Másfél évszázaddal ezelőtt Charles Lutwidge Dodgson, egy angol polihisztor, aki író, költő, matematikus, anglikán lelkész és tanár, játékok feltalálója és fényképész volt egy személyben, Lewis Carroll írói álnéven megjelentetett egy különleges meseregényt, az Alice Csodaországbant . Főhőse, egy kedves kislány egy réten egy nyulacska nyomába eredve egy hatalmas lyukba esik, és a zuhanás után egy csodálatos birodalomba jut. Itt furcsaságokat tapasztal: a dolgok nem olyanok, mint amilyennek megszokta őket, és ő maga sem az, mint az utazás előtt volt. Ráadásul folyton változik minden: a tárgyak hol nagyra nőnek, hol eltörpülnek körülötte, magát hol égimeszelő óriásnak, hol pedig egy gomba alatt meghúzódni képes apróságnak érzi. A legkülönösebb a számára, hogy ezeket a jelenségeket úgy éli át, mintha ez lenne a világ rendje, és a változások csupán vele, benne játszódnának le.
Nem mese ez…
Az író életrajzából kiderül, hogy minden zsenialitása ellenére nem volt egy harmonikus, kiegyensúlyozott személyiség: a nőkkel szemben gátlásos, visszahúzódó volt, erősen dadogott, egész életében magányos maradt. Megvádolták azzal is, hogy Alice csodálatos kalandjait az író kábítószer-fogyasztása ihlette. Kilencven évvel később azonban fordulat történt: 1955-ben John Todd, egy yorkshire-i pszichiáter leírta azt az idegrendszeri állapotot, amelyben a betegek az Alice-éhez hasonló, sajátos látászavarral küzdenek, a valós méretüknél kisebbnek vagy nagyobbnak látják a tárgyakat.
Todd feltételezte, hogy az író is ettől szenvedett (azt feljegyezték, hogy erősen migrénes volt). Az összetett érzékelési, észlelési problémával járó idegrendszeri zavart Caroll művéről Alice Csodaországban szindrómának ( migrénhez , és agytumor, mononukleózis vagy rekreációs drogok is kiválthatják. Az ebben szenvedők a valóban diagnosztizáltaknál többen lehetnek, hiszen az érintettek restellnek sajátos látászavarukról beszélni. A jelenség illetve az attól való szorongás azonban egész életüket befolyásolja: „Alice azonban már annyira megszokta, hogy mindig valami rendkívüli dolog történik vele, hogy már érthetetlennek tartotta, ha a dolgok a maguk rendes kerékvágásában haladtak.”
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
„Most összecsukódtam, mint valami távcső”
Az Alice Csodaországban szindrómában jelentkező érzékelési zavarnak legjellemzőbb változata a látászavar. Ez lehet makropszia, vagyis az a jelenség, amikor a környezet, az érzékelt tárgyak, a valósághoz, illetve a tudatban élő képhez képest túl nagynak tűnnek, és lehet az ellenkezője, mikropszia is, amikor az érintettek mindent aránytalanul kicsinek látnak maguk körül. A tünetegyüttes hallucinációkkal, test-, egyensúly- és időérzékelési zavarral is együtt járhat, szorongást, ijedtséget, pánikot válthat ki.
„Most hát olyan hosszúra nyúltam, mint a világ legnagyobb távcsöve. No, szervusztok, lábaim. - Tudniillik lenézett a lábaira. Alig látta őket, olyan messzire estek tőle.”
Diagnózis rajzokkal
Az Alice Csodaországban szindróma átmeneti állapot, amely gyermekkorban gyakrabban fordul elő, többnyire rövid ideig tart, de több óráig vagy akár több napig is elhúzódhat. Hátterében többféle idegrendszeri elváltozás is állhat, így például migrén, epilepszia, agytumor mellékhatása is lehet, de kutatók összefüggést találtak a fiatalkorban meglehetősen sűrűn előforduló Epstein-Barr vírusfertőzéssel is. Ez utóbbi, az úgynevezett mononukleózis infekció - vagy más néven mirigyláz - esetén a betegek egy része átél az Alice Csodaországban szindrómára jellemző tüneteket is.
A betegség diagnosztizálásában segítségre lehetnek az úgynevezett mikropsziás rajzok. Ezek 30 milliméternél kisebbek, a kép részletei szabad szemmel nem kivehetőek. A szindróma kezelésére külön eljárás nincs, a stresszoldás, a migrén illetve az egyéb alapbetegség kezelése segíthet. Amikor a tünetek jelentkeznek, bő folyadékfogyasztás, egy csendes, nyugodt (de nem elsötétített) helyre való visszavonulás, pihenés enyhítheti azokat.
