Ezért veszélyes a szívbetegekre a járvány

Másoknál nagyobb arányban betegednek meg és gyakoribb náluk a súlyos lefolyású fertőzés - fogalmazott Prof. dr. Csanádi Zoltán, a Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke, a Debrecen Televízió "Esti közelkép" című műsorában.

Hogyan érinti a járvány a szívbetegeket?

Dr. Csanádi Zoltán: Egyelőre a kínai és az olasz tapasztalatokra hagyatkozunk. Az teljesen egyértelmű, hogy általában az idős betegeket kell őket óvni és félteni. De ugyanez igaz az idült betegségben szenvedőkre, és közöttük egy nagyon jelentős csoport a szív- és érrendszeri betegek. Az látjuk az eddigi adatokból, hogy egyrészt ők nagyobb arányban kapják el a betegséget, mint mások, de ami ennél sokkal fontosabb: a súlyos lefolyás és a halálos kimenetel egyértelműen lényegesen nagyobb náluk. Tehát elsősorban az idős, beteg embereknél kell attól tartani, hogy nagyon rossz fordulatot vesz a betegség lefolyása. Itt most az idült betegeken nemcsak az szív- és érrendszeri betegeket érthetjük, hanem például a cukorbetegeket és a magas vérnyomással küzdőket is.

Prof. dr. Csanádi Zoltán, a magyar Kardiológusok Társaságának elnöke
Dr. Csanádi Zoltán, a Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke arra hívja fel a figyelmet, hogy a szívbetegekre veszélyesebb az új koronavírus. Fotó: a DTV felvételéből

A koronavírussal fertőződött betegek hány százalékának van szív- és érrendszeri betegsége?

Úgy tudjuk, hogy Kínában a halálos szövődménnyel járó eseteknek körülbelül az 50 százalékában valamilyen szív- és érrendszeri betegség vagy magasvérnyomás-betegség volt a háttérben. Tehát ez mindenképpen egy nagyon veszélyeztetett csoport.

Okozhat szívinfarktust vagy esetleg stroke-ot a koronavírus?

A koronavírus elsősorban légzési elégtelenséget okoz. Vannak azonban olyan esetközlések, amelyek arra utalnak, hogy esetleg direkt módon a szívet is megtámadhatja, és egy nagyon rossz prognózisú, gyors lefolyású szívizomgyulladást, szívizomelhalást okozhat.

Mostanában jelentek most olyan hírek, hogy a magas vérnyomásban szenvedőknek vannak olyan gyógyszereik, amelyek összefüggésbe hozhatók a koronavírussal.

Annyit tudok mondani, hogy erről most folyik egy vita a szakirodalomban, de egyelőre nincs egyértelmű adat és egyértelmű álláspont.

Megnézné? A teljes beszélgetés ide kattintva nézhető meg .

Tehát nincsenek olyan adataink, amelyek alapján azt mondhatnánk, hogy bizonyos típusú gyógyszereket - a szívbetegségre, a magas vérnyomásra való gyógyszereket elég sokak szedik - hagyjanak el a betegek. Úgyhogy azt kérjük, hogy ne hagyják el a gyógyszereiket , mert ha elhagyják, akkor egész biztos, hogy bajt okoznak maguknak. A szívelégtelenségük vagy a magasvérnyomás-betegségük rosszabb irányba fordulhat. Egyébként sem érmes abbahagyni a gyógyszerszedést anélkül, hogy orvosukkal konzultálnának erről.

Kell-e most esetleg plusz gyógyszereket szedni?

Egyetlen dolgot lehet tenni, és ez mindenkire vonatkozik: aki meg tudja tenni, az maradjon otthon. Mindenki minimalizálja az érintkezést másokkal. Az idős betegeknél és a szívbetegeknél ez egészen konkrétan azt jelenti, hogy maradjanak otthon, ki se lépjenek lakásból. Oldják meg, hogy a fiatalabb és egészséges hozzátartozók vigyenek nekik élelmiszert, a gyógyszert, tegyék le az ajtó elé, és ne érintkezzenek, maximális izolációt javasolunk.

Ha valakinek mellkasi fájdalma támadna az elkövetkezendő hetekben, hívja ki a mentőt! A szívinfarktust ugyanúgy ellátjuk most is, mint máskor. Viszont azok a betegek, akik csak azért jöttek volna, hogy mondjuk receptet írassanak, vagy a szokásos éves, féléves kontrollra jönnének, de nincs különösebb rosszabbodás az állapotukban, azok most ne jöjjenek, mert sokkal nagyobb veszélynek teszik ki magukat.

Az előző koronavírusból a SARS-ból és a MERS-ből mennyire tudnak következtetéseket levonni vagy tapasztalatokat gyűjteni?

Előre kell bocsájtanom, hogy nem vagyok járványügyi szakember és nem vagyok virológus. Amennyit erről tudok, az az, hogy ezektől a vírusoktól annak idején nagyon megijedtünk, de aztán elég gyorsan elmúltak és feledésbe merültek. De ez a mostani járvány úgy tűnik, hogy más, ez végigmegy most már az egész világon. És hát a legnagyobb baj, amiről eddig is beszéltünk, míg az egészséges fiatalokon ez úgy megy át, mint egy influenza, vagy akár észre sem veszik, eközben vannak olyan emberek, akik nagyon nagy veszélybe kerülhetnek ezáltal. A mai ismereteink szerint a fertőzött betegek 10 százaléka intenzív ellátást igényel, és 3-5 százaléka akár meg is halhat.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég. Több helyen várható eső, főként a délkeleti, déli részeken zápor, zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. Késő este 5, 10 fok valószínű. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra