Zenét minden intenzív osztályra!

A legfrissebb kutatási eredmények szerint a zene segíthet enyhíteni a lélegeztetőgépre kapcsolt súlyos beteg páciensek félelem- és szorongásérzetét, így csökkentve a stresszt és a szükséges nyugtató-mennyiséget.

A vizsgálati adatok szerint az intenzív osztályon ápolt betegek szorongásszintje mintegy 36 százalékkal csökkent, ha az általuk választott zenét hallgathatták. Ezeknek a betegeknek ráadásul sokkal kevesebb nyugtatóra volt szükségük, mint a kontrollcsoport tagjainak, akik nem hallgathattak zenét. A zeneterápiás csoportban lévők esetében 38 százalékkal csökkent a bevitt nyugtatómennyiség.

"A páciensek sokkal kevésbé voltak hajlamosak a szorongásra és sokkal ritkábban volt szükségük nyugtatókra" - nyilatkozta Linda Chlan, az Ohio Állami Egyetem munkatársa. "Ebből is látszik, hogy a zenehallgatás önmagában segíthet enyhíteni az intenzív osztályon ápolt páciensek esetében gyakori szorongásos tüneteket, amellett, hogy a szükséges nyugtató-mennyiséget is csökkenti."

12 intenzív osztályt vizsgáltak

A kutatásban összesen 373 páciens vett részt az Egyesült Államok öt kórházának 12 intenzív osztályáról. A pácienseket 2006 szeptembere és 2011 márciusa között helyezték lélegeztetőgépre, leggyakrabban légzési elégtelenség miatt. A kutatók 126 páciensnek ajánlották fel, hogy amikor kedvük tartja, az általuk választott zenét hallgathatják fejhallgatón keresztül. A kutatásban két kontollcsoport is részt vett, amikben a páciensek vagy az ilyenkor szokásos kezelést kapták, vagy felajánlották nekik, hogy naponta fél órán át hangszűrős fejhallgatót viselhetnek a kórházi zajok kiszűrésére. A tudósok mindhárom csoportban napi szinten mérték a szorongás-szintet, a beadott nyugtató mennyisége alapján.

Az ötnapos vizsgálati periódus során a zeneterápiás csoportban lévő betegek szorongásszintje alacsonyabb volt, mint a hagyományos kezelést kapóké, és kevesebb nyugtatóra is volt szükségük, mint a kontrollcsoportban lévőknek. A zajszűrős fejhallgatót alkalmazó páciensekhez képest szintén kevesebb nyugtatóra volt szükség a zenés csoportban, de a szorongás-szint nagyjából hasonló volt mindkét csoport esetében.

"Bár a zeneterápia egyáltalán nem új keletű dolog, a mostani adatok alátámasztják a feltételezést, mely szerint ez a fajta kezelési módszer rendkívül hatékony lehet az intenzív osztályokon ápolt betegek esetében is" - mondta Barbara Else, az Amerikai Zeneterápia Szövetség munkatársa.

"A mostani kutatás során a páciensek egyedülálló módon saját maguk dönthették el, mikor és milyen zenét szeretnének hallgatni, így befolyással lehettek a kezelésükre, ez pedig már önmagában alkalmas a szorongás csökkentésére" - vélekedett Chlan. "A zene ezen kívül rendkívül összetett audiális inger, ami jótékony hatással van az agyra és segít kiszűrni a zavaró kórházi zajokat is. Az emberek sokszor gondolják, hogy a zene csak valami, ami a háttérben szól, pedig valójában sokkal több ennél."

A kutatás részletes leírása a című orvosi szaklapban olvasható.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +0 °C

A változóan felhős ég mellett az ország legnagyobb részén legalább néhány órára kisüt a nap, de az északkeleti, keleti tájakon borult maradhat az ég. Csapadék nem várható. Többnyire mérsékelt marad a déli, délnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 6, 12 fok között várható, de az északkeleten, keleten ennél hűvösebb is lehet. A tegnapi melegfront elvonul, a nap is kisüt.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra