Nőknél a BMI, férfiaknál a haskörfogat jelzi a bajt

Hatékonyabban előrejelzi a leggyakoribb szívritmuszavar kockázatát, ha nőknél a testtömegindexet (BMI), férfiaknál viszont a haskörfogatot nézik - derült ki egy friss kutatásból.

A kutatók arra keresték a választ, hogy a testzsír felhalmozódása, illetve az annak mérésére szolgáló módszerek miként képesek megjósolni a pitvarfibrilláció kockázatát nőknél és férfiaknál. Több mint kétmillió amerikai és brit felnőtt 2008 és 2013 között gyűjtött BMI,- haskörfogat- és EKG-adatait elemezték. A résztvevőknek korábban nem volt semmilyen szívbetegségük, szívelégtelenségük vagy stroke -juk. Dr. Michiel Poorthuis, az Utrechti Egyetem munkatársa, a tanulmány vezető szerzője szerint valószínűleg ez a valaha volt legnagyobb kutatás ebben a témában. A vizsgálat résztvevői közül körülbelül 12 ezer főnél (0,6 százaléknál) diagnosztizáltak pitvarfibrillációt - olvasható az Amerikai Szív Társaság honlapján .

A férfiaknál a nagyobb haskörfogatérték bizonyult a pitvarfibrilláció pontosabb előrejelző értékének
A férfiaknál a haskörfogatérték megmérésével lehet pontosabb az előrejelzés. Fotó: Getty Images

Pitvarfibrilláció során a szív szabálytalanul és jellemzően túl gyorsan ver.

Miután a kutatócsoport az adatokat összevetette a résztvevők anamnézisével, (különösen a vérnyomásadataikkal , a cukorbetegséggel, valamint a dohányzással), azt figyelték meg, hogy mind a magas tesstömegindex (BMI), mind pedig a túl nagy haskörfogat összefügg a pitvarfibrilláció megnövekedett kockázatával mindkét nem esetén. Nőknél azonban erősebb volt az összefüggés magas BMI esetén, míg férfiaknál a haskörfogatérték bizonyult a pontosabb előrejelző értéknek. Nőknél a BMI-érték figyelembe vétele 23 százalékkal javította a pitvarfibrilláció előrejelzésének pontosságát, míg a haskörfogat csak 12 százalékkal. Férfiaknál viszont a haskörfogat kiemelkedően magas értékkel, 30 százalékkal emelte meg az előrejelzési hatékonyságot, szemben a BMI-vel, amely csak 23 százalékkal

Az Egyesült Államok Nemzeti Szív, Tüdő és Vér Intézetének ajánlása szerint nőknél a 89 centiméternél, férfiaknál pedig a 101 centiméternél nagyobb haskörfogat fokozott kockázatot jelez a szívbetegségekre és a 2-es típusú cukorbetegségre. Dr. Richard Bulbulia, az Oxfordi Egyetem Nuffield Népegészségügyi Intézetének tudományos munkatársa, az Egyesült Királyság Cheltenham Kórházának kardiológiai sebésze, a Journal of the American Heart Association című szakfolyóiratban április közepén publikált tanulmány társszerzője szerint a kutatási eredmények megerősítik, hogy mennyire fontosak is valójában az egészséges testsúly fenntartására vonatkozó tanácsok, amelyek egyben kijelölik a következő kutatási irányt is. "Különösen izgalmas kérdés, hogy vajon a fogyás csökkentheti-e a pitvarfibrilláció kockázatát. Vagy akár meg is tudja akadályozni annak kialakulását?" - vetette fel dr. Bulbulia. Komoly előrelépést hozhat, ha sikerül megválaszolni a kérdést, hiszen a pitvarfibrilláció a stroke vezető kockázati tényezője .

Kezeletlen pitvarfibriláció mellett megduplázódik a szívbetegség okozta halálozás veszélye, valamint megötszöröződik a stroke kockázata. Egyes esetekben a pitvarfibrilláció nem okoz tüneteket, ám vannak, akik szapora vagy kihagyó szívritmust érzékelnek.

Dr. Matthew Kalscheur, a Wisconsini Egyetem Egészségügyi központjának klinikai kardiológusa szerint rendkívül fontos figyelembe venni a férfiak esetében a haskörfogat és a pitvarfibrilláció kockázatának összefüggését. A szakember - aki nem vett részt az új kutatásban - elmondta, hogy pitvarfibrilláció kockázatának vizsgálatakor az orvosok rutinszerűen mérik és értékelik a BMI-t. Ám a haskörfogatot jellemzően nem nézik.

"A következő lépés, hogy a betegeinket rávegyük az életmódváltásra, mert így lehet csökkenteni a betegség kialakulásának kockázatát" - fogalmazott dr. Kalscheur. A kardiológus dr. Bulbuliához hasonlóan azt reméli, hogy például azok az idősebb emberek, akiknek nincs ugyan pitvarfibrillációjuk, de túlsúlyosak és magas a vérnyomásuk, megfelelő életmódváltással képesek lesznek megelőzni a pitvarfibrilláció és akár a stroke kialakulását is. "A mostani kutatási eredményeket fel kell használnunk betegeink vizsgálati eredményeinek értékelésekor" - mutatott rá dr. Kalscheur.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Életem végéig szednem kell a magas vérnyomás gyógyszert?
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
újraélesztés
Összeesett a férfi, leállt a légzése – segítségnyújtás helyett többen is fotózni kezdték
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +6 °C
Minimum: +3 °C

Általában borult, párás, ködös időre van kilátás, de délen és keleten szakadozottabb marad a felhőzet, illetve napközben fokozatosan ritkul, egyes részeken fel is oszlik a köd, így arrafelé hosszabb-rövidebb időre a nap is kisüt. A szitálás mellett északon néhol gyenge eső sem kizárt. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet a borult, párás, tartósabban ködös tájakon 3 és 8 fok között alakul, míg a kevésbé felhős déli és keleti tájakon ennél több fokkal enyhébb lehet az idő. Késő este 0 és +7 fok közötti értékekre számíthatunk. Nincs fronthatás, a tartós köd azonban nem tesz jót a hangulatunknak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!