V. Kulcsár Ildikó

Elkéredzkedett a munkahelyéről - mégsem járja, hogy sírástól piros orral fogadja az ügyfeleket... -, majd délután öt körül már nagyon várta a férjét haza. Meg akarta vele osztani a kétségbeesését.

Tudomásul, veszem a te kedvedért, hogy a mi temperamentumos, tehetséges lányunk egy tutyimutyi gyerekhez ment feleségül. Oké! De azt már te sem tudod belőlem kisajtolni, hogy legközelebb is kedves legyek...

Napok óta dolgozott. Előszedte a gondosan félretett anyagait - pirosakat, kékeket, sárgákat, pöttyösöket -, majd nekikezdett a munkának.

Hatalmas volt a tumultus az óvodai farsangon. Tündérek, királylányok, balerinák, autóversenyzők, kalózok, harcosok, lovagok, pingvinek, kacsák rohangáltak a tágas nagyteremben, a szülők kicsi székeken kuporogtak, és csodálták a csemetéiket.

Kata (harminckét éves, közgazdász, két éve Péter élettársa): A párom zárkózott, tartalmas fiú, akit egyedül nevelt fel az édesanyja. Szeret engem, hűséges hozzám, nem játssza a nagymenőt, és egy csöppet sem macsó.

Ketten ültek a barátságos budai kávézóban. Rita és Márta. Főiskolás koruk óta barátnők, és ötven felett is megőrizték azt a jó szokásukat, hogy havonta egyszer találkoznak.