Az orvostudomány Einsteinje
Selye János 1907. január 26-án, Bécsben született magyar származású tudós. Már a korai egyetemi évei alatt (1926-ban) hozzákezdett azokhoz a kísérletekhez, melyek a szervezet mechanizmusát vizsgálták a betegségek és sérülések leküzdésekor. Tudományos tevékenysége során a stresszről (eredeti nevén GAS = general adaptation syndrome = általános alkalmazkodási tünetegyüttes) mintegy 1.500 tudományos közleményt és 30 könyvet publikált. A hazánkban legismertebb műve az "Életünk és a stressz" ("The stress of life", 1956). Tudományos felfedezései olyan mély nyomokat hagytak, hogy számos kiváló orvos Selye Jánost "az orvostudomány Einstein-jének" nevezte. Szükségtelen mondani, nem Magyarországon. Életművéről és annak az egész orvostudomány fejlődésére gyakorolt hatásáról sok magyar orvosnak legfeljebb halovány elképzelései vannak. Selye János, ötvenéves, stressznek szentelt tudományos küldetését követően Montreálban hunyt el, 1982. október 15-én.
Fenyegető ingerek
A stressz bonyolult élettani és biokémiai folyamatok összessége, mely a szervezetet alkalmassá teszi a létért folytatott küzdelemre, például egy ragadozó állattal szemben az életünk megvédésére. A stressz egy állapot, melyet egy fenyegető inger, a "stresszor" vált ki. A továbbiakban a megszokott köznyelvi alak szerint a stressz szót a stresszor szinonimájaként is használjuk Azt a "stresszt", mely életmentő, "jó stressznek" ("eustressznek" nevezzük), mely nélkül a magasabb rendű élővilág nem alakulhatott volna ki.
Az életmentő stressz
Az agykérgünket érő több százezer ingert a tudatunk két csoportra osztja. Vannak "kellemes" és "fenyegető" ingerek. A kellemes ingerek a hipotalamuszban a táplálkozásért, alvásért, energiaraktározásért, nemi aktivitásért és a szaporodásért felelős paraszimpatikus idegrendszert aktiválják. Alacsonyabb rendű élőlényekben a paraszimpatikus idegrendszer képes elnyomni a létfenntartásért felelős szimpatikus idegrendszert, így például azok szaporodási ciklusában a környezetükkel szemben védtelenek. Ezért tilos íváskor horgászni vagy szarvasbőgéskor vadászni.
Az agykéreg által fenyegetőnek minősített ingerek a hipotalamuszban kiváltják a mellékvesekéreg és a mellékvesevelő aktiválódását, aminek következményei az alábbiak:
- A mellékvesekéreg aktiválódása megemeli a vércukorszintet, a vértérfogatot, a vér sótartalmát és a vérnyomást.
- A mellékvesevelőben termelődő katekolaminok (adrenalin, noradrenalin) kitágítják a létért folytatott küzdelemben pillanatnyilag fontos ereket, a szív, a tüdő és a vázizmok artériáit, míg összehúzzák a pillanatnyilag lényegtelen, sőt, a hőleadás szempontjából káros bőrereket. Ezt a stressz folyamán "lúdbőrzésként" észleljük, és a bőrünk elsápad.
A katekolaminok emelik a vérnyomást és a pulzust, kitágítják a pupillát a jobb látás érdekében. - A mellékvesekéregben termelődő szexuálszteroidok elnyomásáért a stressz hatására az agyfüggelék-mirigyben termelődő prolaktin lesz felelős. Ez okozza azt a jelenséget, hogy a stressz letiltja a szaporodást és a nemi késztetést is.
Ezzel a szervezet lényegében felkészült a létért folytatott küzdelemre.
A mobilizáló és debilizáló stressz
A stressznek két alapvető formája van, klinikai megjelenési formáját illetően: (1) A mobilizáló stressz során valóban felszabadulnak a szervezet rejtett fizikai és értelmi tartalékai. Mobilizáló stressz esetén a diák kiválóan fog vizsgázni, olyasmire is emlékszik, amiről sohasem tudja meg, hol hallotta. (2) A debilizáló stressz megnyilvánulása, hogy a diák azt is elfelejti, amit azelőtt jól tudott. Képtelen beszélni, képtelen mozgósítani tartalékait. Az állatvilágban a debilizáló stressznek megfelelő állapot a "mimikri", azaz a holtnak tettetés, álcázás, környezetbe történő beolvadás, stb. Egyes emberek stressze jellemzően mobilizáló, másoké debilizáló ("lebutító"). A mobilizáló típusok gyakorta jó előadóművészek, kiváló sportolók, nem lámpalázasak, tudásuk legjavát kellő "adrenalinszint" mellett érik el. Mások tudásukat közönség előtt képtelenek megmutatni. Ők inkább befelé fordulók, introvertáltak, közöttük sok a képzőművész, író, költő, stb. A legnagyobb költők sok esetben képtelenek saját versüket előadni. Ezt inkább a mobilizáló stressz képességével rendelkező színészek számára adják át. Ily módon az ember tudatalattijában és ősvalójában (az ember tudatának legősibb magja - Carl Gustav Jung) egyszerre él a "ragadozó" és a "megbúvó" állat. Még azonos személyiség sem mindig viselkedik egységes séma szerint. A stressz minden ember számára egyszer mobilizáló, másszor debilizáló. Egy vezérigazgató is másként viselkedik egy közönséges munkaértekezleten vagy "repivacsorán", mint a Közgyűlés előtt.
A gyilkos stressz
Állatokban a stressz jellemzően "eustressz", azaz hasznos, a túlélést elősegítő élettani funkció. Emberben a stressz nemcsak hasznos, hanem romboló hatású is lehet. Ezt nevezzük disz-stressznek. Az emberi gondolkodás képes ugyanis elvonatkoztatni, szintetizálni, ezáltal az emberi tudat önmaga is stresszforrássá képes válni. Állatokban a stressz csak addig tart és akkor jelentkezik, amikor a fenyegető körülmény fennáll. Ennek elmúlásával a szimpatikus idegrendszer aktivitása csökken. Az embert viszont a stressz hazakíséri munkahelyéről, családi konfliktust okozhat, ami további stresszhelyzetek fellépésével fenyeget. Ezeket az ember előre ki is tudja számolni, képes a stresszhelyzetet megjósolni ("anticipálni"). Mindennek eredménye, hogy az emberi stressz már nemcsak létező, hanem vélt, anticipált, sejthető, stb. kellemetlen ingerekre is fellép, így lassacskán kitölti a teljes napunkat. Még a legmeghittebb esti családi légkörben is ott lebeghet egy elbocsátástól való félelem, a jövedelem és a szakmai előmenetel féltése, vagy akár egy másnapi munkahelyi beszámolótól való félelem.
Testi-lelki következmények
A következmény lehet élettani és pszichés. A stressz élettani következménye a magasabb vérnyomás, a vércukorszint állandósulása, álmatlanság, szorongás, feszültség, nőknél a stressz által kiváltott cikluszavarok és meddőség, férfiaknál merevedési zavarok. Mindkét nemre jellemzőek a pszichoszomatikus (lelki eredetű testi) betegségek, mint például a gyomor-bélrendszer vérellátási zavara, a peptikus fekélybetegség, a gyomorvérzés, a fekélyes vastagbélgyulladás, az érelmeszesedés, a szívinfarktus, az agyér-katasztrófa (stroke), a fertőző betegségekkel szembeni érzékenység, a rákos betegségekre való fokozott hajlam.
A stressz pszichés következményei abban mutatkoznak meg, hogy az egyén milyen stresszelhárító stratégiát választ. Ezek között a leggyakoribb a mértéktelen alkoholfogyasztás, a gyógyszerekkel való visszaélés, esetleg kábítószer-fogyasztás, a mértéktelen kalóriafelvétel, a televízióval, számítógéppel való visszaélés, a játékszenvedély, stb. Ezeknek szintén megvannak a sajátos szövődményei, májbetegség, szívizombetegség, az értelmi képesség és a munkaképesség csökkenése, melyek a családon és a munkahelyen belül ismét stresszet kiváltó konfliktusokat eredményeznek.
Mindennek hatására alakult ki a legutóbbi kor hipertóniás, elhízott, dohányzó, mértéktelenül alkoholt fogyasztó, a családi életet a televízióval helyettesítő embertípusa, amelynek élete a pénzvadászatról szól. Ebben a menedzserrétegben a férfiak túlsúlya egyre csökken, a nők aránya pedig egyre nő. Ezt a jelenséget a női egyenjogúság sajnálatos vadhajtásának tekinthetjük.
"Ne aggódjatok!"
A stressz legfőbb táplálója az egész társadalom és a fogyasztás utáni egyre fokozódó vágy. Minden egyes új híradástechnikai eszköz, egy gyönyörű autó, szép ház és bármilyen pénzzel megszerezhető érték újabb és újabb egzisztenciális kihívást jelent az arra hajlamos egyéneknél. Már Krisztus is jól látta ennek a jelenségnek a társadalmi veszélyét.
"Senki sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti: nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak." "Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, és mit igyatok, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál? Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem takarnak, és mennyei Atyátok eltartja őket. Nem vagytok-e ti sokkal értékesebbek náluk? Aggódásával pedig ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy arasznyival is? Mit aggódtok a ruházatért is? Figyeljétek meg a mezei liliomokat, hogyan növekednek: nem fáradoznak, és nem fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül akár csak egy is. Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, így öltözteti az Isten, nem sokkal inkább titeket, kicsinyhitűek? Ne aggódjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? - vagy: Mit igyunk? - vagy: Mit öltsünk magunkra? Mindezt a pogányok kérdezgetik; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek. Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja." (Máté Ev.).