Veszélyt jelenthetnek magukra az alacsony vérnyomásúak

Egy dél-koreai kutatás szerint az alacsony vérnyomás növelheti az öngyilkos gondolatok veszélyét, és ez a hatás már a 100 Hgmm alatti szisztolés vérnyomásérték (a vérnyomás két száma közül az első) alatt megmutatkozhat.

Korábbi kutatások is utaltak arra, hogy az alacsony vérnyomás összefüggésben állhat bizonyos neuro-pszichológiai problémákkal, például a depresszióval és a szorongással. Az alacsony vérnyomás és a szuicid gondolatok esetleges összefüggését azonban még nem vizsgálták, pedig az öngyilkos gondolatok világosan jelzik a negatív pszichés állapotot. A Szöuli Nemzeti Egyetem munkatársainak kutatása azonban arra figyelmeztet, hogy az alacsony vérnyomásnak a mentális egészségre gyakorolt hatását is figyelembe kellene venni.

A nőknél gyakoribb

A kutatók 10708 felnőtt adatait elemezték, akik a Koreai Nemzeti Egészségügyi és Táplálkozási Kutatás elnevezésű felmérésben vettek részt. A résztvevőket arról is megkérdezték, hogy "az elmúlt évben érzett-e hajlandóságot az öngyilkosságra", vagy "fontolgatta-e az öngyilkosságot". Az öngyilkosságra való hajlandóság a nőknél gyakoribb volt, mint a férfiaknál (12,9 százalék szemben a 7,8 százalékkal) és a 70 éven felülieknél (20,8 százalék).

Az öngyilkos gondolatok valószínűsége jelentős emelkedést mutatott a 100 Hgm alatt.
Az öngyilkos gondolatok valószínűsége jelentős emelkedést mutatott 100 Hgmm alatt: Kép:GettyImages

A kutatók négy csoportra osztották az alacsony vérnyomással élőket: 110, 100, 95 és 90 Hgmm alatti szisztolés vérnyomással élőkre. Míg a normál vérnyomásúak 10,8 százaléka tapasztalt szuicid gondolatokat, addig a 100 Hgmm alatti szisztolés vérnyomással élők csoportjában ez az arány már 12,5 százalékra, 95 Hgmm alatt 13,7 százalékra, 90 Hgmm alatt pedig 16,6 százalékra nőtt!

A magas vérnyomást megelőző állapot és a magas vérnyomás sem mutatott kapcsolatot az öngyilkos gondolatokkal.

Miután az adatokat nem, kor, testtömegindex, összkoleszterinszint, a háztartás jövedelme, iskolai végzettség, családi állapot, dohányzás , alkoholfogyasztás és a nem és kor közötti interakció szerint korrigálták, az öngyilkos gondolatok valószínűsége jelentős emelkedést mutatott a 100, 95 és 90 Hgmm alatti szisztolés vérnyomással élők csoportjában. A cukorbetegség , stroke , miokardiális infarktus, illetve angina pectoris, valamint a depresszió, mint változók figyelembevétele csak nagyon kis hatást gyakorolt ezekre a kapcsolatokra.

Nemcsak a magas vérnyomás lehet veszélyes

Míg a magas vérnyomást megelőző állapotot a szív- és érrendszeri betegségek szempontjából kockázati tényezőként tartják számon, ez az állapot a mentális egészséget nem befolyásolja jelentősen. Az alacsony vérnyomás másfajta egészségügyi kockázatokat rejt magában. A kutatócsoport most megkérdőjelezte azt a korábbi felfogást, amely szerint a mentális egészség szempontjából is az alacsony vérnyomás lenne a jobb. A kutatás ugyanakkor nem tudott oki kapcsolatot bizonyítani az alacsony vérnyomás és az öngyilkos gondolatok között. Korlátai ellenére azonban a kutatás alátámasztja azokat a korábbi vizsgálatokat, amelyek kapcsolatot feltételeztek az alacsony vérnyomás és a pszichológiai tünetek, például a depresszió és a szorongás között, és azt a teóriát támogatták, amely szerint a vérnyomás hatással van az érzelmekre és a fájdalomérzetre is. Ahhoz azonban további kutatásra van szükség, hogy kiderüljön, milyen biológiai mechanizmusok állnak a vérnyomás és az öngyilkossági gondolatok kapcsolatának hátterében.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatar kialakulása sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Az előrejelzések szerint a szerdai napot kettős fronthatás dominálja majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra