V. Kulcsár Ildikó

Csak januárban jön haza a fiam - nyögte félhangosan, miközben lefejtette a kabátját az előszobában, majd lerúgta magáról a cipőjét is. Az sem zavarta, hogy a lábbeli a fotel mellett landolt.

Úgy álltak egymással szemben, mint két gladiátor a küzdőtéren. Acsarogva, gyűlölködve, de azért kicsit félve a másiktól... Tudod, mennyire becsülik a férfiak az olyan nőket, akik "csak úgy" összeköltöznek velük? - ordította az apa.

Elege volt a kolléganői rosszkedvéből, a férfiklimax legszörnyűbb tüneteit mutató főnöke pökhendi ábrázatából, elege volt a szemerkélő esőből meg a nyirkos szürkeségből, és hirtelen elhatározásból benyitott a fodrászüzletbe.

Szevasz Éva, megismersz? Ezer éve nem láttuk egymást! - kiáltotta Edit, amikor a hetes busz Stefánia úti megállójában megpillantotta a fia gyerekkori barátjának édesanyját.

Idilli volt a kora őszi kert, elégedett és jóllakott a család a sokfogásos, ebéd után. A három felnőtt gyerek meg a párjaik a kerti székeken üldögéltek, beszélgettek, nevetgéltek, a nagypapa lelkesen fényképezte unokáit.

Lepattinthatnád már magadról ezt a Richárdot! Unom már, túl régóta tart a románc - mondta az apa szenvtelen hangon a vasárnapi ebéd után, miközben kényelmesen elhelyezkedett a kanapén, és bekapcsolta a televíziót.