Az OCD, avagy a kényszerbetegség mentális egészségügyi probléma, amelyet vissza-visszatérő kényszergondolatok (obszessziók) és kényszercselekvések (kompulziók) jellemeznek. Mindezek – mint azt a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája írja – jelentős mértékű szorongást generálhatnak az érintettekben, nagyban befolyásolva a mindennapi életvitelüket is. Ilyen kényszergondolat lehet például, hogy a betegnek folyton az jár a fejében, hogy rendetlen a lakása, ami miatt erősen szorong is. Ezt a szorongást pedig azzal igyekszik feloldani, hogy állandóan takarít és pakol otthon.
Persze a fenti csak egy kiragadott példa. Nagyon sokféle kényszergondolat gyötörheti a kényszerbetegeket. Félhetnek akár attól is, hogy a környezetükből kórokozók kerülnek a bőrükre, ami ellen repetitív kézmosással küzdhetnek. Mások amiatt szoronganak, hogy ha nem elég óvatosak, akkor kárt okozhatnak önmagukban vagy másokban, esetleg attól félnek, hogy erőszakos késztetéseket követve fognak valakit bántani. Nem ritkák a nemkívánatos és tolakodó szexuális képzelgések sem, ahogy vannak, akiket kontrollálhatatlan aggodalmak gyötörnek etikai kérdések miatt, azaz hogy mi helyes és mi nem. Megint mások folyton attól félnek, hogy hibázni fognak valamiben, de ugyanígy kényszeres szükséget érezhetnek a rend, a tisztaság, a szimmetria vagy a tökéletesség iránt is, esetleg folyton megerősítést akarnak – írja a Clevelandi Klinika.
Kényszercselekvésnek, avagy kompulziónak azokat az ismétlődő cselekvéseket nevezzük, amelyektől a kényszerbetegek azt várják, hogy azok révén megszabadulhatnak a kényszergondolataiktól. Szó sincs arról, hogy ezeket a cselekvéseket ők el szeretnék végezni, netán örömüket lelnék bennük. Viszont kényszeresen úgy érzik, hogy meg kell tenniük, máskülönben csak még jobban fognak szorongani. Ezzel együtt a kompulziók csak átmeneti javulást hoznak: a kényszergondolatok hamar visszatérnek, újabb és újabb kényszercselekvéseket kiprovokálva. Ha a beteg amiatt szorong, hogy munkába indulva véletlenül nyitva hagyja otthon az ajtót, akkor többször is visszamehet ellenőrizni, hogy bezárta-e. Amikor látja, hogy az ajtó zárva van, rövid időre megnyugodhat, de előbb-utóbb ismét beférkőzhet a fejébe a gondolat, hogy talán mégsem zárt be.
Az Amerikai Pszichiátriai Társaság diagnosztikai kézikönyve legfrissebb kiadása (DSM-5) szerint az OCD diagnózisa az alábbi kritériumok teljesülése esetén állítható fel.
- A betegnek kényszergondolatai vagy kényszercselekvései vannak, vagy mindkettő együtt.
- A kényszergondolatok és kényszercselekvések naponta több mint egy órán keresztül fennállnak.
- A kényszergondolatok és kényszercselekvések stresszt okoznak a beteg számára, vagy kihatással vannak arra, hogy miként tud funkcionálni társas, munkahelyi vagy egyéb élethelyzetekben.
- A beteg tüneteit nem kábítószer-használat, alkoholfogyasztás, gyógyszermellékhatás vagy egyéb orvosi probléma okozza.
- A beteg tünetei nem magyarázhatók egyéb mentális betegséggel, például generalizált szorongással, étkezései zavarral vagy testképzavarral.
Miben más az OCPD, mint az OCD?
A kényszeres személyiségzavar (OCPD), ahogy a neve is mutatja, egy személyiségzavar. Szélsőséges mértékű törekvést foglal magában a tökéletességre, rendszerezettségre és kontrollra. AZ OPCD-vel élő embereket szilárd meggyőződés és erős belső igény vezeti arra, hogy irányításuk alatt akarják tartani önmagukat, másokat és a környezetükben zajló eseményeket egyaránt. Mint az a MedicalNewsToday cikkében olvasható, nagyon leegyszerűsítve az OCPD kényszeres szabálykövetésre sarkallja az érintetteket, erkölcsi elveikből pedig semmilyen körülmények között nem hajlandók engedni. Más szóval úgy vélik, hogy mindig igazuk van. Mindezek mentén gyakran mutathatják az alábbi viselkedési jegyeket.
- Szinte mindenről listát írnak, gyakran a legapróbb részletekre is kitérve benne.
- Perfekcionizmusuk olykor meggátolja, hogy befejezzenek feladatokat, annyira elvesznek a részletekben.
- Nem hajlandók kiadni vagy megosztozni a feladatokon, hacsak a másik fél, akivel kooperálniuk kell, nem egyezik bele, hogy mindent a tőlük kapott instrukciók alapján csinál majd.
- Mereven ragaszkodnak a személyes morális és etikai elveikhez, nem próbálnak megérteni másokat.
- Gyakran tűnek takarékoskodónak vagy kifejezetten zsugorinak.
- Nem ritka, hogy kényszeresen gyűjtögetnek, nem hajlandók kidobni semmit.
A kétféle állapot között az egyik legnagyobb különbség, hogy míg a kényszerbetegek sok esetben tisztában vannak állapotukkal, sőt, azt is elfogadják, hogy szükségük van szakember segítségére a megoldáshoz, addig a kényszeres személyiségzavarral élőkre ez egyáltalán nem jellemző. Utóbbiak általában nem érzik úgy, hogy bármi baj lenne a gondolkodásukkal és a viselkedésükkel, függetlenül attól, hogy ez komoly gondokat okozhat a társas kapcsolataikban, legyen szó akár a munkahelyről, akár a magánéletről. Nyilvánvalóan ez komoly gátja annak is, hogy szakszerű segítséget kapjanak személyiségzavaruk kezeléséhez.
A WebMD összefoglalója arra is rámutat, hogy az érzelmek terén is eltér egymástól az OCD és az OCPD. A kényszerbetegek leginkább a szorongásra hajlamosak, különösen akkor, ha valami nem úgy történik, ahogy azt szeretnék. Ezzel szemben a kényszeres személyiségzavarral élők többnyire dühvel és haraggal reagálnak a hasonló helyzetekre. Ezenkívül az OCD-sek gyakran tűnnek bizonytalannak a kényszergondolataikat és -cselekvéseiket illetően, szemben a személyiségzavarosokkal, akik mások és önmaguk elől is igyekeznek elrejteni bizonytalanságaikat.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Ez is érdekelhet
Végeredményben tehát az OCPD egy személyiségzavar, amely irányításkényszeren alapul, míg az OCD mentális betegség, amely kényszergondolatokat és azok irányított repetitív viselkedést foglal magában.
Legjobban: