Éva betegsége előtt a médiában dolgozott marketing- illetve kereskedelmi
igazgatóként, a betegsége után azonban inkább visszatért másik szakterületéhez,
a zenéhez. Most a Magyar Állami Operaház gyermekkórusát segíti, illetve a saját
vállalkozásában könnyűzenei előadók menedzselésével foglalkozik. Élete nem volt
mindig ilyen nyugodt és kiegyensúlyozott: egészen addig égette két végén a
gyertyát, amíg a daganatos betegség megálljt nem parancsolt neki.
Jól emlékszem; 2015. június 23-a volt, mikor megkaptam a tüdőszűrő állomás levelét, hogy fáradjak vissza még egy kontrollra, mert találtak valamit. Először tüdőgyulladásnak gondolták, ez fedte el a daganatot. Antibiotikumokkal kezeltek, de a folt mindössze összement, nem tűnt el teljesen. Még a CT sem tudta egyértelműen kimutatni, mivel állunk szemben, ezért a kezelőorvosom úgy döntött, azonnal megoperál. Erre szeptember 3-án került sor. Az operáció közben végeztek el egy ún. azonnali fagyasztásos szövettant, amelyből megállapították, hogy rosszindulatú daganatról van szó. Ez alapján folytatták a műtétet: szélesebb metszésekkel teljesen eltávolították a tüdőm alsó lebenyét.
Éva korábban rengeteget dolgozott, munkája sok stresszel járt, ám még így is igyekezett egészséges, sportos életet élni. Tizennyolc éves kora óta fut, és betegsége miatt sem mondott le erről a hobbijáról. Soha nem dohányzott; amolyan „kocabagósként”, ha rá is gyújtott, nem tüdőzte le a cigarettát, a passzív dohányzás viszont jelen volt az életében.
Régebben még a szerkesztőségekben is rá lehetett gyújtani, így a passzív dohányzás mindig körülvett. Emellett négy gyerek mellett felső-középvezetőként dolgoztam, ami nagy kihívást jelentett, sok felelősséggel, stresszel, folyamatos megfelelési kényszerrel és borzasztó sok munkával járt együtt. Utólag úgy érzem, nem feltétlenül jól priorizáltam, de nagyon nehéz jó egyensúlyt fenntartani vezetőként, anyaként, feleségként, főleg egy sokgyermekes családban. Egy idő után nem tud jó döntést hozni az ember, hiszen mindennek elsőbbséget kellene élveznie az életében.
Bár Évának sosem voltak megfogható, egyértelmű, elbizonytalanító tünetei, mégis volt olyan, amelyre nem fektetett elég nagy hangsúlyt. Sokszor küzdött felső légúti gyulladással, sokat köhögött, a sok munka miatt nem feküdte ki betegségeit, nem pihent eleget, akár lázasan is bement dolgozni.
A tüdődaganatra azt szokták mondani, hogy nem genetikus, hanem halmozott a családban: van rá hajlamunk, és ha a körülmények úgy alakulnak, nagyobb eséllyel alakul ki a betegség. Van, aki tíz évig nem jár szűrésekre, én minden szakterületen rendszeresen eljárok, a tüdőszűrő mégis valamiért két évre kimaradt. Sok munkám volt, kevesebbet foglalkoztam magammal. Ma ráadásul gyakran azt gondoljuk, hogy gyógyszerrel mindent megoldhatunk. 2015 év elején volt egy komoly megfázásom, ami nagyon erős köhögéssel járt együtt, de mivel korábban is gyakran köhögtem, és mindig elhúzódtak a felső légúti gyulladásaim, ennek sem tulajdonítottam nagy jelentőséget. Végül két év kihagyás után saját megérzésem miatt mentem el tüdőszűrésre.
A műtét során Éva tüdejében találtak ugyan áttétet, de más szervekre nem terjedt át a betegség. Mivel a daganat a tüdeje perifériáján helyezkedett el, ezért a műtét sikeresnek volt mondható. A tüdő-áttétek miatt azonban kemoterápiás terápián is részt kellett vennie. Szervezete jól reagált a kemoterápiára, és ugyan a kezeléseket mindig rosszullét követte, a haja nem hullott ki, és viszonylag gyorsan tudott regenerálódni.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Minden döntéssel megvártam a műtétet, hiszen előre még azt sem tudta senki biztosan, mit fognak kiműteni belőlem. Miután megoperáltak, és már a kezemben volt a papír a szövettanról, akkor kezdtem el felépíteni a saját betegutamat. Elfogadtam a kemoterápiás kezelést, de azt tudtam, hogy semmilyen más, kísérleti stádiumban lévő kezelésben nem szeretnék részt venni, nem szerettem volna erősíteni a betegségtudatomat. Igyekeztem edzeni az immunrendszeremet. A pollen- és porallergiámat tüdőgyógyász segítségével homeopátiás szerekkel kezeltük, hogy ne kelljen pluszgyógyszereket szednem. Azóta szerencsére sokkal jobban vagyok, minimális tüneteim vannak.
Éva soha nem csinált tabut az állapotából, sőt, kifejezetten fontosnak tartja, hogy szó essen a daganatos betegségekről. Családtagjaival, barátaival is rendszeresen beszélgetett, mindenkivel a maga módján igyekezett kommunikálni. Természetesen mindenkit sokkhatásként ért az állapota, és minden családtag másként reagált rá.
Az egyik gyermekem alig akart tudomást venni róla. A másik rendszeresen sírdogált, a harmadik inkább az internetet pásztázta, kutatott a diagnózis alapján. A legfiatalabb kislányom akkor volt tizenegy éves, ő eléggé összeroppant a hír hallatán. Nem sokkal korábban két fontos embert is elvesztett rák következtében, így ő egyértelműen a halállal kapcsolta össze ezt a betegséget. Még én kísértem be az iskolába a felső tagozat első napján, elbúcsúztam tőle, és onnan mentem az operációra.
Akármennyire pozitívan igyekezett hozzáállni betegségéhez, az évek során Éva számára is voltak nehezebb időszakok. Gyakran látta sötéten a világot.
Ez egy örök hullámvasút. Ha most arra gondolok, hogy nyolc és fél év után pár hét múlva újabb CT-re kell mennem, ez mindig nehéz. Természetes, hogy fél az ember az újabb kontrollvizsgálatok előtt. A diagnózistól számítva tíz évig követik nyomon az ember állapotát, csak ezután mondható ki a teljes gyógyulás.
Évának azzal is szembe kellett néznie, hogy szinte egész életvitelét át kell alakítania. Hiszen, ahogy ő fogalmaz, hiába élt egészségesen, és rendszeresen sportolt, mégis nyoma maradt annak, hogy „darálta” az életet. Reggel hat órakor már az edzőteremben volt, este nyolckor tárgyalt, éjfélkor pedig még főzött a családnak.
Úgy tudnám megfogalmazni, hogy éveken keresztül ámokfutásban éltem. De a betegségem kapcsán rájöttem, hogy muszáj lesz lassítanom. Teljesen nem tudnék és nem is akarnék leállni, egyszerűen nem olyan a személyiségem, de meg kellett találnom azt a szintet az életmódváltásban, ami önazonos. Azóta a magas pozícióval és nagy felelősséggel járó munkáimat egyszerűen letettem, kisebb felelősségi körrel rendelkező pozíciókat választottam egy olyan területen, ami önmagában is csodálatos, nagyon szeretem. Nagyon örülök, hogy ez megadatott. Folyamatosan gyógyulok, és nagyon sok szeretetet kapok a gyerekektől, a művészektől egyaránt.
A betegség hatására Éva világnézete is sokat változott. Ahogy most mondja, sokkal inkább az élet szemszögéből tekint a dolgokra, nem a munka vagy a megfelelés határozza meg a fontossági sorrendet. Sokkal nagyobb hangsúlyt fektet az élvezetekre, a hétköznapi apró élmények megélésére, és igyekszik aszerint élni, amit mindig is hangoztatott, korábban mégsem sikerült soha elérnie: a jelenben létezni.
Állandóan szomorkodunk a múlton, állandóan tervezzük a jövőt, de elfelejtjük élvezni a jót a jelenben: egy finom kávét, a jó ételeket, a tartalmas beszélgetéseket. Nagyon nehéz az adott pillanatban jól megélnünk ezeket, pedig ez lenne a legfontosabb.
Éva betegsége óta nem csak saját gyógyulása iránt elkötelezett. Öt évvel ezelőtt kezelőorvosával, Dr. Bogos Krisztinával, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet főigazgatójával és más szakértő kollégákkal együtt megalapította a Lélek-zet Egyesületet, a tüdőrákban szenvedők és hozzátartozóik támogatására. Munkatársaival szűrővizsgálatokat szerveznek, hasznos információkat gyűjtenek össze, és adnak át az érintetteknek. Nagy hangsúlyt fektetnek a rendszeres szűrővizsgálatok fontosságára. Az egyesületi munkával szeretnék azokat motiválni, akik még a betegség elején tartanak, hangsúlyozva azt, hogy minden betegút más és más.
Ez is érdekelhet
Sokan súlyos depresszióba esnek, amikor megkapják a diagnózist, ami teljesen természetes. Ugyanakkor az egyesületi munka folyamán nagyon sok olyan beteget ismertem meg, akik akár már tíz-tizenöt éve is együtt élnek ezzel a betegséggel, vagy már ráléptek a gyógyulás útjára. Az ő betegútjukon keresztül látom, mennyit finomodtak a vizsgálatok és a kezelések az évtizedek alatt, mennyi új kutatást és kezelési módot ismerhettünk meg. Ezért hoztunk létre egy informatív oldalt, ahol szinte mindent meg lehet tudni a tüdődaganatokról és azok kezeléseiről. Nemzetközi szinten is bekapcsolódtunk a munkába, a legfrissebb kutatásokat is rendszeresen közzétesszük. Felvettük a kapcsolatot a tüdőgondozókkal, tájékoztató anyagokat készítünk. Emellett fontos megérteni, hogy nekünk, betegeknek is hatalmas szerepünk van a gyógyulásban. Egyrészt életmódváltással tudunk tenni ezért, másrészt máshogy kell gondolnunk a betegségre; nem a betegségtudatot erősíteni. Igyekszem mindenhol hangsúlyozni: a betegség nem tabu, nyugodtan beszélhetünk róla.
