Nem végzet, betegség!
A szkizofrénia a központi idegrendszer megbetegedése, amely az érzékelés, észlelés, a magatartás, a gondolkodás, az érzelmek zavarát okozza. Igen súlyos terhet jelent mind a betegnek, mind a hozzátartozóknak. Fiatal felnőttkorban, 25-35 éves kor között jelentkezik legtöbbször, így hosszú évtizedekre befolyásolhatja az érintettek életét. Sajnos, e betegségről nagyon hiányosak a laikusok információi, rengeteg előítélet, a köztudatból nehezen kiirtható tévhit nehezíti még jobban a betegek helyzetét. Sok beteg ezért, még ha érzi is, hogy baj van, nem fordul azonnal szakemberhez, mert szégyelli azt. Pedig a késedelem súlyos következményekkel járhat: a kezeletlen, vagy csak későn felismert esetekben a betegek munkaképtelenné válhatnak, kórházban vagy otthon kezelt krónikus betegként, a betegségük speciális megnyilvánulásai miatt megbélyegezve, a társadalomtól elszigetelődve, szinte kiközösítve élhetik tovább az életüket. Nagyon fontos lenne, hogy minél többen ismerjék fel a betegség igazi természetét, és megértsék: a szkizofrénia nem ok a megbélyegzésre és nem is megváltozhatatlan végzet, hanem ugyanúgy betegség, mint a diabétesz vagy a magas vérnyomás.
Miért kell orvoshoz fordulni?
Nem szabad arra várni, hogy maguktól elmúljanak a jelentkező tünetek. Lehet ugyan, hogy az akut szakasz elmúltával a beteg sokkal jobban érzi magát, de kezeletlenül hagyva egyre sűrűbben és riasztóbb formában fognak újra kialakulni ezek a hevesebb tüneteket hozó állapotromlások. Mint más krónikus betegségeknél, a szkizofrénia esetében is rendkívül fontos az időben történő felismerés. Minél korábbi stádiumban kerül ugyanis szakemberhez, minél hamarabb kezdődhet el a személyre szabott, modern kezelés, annál jobb esély van arra, hogy a betegség további előrehaladása megállítható legyen, illetve, hogy a beteg állapotát tünetmentes, jó szinten stabilizálhassák.
Miben segíthetnek a szakemberek?
A szakszerű segítség első lépése a diagnózis felállítása. A betegség klinikai megnyilvánulásai alapján merülhet fel a szkizofrénia gyanúja. A pszichiátriai vizsgálat alapja a beteggel és a hozzátartozóival történő beszélgetések sora, majd ezeket a betegség egyéni jellegzetességét felderítő finomabb vizsgálatok követik, tesztek, képalkotó eljárások. A kezelés alapja a minél pontosabb diagnózis, amely a beteg állapotát, egyéni tüneteit is feltárja, megkülönbözteti más, esetleg hasonló tünetekkel járó pszichés állapotoktól: erre épülhetnek, személyre szabottan a biológiai (gyógyszeres) és az egyéb, nem gyógyszeres (pszichoterápiás) eljárások).
A szkizofrénia gyógyszeres kezelése elsősorban az úgynevezett antipszichotikumokkal történik. A célzottan kifejlesztett gyógyszerek molekulái a központi idegrendszer sejtjeihez kapcsolódva képesek stabilizálni a sejtek közötti illetve a sejten belüli információtovábbító rendszerek működését, ezzel a különböző pozitív, negatív, kognitív tüneteket enyhíteni. A gyógyszerhatás kialakulásához, az érezhető javuláshoz idő kell. A beteg állapotának megfelelően, heves tünetek jelentkezésekor, illetve az esetleges társult betegségei kezelésére más gyógyszerekre is szükség lehet. Ezek "finomhangolása", az esetleges mellék- és kölcsönhatások kivédése is szükségessé teszi, hogy a beteg rendszeresen tartsa a kapcsolatot a kezelőorvosával. A szakorvos tud segíteni abban is, melyik kiszerelés a leginkább megfelelő az adott betegnek: a hagyományos illetve a szájban oldódó tablettás, az azonnali hatású vagy a hosszú távú, úgynevezett depó injekció forma biztosíthatja a legjobban a mihamarabbi javulást.
Segítség a léleknek is
A szkizofrénia kezelése nem korlátozódhat csupán a gyógyszeres segítségre, hiszen ennek a betegségnek a hatása kiterjed a beteg egész életére, érzéseire, gondolkodására is. Az érintetteknek (és családjuknak) segítségre van szükségük ahhoz is, hogy minél jobban megismerjék a betegséget, felismerjék tüneteit, megtanuljanak együtt élni vele és sikerrel küzdhessenek meg az olyan veszélyekkel, mint a szorongás, a társadalmi elszigetelődés, a megbélyegzettség. Támogatásra szorulnak abban is, hogyan folytathatják mind teljesebben a korábbi életüket, hogy a beteg munkát vállalhasson, társat kereshessen, családot alapíthasson, vagyis úgy élhessen, mint bármely más, egészséges ember. Ezeket a célokat szolgálják a pszichológiai terápiák: a pszichoedukáció (a betegségről való felvilágosítás), az egyéni, kognitív viselkedésterápia, a rehabilitációs foglalkozások és a család- illetve csoportterápiák is. A rehabilitáció hozzásegíti a beteget ahhoz, hogy felismerje, milyen képességeit tudja leginkább használni ahhoz, hogy teljes értékű életet élhessen, munkája legyen.
A kezelések során az orvosok, terapeuták, gondozók számos egyéb, praktikus segítséget is nyújtanak a betegnek és hozzátartozóinak. Felvilágosítják például arról, milyen kezelési, gondozási, ellátási formák vannak intézményesen és ambulánsan, hol, milyen szociális segítséget vehet igénybe, milyen betegsegítő csoportok, civil szervezetek léteznek, amelyekhez csatlakozhat, milyen lehetőségek vannak például szabadidő közösségben való eltöltésére.