A tészta így lesz koleszterinmentes

Gyermekek és felnőttek körében egyaránt rendkívül népszerűek a különféle száraztészták, köszönhetően annak, hogy egészen egyszerű módon is változatos és ízletes fogásokat varázsolhatunk ebből az alapanyagból. Lássuk, miben különböznek egymástól a boltok polcain sorakozó egyes tésztafajták.

Hogyan lehet tökéletes tésztát főzni? Részletek itt.

A Magyar Élelmiszerkönyv irányelve hat fő csoportra bontja a száraztésztákat, így beszélhetünk tojás nélküli, tojásos, durum-, tojásos durum-, házi jellegű tojásos és egyéb tésztákról. Emellett a Nébih Szupermenta összegyűjtött három olyan vásárlói szempontot is, amely alapján eldönthetjük, hogy a vacsoraterveink kivitelezéséhez éppen melyik termékre van szükségünk.

Többféle szempont alapján csoportosíthatjuk a bolti száraztésztákat
Többféle szempont alapján csoportosíthatjuk a bolti száraztésztákat

Milyen a formája?

Már-már szinte végtelen listát kapunk, ha formai megjelenés alapján próbáljuk csoportosítani a száraztésztákat. Ha levesbetétről van szó, akkor igen kedvelt Magyarországon a csigatészta, a cérnametélt, a lúdgége és az eperlevél, míg főételek köreteként, illetve egytálételek hozzávalójaként többnyire szarvacskát, kagylótésztát, pennét, fusillit, tagliatellét, farfallét vagy spagettit választunk.

Perdöntő lehet a tojás

Egyes száraztészták nem tartalmaznak tojást, míg a többi esetében beszélhetünk 2, 4, 6 vagy 8 tojásos tésztáról. A jelölés csupán annyit takar, hogy egy kilogramm liszthez hány darab tojást adnak a gyártási folyamat során. Érdemes megemlíteni, hogy azok a tészták, amelyekhez csupán a tojásfehérjét használják fel, koleszterinmentesnek mondhatók - akárcsak a tojás nélküli fajták.

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

A liszt nyomában

Csoportosíthatjuk a száraztésztákat aszerint is, hogy milyen lisztből készülnek. Leggyakrabban búza- vagy durumlisztet használnak alapanyagként, ugyanakkor találkozhatunk olyan termékekkel is a boltokban, amelyekhez kukoricát, szóját, rizst, burgonyapehelyt vagy hajdinát használnak.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Dipankrin reklámvideó (X)

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Döntően erősen felhős vagy borult idő várható. Szitálás, esetleg néhol gyenge eső előfordulhat. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra