Így változik a közétkeztetés

Három lényeges elem fog megváltozni a közétkeztetésben. Enyhítik a sóbevitel korlátozását, tiltani fogják a mesterséges édesítőszerek használatát, és előírják a magasabb zsírtartalmú tej használatát.

Napokon belül megjelenik a közétkeztetési rendelet új változata. Ezt Novák Katalin, a család-, ifjúsági és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár közölte. Elmondta, hogy a hosszú előkészítő munka után, a rendelet tavaly januári megjelenése óta eltelt másfél évben gyűjtött tapasztalatok alapján jelennek meg a változtatások a jogszabályban.

menza
A szülőknek joguk van tudni mit kapnak enni a gyerekek a menzán. Ne legyenek elhízott gyerekek

Az államtitkár kiemelte, felelősséggel tartozik a kormány azért az egymillió gyermekért, akik bölcsődében, óvodában és iskolában étkeznek, és fontos a kontroll a szülőnek is, hogy tudja, mit kap a gyereke a menzán. Az államtitkár az új rendeletből három lényeges elemet emelt ki: a sóbevitel mértékének változását, a mesterséges édesítőszerek tiltását és a tej zsírtartalmának emelését.

Elmondta, hogy sok kritika érte a sófelhasználás drasztikus csökkentését, így az eredeti jogszabály 2 gramm/nap mennyiségét 2-5 gramm/napra változtatták az új szabályozásban. Emellett megtiltja a rendelet a mesterséges édesítőszerek használatát (kivéve, ha erre egészségügyi okból van szükség), továbbá három évesnél idősebb gyermekek esetében a tej zsírtartalmát 1,5 százalékosról 2,8 százalékra változtatták.

Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet "Élj könnyebben!" egészségnevelő kampányának sajtótájékoztatóján Pozsgay Csilla, az OGYÉI főigazgatója kifejtette, időszerű volt a közétkeztetési rendelet tavalyi bevezetése, hiszen az egészséges táplálkozás kihat a gyerekek egészségére. Magyarország dobogós helyen van a világon az elhízásban, minden negyedik lány és minden ötödik fiú elhízott vagy túlsúlyos Magyarországon. Szerinte a rendelettel minta adható a családnak is az ízletes és egészséges is főzésre.

Pozsgay Csilla bejelentette, hogy az OGYÉI elindítja egészségnevelő kampányát, amely során a diákok szavazatai alapján keresik Magyarország ötven legfinomabb ételeket felszolgáló menzáját, s a gyerekek dönthetnek arról is, hogy melyik cég legyen 2016 közétkeztetője. A kampány november 21-én indul, a részleteket az iskolák megtalálják a merokanal.hu oldalon. A programban két-két menzahetet lehet értékelni leves(ek), főétel(ek) és desszert(ek) kategóriában.

Kubányi Jolán, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ) elnöke kifejtette, a rendelet célja - amelyhez a szövetség szakmai segítséget nyújtott - az, hogy minél egészségesebb felnőttek legyenek a mai gyerekekből, és ehhez a közétkeztetésnek is hozzá kell járulnia.

Normális-e, ha a közétkeztetésben hetente többször kapnak a gyerekek édességet, süteményt, méghozzá leves helyett? Szólhat-e a szülő, és ha igen, kinek? Kubányi Jolán dietetikust kérdezte egy aggódó anyuka VideóRendelőnkben, akit a szakértő csak biztatni tudott. Részletek!

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint 41 millió elhízott gyerek él a világon. A MDOSZ felmérései is azt mutatják, hogy a 4-10 éves korosztály 23-24 százaléka elhízott, és hasonló az arány a 6-12 éves korosztályban is.

A szakember rámutatott, hogy a gyermekkori túlsúly a felnőtt korban számos kór, például a szív- és érrendszeri-, a daganatos- és az anyagcsere-betegségek előfordulását nagyban növeli, és a 2-es típusú cukorbetegség is egyre több gyermeket sújt, ami szintén az étkezéssel hozható összefüggésbe. A sóbevitelről Kubányi Jolán megjegyezte, hogy a felnőtt lakosság a napi ajánlott sómennyiség négy-ötszörösét fogyasztja.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra