy szabadtéri, nyitott tartóban elhelyezett nagy tarantella pókot.
A résztvevőket ezután négy csoportra osztották, és egy szobában leültették őket egy terráriumban lévő másik tarantella elé. Az első csoportot ara kérték, hogy miközben átélik, írják le hangosan érzelmeiket, például mondják ki, hogy "Félek ettől a ronda, ijesztő póktól". A tanulmány vezető szerzője, Michelle Craske pszichológus professzor szerint ez eltér a megszokott eljárástól, mely során arra próbálják rávenni a pácienseket, hogy másképp gondolkodjanak az élményről. Ebben a kísérletben nem próbálták megváltoztatni az élményt, csupán el kellett mondaniuk, mit éreznek.
A második csoportnak semlegesebb megfogalmazást kellett használniuk, ami nem fejezte ki félelmüket vagy undorukat, például azt mondták, "Ez a kis pók nem bánthat engem". A harmadik csoport tagjai valami olyat mondtak, ami nem állt összefüggésben az élménnyel, a negyedik csoport pedig semmit sem mondott.
Egy héttel később az összes résztvevőt újra felkérték a kísérletre. A kutatók megmérték, milyen közel tudtak menni a pókhoz, és közben a kezük izzadása segítségével fiziológiai reakciójukat is kiértékelték. Az adatok alapján kiderült, hogy az első csoport sokkal jobban teljesített, mint a másik három, tagjai sokkal közelebb jutottak a tarantellához, mint a többiek, és kezük sokkal kevésbé izzadt, mint társaiknak.
A tanulmány társszerzője, Matthew Lieberman elmondta, hogy amikor az arachnofóbiások kijelentik, hogy "félek ettől a ronda póktól", valójában semmi újat nem tanulnak, egyszerűen kifejezik érzésüket. Ez egyelőre ismeretlen okból elegendő átvitelnek bizonyul ahhoz, hogy látható hatást gyakoroljon. Az is kiderült, hogy minél negatívabb szavakat használtak a résztvevők élményük leírásához, annál többet fejlődtek.
Craske és Lieberman most azt vizsgálják, hogyan alkalmazható ez a módszer a traumás élményeken, például nemi erőszakon vagy családon belüli erőszakon átesett személyek kezelésében.