Így fogyjunk anélkül, hogy kevesebbet ennénk

Vigyünk be kevesebb kalóriát, mint amennyit elégetünk - fogyhatunk azonban úgy is, hogy nem kell kevesebb ételt fogyasztanunk.

Az egyik leggyakoribb hiba, amelyet a fogyni vágyók elkövetnek, az önsanyargatás. Ha ugyanis rendszeresen éheztetjük magunkat, akkor energiaszintünk lecsökken, vitaminraktáraink kimerülnek, leépül az izomzat is, ráadásul olyan súlyos falási rohamokat okozhat, amelyek végén többet mutathat a mérleg a kezdeti súlynál. A bevitt kalóriamennyiséget azonban úgy is csökkenthetjük, hogy az étel mennyiségén nem változtatunk!

Az egészséges táplálkozás 12 pontja Az egészséges táplálkozás témájában is nagyon sok - akár egymással ellentétes - tanácsot, szabályt találhatunk. Ezért segítségképpen egy tizenkét pontos listát állítottunk össze - kattintson a részletekért!

Ezek az ételek segítik a fogyást

Az Appetite táplálkozási magazin kísérlete azt akarta bizonyítani, hogy az egészséges táplálkozás jobban segíti a fogyást az éheztetésnél. Kísérletükben 39 nő vett részt, aki korábban már végigcsinált egyéves fogyasztóprogramot. Az ő étkezési szokásaikat hasonlították össze 63 olyan nőével, aki nem vett részt a korábbi programban. Az első csoportnak különféle fogyókúrás módszereket kellett kipróbálniuk, például kisebb adagokat fogyasztottak, számolták az élelmiszerekkel járó kalóriabevitelt, és összességében az egészségesebb étrendre kellett törekedniük.

Az adagok mértéke mindkét csoport táplálékbevitelét jelentősen befolyásolta. Ha például az alanyok elé 75 százalékkal nagyobb adagban tették ki az ételt, fogyasztásuk is körülbelül 27 százalékkal nőtt. Az elfogyasztott ételek mennyisége között nem volt számottevő különbség a két csoport között, tehát azok is nagyjából ugyanannyit ettek, akik előtte részt vettek az egyéves programban.

Nem az számít, hogy mennyit eszünk, sokkal inkább az, hogy mit
Nem az számít, hogy mennyit eszünk, sokkal inkább, hogy mit

Nagyobb különbség volt a két csoport között abban a tekintetben, hogy mit is fogyasztottak: a tréningen részt vett csoport tudatosabban kereste az alacsonyabb kalóriatartalmú, egészségesebb ételeket - például a salátákat preferálták a kenyér- és tésztafélék helyett. Emiatt talán mennyiségre ugyanannyit fogyasztottak, mégis kevesebb kalóriát vittek be a szervezetükbe. Ez pedig hosszú távon a testsúlyra is kihatással van.

Az alacsonyabb kalóriatartalmú ételekből többet is fogyaszthatunk anélkül, hogy fölösleges kilóktól kellene tartanunk. Általánosan elmondható, hogyaz élelmiszerek, amelyek nagyobb arányban tartalmaznak vizet - például a zöldségek és gyümölcsök - kevesebb kalóriát hordoznak. Persze az egészséges étrend nem csupán salátából állhat: törekedjünk a nagy fehérjetartalmú, száraz húsok fogyasztására, illetve a tojást és a tejtermékeket is érdemes rendszeresíteni az étrendünkben.

Forrás: Time.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +10 °C

Borult idő várható, ugyanakkor a déli, délkeleti részeken elvékonyodhat a felhőzet, de legfeljebb csak kevés helyen bukkanhat elő a nap. A csapadékzóna fokozatosan északkelet felé helyeződik, közben dél felől gyengül, szűnik is az eső. Estefelé már csak az északi tájakon eshet és ott is egyre kevesebb helyen, egyre gyengén intenzitással. A déli, délkeleti országrészben néhol megdörrenhet az ég. A döntően északias szelet több helyen élénk, a Nyugat-Dunántúlon erős, esetleg viharos lökések kísérhetik, a déli tájakon a délnyugati, nyugati szél élénkül meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 11 és 16 fok között valószínű, de délkeleten ennél jóval magasabb értéket is mérhetnek. Késő este 9, 16 fok között alakul a hőmérséklet. A térségünk fölé helyeződő ciklon miatt továbbra is mind a hideg-, mind pedig a melegfrontra érzékenyek szervezetét megterheli az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra