A Münchausen-szindróma egy súlyos, és igen ellentmondásos pszichiátriai kórkép, melynek lényege, hogy valaki (általában az anya) fizikai vagy mentális betegséget okoz vagy egy más létező betegség tüneteit súlyosbítja azért, hogy felhívja magára a figyelmet. Az MSbP, bár nagyon ritka betegség, gyakran tragikus következményekkel jár, és a legtöbb országban bűncselekménynek számít.
Az MSbP a szakemberek szerint a gyermekbántalmazás egyik legsúlyosabb formája, melynél a gyermeket nem a szó hagyományos értelmében éri fizikai bántalmazás (bár ez sem kizárt): a gyerekeket mérgezhetik, különböző betegségekkel fertőzhetik meg, fojtogathatják vagy egyéb módon okozhatnak neki fájdalmat. A „hagyományos” gyermekbántalmazással ellentétben itt nem a gyermek viselkedése váltja ki a bántalmazást, hanem az elkövető figyelem, elismerés vagy sajnálat iránti vágya.
A gondozó tervszerűen hamisítja meg a laboreredményeket vagy vizsgálati anyagokat, eltúlozza, felnagyítja a tüneteket vagy nem létező tünetekről számol be az orvosoknak. Az áldozatok legnagyobb része hat éven aluli, és a bántalmazás átlagosan 22 hónapon keresztül tart. Egy kutatás szerint az esetek 61 százalékában az áldozatok testvére is hasonló rejtélyes tünetekkel küzd.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
A leggyakoribb jelentett tünetek közé tartozik a fulladás és a légzési nehézségek, a megmagyarázhatatlan fogyás, az állandó hasfájás és hasmenés, a görcsök és rohamok, a bőr elkékülése, az allergia, a láz, a hányás, a kiütések, illetve a viselkedési zavarok . Ezeket a tüneteket könnyű meghamisítani, ráadásul jellemző, hogy a tünetek csak akkor jelentkeznek, ha a gondozó egyedül van a gyermekkel.
Az érintett nagyon jól ismeri a vizsgálatokat, és a rejtélyes tünetekkel manipulálja az egészségügyi dolgozókat, nővéreket, orvosokat, akik így (akaratukon kívül) részt is vehetnek a bántalmazásban. Mivel a tünetek gyakran rejtélyesek és a gyermek nem reagál a kezelésre, ezért újabb és újabb, gyakran egyre költségesebb és fájdalmasabb vizsgálatokat és gyógymódokat rendelhetnek el. Amennyiben az orvos nem elég „együttműködő”, az MSbP-ben szenvedő gondolkodás nélkül vált szakembert.
A kivetített Münchausen-szindrómára utaló jelek közé tartozik például az, ha:
- a gondozót nem dúlja fel vagy nem szomorítja el a gyermek kórházi kezelése;
- ha a gyermek olyan rejtélyes, krónikus betegségben szenved, mely nem mutat javulást semmilyen kezelésre;
- a vizsgálati eredmények ellentmondásosak, klinikailag megmagyarázhatatlanok;
- a gondozó nagy egészségügyi tudással rendelkezik, különös érdeklődést mutat a vizsgálatok vagy a kezelések iránt;
- kifejezetten élvezi a kórházi környezetet és nagy figyelmet szentel a egészségügyi részleteknek (többek között mások betegségének is);
- a gondozó maga is legalább annyi figyelmet követel magának, mint a beteg gyermeknek;
- folyamatosan újabb és újabb vizsgálatokat és kezeléseket akar, még abban az esetben is, ha a gyermek állapota ezeket nem indokolja;
- a gyermek betegsége, tünetei a gondozó távollétében nem jelentkeznek.
A kivetített Münchausen-szindrómára utalhat az is, ha a gyermek testvérének hasonló rejtélyes betegsége van vagy volt, esetleg a testvér bizonytalan körülmények között veszítette el az életét. Mivel a MSbP leggyakrabban az anyát érinti, gyanakvásra adhat okot az is, ha a két szülő között túlságosan nagy az érzelmi távolság.
Az MSbP-ben szenvedő „célja” a figyelem felkeltése, a sajnálat és az együttérzés kiváltása, gyakran nemcsak az egészségügyi személyzet odafigyelésére vágynak, hanem idegenekére is. Ezért például támogató csoportba jár, blogot indít a gyermeke betegségéről vagy a közösségi oldalakon számol be a rejtélyes és súlyos kórról, kiharcolva ezzel mások rokonszenvét és sajnálatát.
A MSbP diagnosztizálása és kezelése igen nehéz, hiszen a gondozó mestere a hazudozásnak és a manipulációnak. Amennyiben felismerik, hogy a gyermek betegsége valójában a gondozó bántalmazásának az eredménye, a gyermeket haladéktalanul el kell távolítani a gondozó közeléből. A szindrómának hosszú távú következményei is lehetnek a gyermekre nézve, például az, hogy a kisgyerek „megtanulja”, hogy akkor kapja meg a számára fontos törődést és figyelmet, ha beteg. Ez pedig könnyen későbbi Münchausen-szindrómához vezethet, vagyis ahhoz, hogy valaki betegséget színlel az áhított figyelem megszerzéséért. Más esetekben éppen a gyermekkori traumák miatt utasítja el valaki teljesen az egészségügyi ellátást, még akkor is, ha súlyos beteg lesz.
A kivetített Münchausen-szindróma igen ellentmondásos betegség – egyes szakemberek szerint nem is igazi betegség, mindössze a gyermekbántalmazás egy különösen kegyetlen módja, és ezért nem orvosi, hanem büntetőjogi szempontból kell vizsgálni. Nagyon ritka, és gyakran nem is derül ki, hogy a gondozó ilyen módon bántalmazta a rá bízott gyermeket. Időnként azonban bírósági eljárás lesz az ügyből: nemrég egy 26 éves amerikai nőt, Lacey Spearst ítéltek el azért, mert hosszú ideig nagy mennyiségű sóval mérgezte a kisfiát, aki belehalt ebbe. Spearst állítólag az motiválta, hogy a gyermek rejtélyes betegsége sok támogató és együttérző "rajongót" szerzett neki a különböző közösségi oldalakon.
Ez is érdekelhet
