A legegészségtelenebbül élő generáció

Kevés az elhízott a millenniumi nemzedék tagjai között, pedig életmódjuk fényévekre van az egészségesnek nevezhetőtől.

A millenniumi generáció tagjai nyugodtan ehetnek, ihatnak és dohányozhatnak, ugyanis anyagcseréjük hatékonyan veszi fel a küzdelmet a világot sújtó elhízás-járvánnyal . A gyakran Y generációnak is nevezett korosztály képviselői az 1980 és 2000 között születtek, napjainkban lépnek be a munkaerőpiacra. Dan Witters, a Gallup Well-Being Index tanulmányának szerzője szerint emiatt jelenleg olyan fiatalokról van szó, akiknek a legalacsonyabb a jövedelemük, így a nem drága, kényelmes, gyorsan elérhető ételeket választják. Ezekben azonban kevés az egészséges tápanyag. Dacára ennek a kevésbé egészséges életmódnak sikerül kordában tartaniuk súlyukat.

A milleniumi generáció az egészségtelen életmód ellenére is tudja tartani a súlyát

A kutatáshoz több mint kétmillió amerikai felnőtt adatait vetették össze, külön választva a millenniumi generációt, az X generációt és a veteránoknak számító Baby Boomereket. Az eredményekből kiderült, hogy bár a millenniumiaknál az elhízás mértéke alacsonyabb, rettenetesen rosszul étkeznek. Mindössze a felük evett megfelelő mennyiségben gyümölcsöt és zöldséget és több (23 százalék) közöttük a dohányos, mint az X generációsok (22 százalék) és a Baby Boomerek (20 százalék) között.

Az egészséges táplálkozásról sok - olykor egymással ellentétes - tanáccsal, szabállyal találkozhatunk. Ember legyen a talpán, aki ezek között igazán ki tud igazodni. Részletek!

A vizsgálatok azt mutatják, hogy a fiatal felnőttek anyagcseréje gyorsabb, mint az idősebbeké, és ők alapvetően izmosabbak. A CDC szerint ez azért van, mert az idősebbek sokkal kevésbé aktívak, különösen a nők. Az ételeket és italokat energiává változtató anyagcsere segíti a légzést, a vérkeringést , a sejtek gyógyulását és a hormonszint megfelelően tartását.

Aki nem fogyaszt megfelelő mennyiségű egészséges ételt, ráadásul alkoholt is iszik, nagy terhet ró a szervezet energia-háztartására. Legalábbis ez az általánosan elfogadott nézet, de a Gallup szakértői szerint az, hogy a millenniumi generáció az egyetlen, amely képes volt csökkenteni az elhízás mértéket 2008 óta, azt mutatja, hogy valami másképpen működik.

Ettől függetlenül az egészségtelen életmód hosszú távon nem lesz kifizetődő az esetükben sem, még ha a kövérek száma alacsonyabb is, mint az átlag.

Forrás: medicaldaily.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Dipankrin reklámvideó (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra