A kardiomiopátia egy összefoglaló név azokra a szívbetegségekre, melyeknél a szív pumpafunkciója gyengül, és amely problémát a szívizom betegsége okozza. Ha felfedezik, hogy a tünetmentesek közül kinek van nagyobb kockázata a kardiomiopátiára, akkor nagyobb eséllyel lehet korán felállítani a diagnózist, és ekkor lehet a kezelés a leghatékonyabb.
A kardiomiopátiának a következő tünetei vannak:
- légszomj vagy nehéz légzés, különösen erősebb fizikai megterhelés esetén,
- kimerültség,
- a boka, a láb, a lábszár, a has és a nyaki véna duzzanata,
- szédülés,
- fizikai aktivitás esetén bekövetkező ájulás,
- aritmia (szabálytalan szívritmus),
- mellkasi fájdalom, különösen fizikai megterhelés vagy nehéz ételek fogyasztása esetén,
- szívzörej (a szívdobbanásokkal összefüggő szokatlan hangok).
Hogy lehet diagnosztizálni a kardiomiopátiát?
A kórelőzmény, a fizikai vizsgálat és laboreredmények alapján diagnosztizálja a kardiológus vagy a gyermekgyógyász-kardiológus ezt a betegséget. Az orvos a meglévő tünetekkel együtt a kórelőzményt is tanulmányozza. A kardiológus arra is kíváncsi, hogy a családban diagnosztizáltak-e már kardiomiopátiát, szívelégtelenséget vagy előfordult-e szívmegállás valamelyik családtagnál.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Fizikai vizsgálat
Az orvos sztetoszkóppal meghallgatja a szív - és tüdőhangokat, mert ezekből lehet következtetni a kardiomiopátiára. Egyes hangtípusok a betegség különböző fajtáira utalnak. Például a szívzörej hangerejéből, időzítéséből és helyéből hipertrófiás obstruktív kardiomiopátiára lehet következtetni. A tüdőben hallható "recsegő" hang pedig szívelégtelenségre utal. Az orvosnak bizonyos fizikai jelek is segítenek a diagnosztizálásban. Ha duzzanat van a bokában, lábban, lábszárban, hasban vagy a nyaki vénában, az folyadékfelhalmozódásra utal, ami a szívelégtelenség jele.
Diagnosztikai vizsgálatok
Az orvos az alábbi vizsgálatokat javasolja a kardiomiopátia diagnosztizálásához.
- Vérvizsgálat: jellemzően a kar vénájából vett kis mennyiségű vért vizsgálják meg.
- Mellkasi röntgen: ezzel a vizsgálattal alkotnak képet a mellkasban elhelyezkedő szervekről és struktúrákról, így az is látható, hogy van-e szívmegnagyobbodásunk. A mellkasi röntgenen azt is látni lehet, hogy van-e a tüdőben folyadékfelhalmozódás.
- Elektrokardiogram (EKG): ezzel a vizsgálattal rögzítik a szív elektromos aktivitását; kimutatják, hogy a szív milyen gyorsan ver, valamint azt is, hogy a szívritmus szabályos vagy szabálytalan-e. Az EKG-vizsgálattal a kardiomiopátiát és más szívbetegségeket is észlelni lehet, például a szívinfarktust, az aritmiát (szabálytalan szívritmust) és a szívelégtelenséget is. A gyorsan múló szívproblémák kimutatására az orvos viselhető EKG-monitor használatát írhatja elő.
- Holter és eseménymonitor: ezekkel a hordozható készülékekkel a normális napi tevékenységünk során rögzítik a szív elektromos aktivitását. A Holter monitor teljes 24-48 órás cikluson keresztül folyamatosan rögzíti a szív elektromos aktivitását. Az eseménymonitor pedig csak bizonyos időpontokban rögzíti a szív elektromos működését.
- Echokardiogram (echo): ennél a vizsgálatnál hanghullámokat generálnak, hogy a szívről mozgóképet alkothassanak. Így működés közben jól lehet látni a szívet, valamint a szív alakját és méretét is lehet tanulmányozni. Az echokardiográfiának több típusa van, az egyik a terheléses echo, ami a terheléses szívvizsgálat egyik eleme. Egy másik típus a nyelőcső echokardiográfia, ezzel a szív hátsó részéről lehet képet kapni.
- Terheléses szívvizsgálat: ennek a vizsgálatnak az a célja, hogy a szívet kemény munkára késztessék (gyorsan verjen) a vizsgálat közben. Ilyenkor végezhetnek izotópos szívvizsgálatot, echovizsgálatot és pozitronemissziós tomográfiát (PET) is. A terheléses szívvizsgálatkor arra kérik a beteget, hogy járjon futópadon. Ha a beteg nem képes a fizikai aktivitásra, akkor gyógyszerrel is stimulálhatják a szívét.
Diagnosztikai eljárások
Ez is érdekelhet
A diagnózis igazolására további diagnosztikai eljárásokat is alkalmazhatnak. Műtét tervezésekor is használják ezeket előkészítő vizsgálatként.
- Szívkatéterezés: így vizsgálják a szívkamrákban lévő vér nyomását és áramlását. Ennél az eljárásnál egy hosszú, vékony, hajlékony csövet (ezt hívják katéternek) vezetnek be az ereken keresztül a szívbe. Az orvos így vérmintát is tud gyűjteni, ellenőrizni tudja a szív verőereit, hogy van-e bennük lerakódás vagy elzáródás.
- Koronarográfia: ezt az eljárást gyakran a szívkatéterezéssel együtt végzik el. Ilyenkor festékanyagot juttatnak be szívkoszorúerekbe, és ennek az áramlását röntgenképen követik. Ez a festékanyag lehetővé teszi az orvosnak, hogy nyomon kövesse a véráramlást a koszorúerekben és a szívben.
- Myokardiális biopszia: ennél a beavatkozásnál az orvos mintát vesz a szívizomból, ezt jellemzően a szívkatéterezéskor végzik el. A mintát mikroszkóppal vizsgálják meg, hogy megállapíthassák, vannak-e a sejtekben olyan elváltozások, amelyek kardiomiopátiára utalnak.
- Genetikai vizsgálat: az orvos javasolhat genetikai vizsgálatot is, amellyel kimutathatják, hogy van-e a szülőknél, testvéreknél és más családtagoknál kardiomiopátiára utaló jel. A genetikai vizsgálattal meg lehet állapítani a betegség családi terjedését, valamint azt is, hogy van-e arra esély, hogy a szülők átadják a gyermeküknek a betegség génjeit. A genetikai vizsgálat akkor is hasznos lehet, ha az orvos kardiomiopátiára gyanakszik, ám a betegnek még nincs semmilyen tünete.
