Kávékörkép, avagy mindent a feketéről

Tévhit, hogy a kávé egészségtelen! A legújabb kutatások szerint javítja a memóriát, és segít megelőzni bizonyos betegségeket. De mi a különbség a kávéfajták között, és melyik a neked való? A gyümölcsös, a földes, a fanyar vagy a savanykás?

Bár a koffein vitathatatlanul megemeli a vérnyomást, túladagolása pedig kézremegést, túlzott izgatottságot, rosszullétet okozhat, a legújabb kutatások szerint a kávénak számtalan jótékony hatása is van. Amerikai szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy rendszeres kávéfogyasztás esetén kisebb az időskori elbutulás veszélye. Rájöttek, hogy a koffein felére csökkenti az agyban az úgynevezett béta-amiloid protein szintjét, amely az Alzheimer-kór kialakulásáért is felelős. Mivel a koffein élénkít, segítségével jobban tudunk összpontosítani, napi három kávé pedig bizonyítottan javítja a memóriát is.

A gyakorlott kávékóstolók rituálé keretében tesztelik a különböző aromájú feketéket (cukor nélkül). Az orr több ezer illatárnyalatot képes érzékelni, így a fanatikus szürcsölgetők már a kávégőzből megállapítják, milyen jegyeket hordoz. Fitoösztrogéneket tartalmaz, vagyis a változókorban érdemes naponta egy csészével többet inni. Ugyanakkor serkenti a vízkiválasztást, ezért ajánlják a dietetikusok, hogy minden adag mellé igyunk meg egy pohár ásványvizet is. A koffeinmentes típussal kiiktatható a vérnyomásemelő hatás, de a klasszikus, koffeines változatnál is csak a mértékre kell ügyelni. A felnőtt számára ajánlott napi legnagyobb koffeinbevitel 300 milligramm, ez három eszpresszónak és 2 és fél deci hosszú kávénak felel meg.

Gyomorégés ellen: két szem keksz

A kávé savas, így ha érzékeny a gyomrod, felboríthatja a bélflórát. Enyhíthető a savas hatás, ha tejjel vagy tejszínnel iszod, vagy ha rendszeresen eszel probiotikus joghurtot. Érdemes a reggeli utánra ütemezni a kávézást, ugyanis nagyon megterhelő a gyomornak, ha felkelés után rögtön a kávéfőző felé veszed az irányt - főként, ha a cigaretta is a reggeli rituálé része! Segíthet, ha a kávé előtt elropogtatsz néhány szem kekszet, ami semlegesíti a savat.

Arabica vagy robusta?

A két kávébabtípust könnyű megkülönböztetni, még akkor is, ha nem vagy tapasztalt kóstoló. Közvetlenül egymás után tesztelve megérzed, hogy az arabica aromásabb és savasabb, gyümölcsös íze sokáig érezhető a szájban, és jól felismerhetők benne az egyes termőterületek jellegzetességei. A robusta ezzel szemben inkább erős ízű, sokszor kesernyés. Míg az arabicák általában tiszta levegőn, magas fák árnyékában virágoznak, a legtöbb robusta kávécserje főként a trópusi síkságokon nő. A kávészakértő szerint íz szempontjából a pörkölés is sokat számít, mert kiemeli az eredeti ízt. Az olcsóbb robustákat nem lehet sötétre pörkölni, mert hamar odaégnek, míg az arabicák bírják a magas hőmérsékletet, így igazán aromásra, sötétbarnára lehet őket pörkölni. A gyengébb minőségű babokat egyéb okok miatt sem szívesen pörkölik hosszas eljárással: a folyamat során a kávé veszít a súlyából, ez pedig anyagi hátrányt jelent a gyártónak.

Tudta-e? Az arabica az arabokról kapta a nevét, mert a XV. században ők vitték be a kávét Kelet-Afrikából Arábiába. A világ összes kávétermésének 60 százalékát az arabica teszi ki.

A pörkölés és az íz

A kávé pörkölése meghatározza annak folyási sebességét, savasságát és ízét is. Olasz pörkölés esetén a kávébab mélybarna, az ital felszínén pedig kiválhat az olaj. Határozott, édes, enyhén füstös ízű, a robusta és az arabica keverékét is gyakran pörkölik így. Neked való, ha a lágyabb ízt kedveled.

A kávébabszemek sötétbarnák, határozottan füstös, markáns ízű kávé lesz belőlük az ún. francia pörkölés esetén. Akkor válaszd, ha szíved a klasszikus rövid, néhány kortynyi feketéért dobog. "Bécsi" eljárással főként arabicát pörkölnek. A kávébab középbarna színű lesz, mivel az íze enyhén kesernyés, általában magas zsírtartalmú tejjel vagy tejszínnel isszák.

A kávé jellemzése

  • Tudta-e? Az otthon használható kávéfőzők maximum 15 baros, ritkán 19 baros szivattyúval rendelkeznek, utóbbi inkább a vendéglátó egységekben is használt kávéfőzőkre jellemző. A magas nyomás előhozza a kávé aromáját, és gondoskodik a tetején lévő krémes rétegről.
  • Illat: A kávé lehet füstös vagy inkább virágos, bor-, föld-, gyümölcs-, csípős, édes vagy tiszta illatú.
  • Savasság: A dél-amerikai kávék jellemzően savasabbak, ám fontos, hogy a savasság nem egyenlő a keserű ízzel!
  • Testesség: A kávé sűrűsége szerint lehet könnyű, közepes vagy inkább telt. A főzés is befolyásolhatja teltségét: a presszógéppel főzött kávé testesebbnek tűnhet.
  • Aroma: Az illat, a savasság és a testesség együttes hatása, a kávé zamata.

Mit mivel?

A kávé illatanyagai, mint például a kakaó, a karamell vagy a fűszerek, felerősíthetik bizonyos ételek ízét. Ezért a kávészakértők más-más fajtákat ajánlanak a különböző fogásokhoz.

A könnyű, savas kávék a gyümölcsös, citromos desszertekhez, tejcsokoládéhoz passzolnak, míg a közepesen testes, kevésbé savas kávékat olajos magvak, pudingok, karamell és félédes csokoládék mellé javasolják. A sötétre pörkölt kávékat sajttorták, tejes desszertek vagy étcsokoládék mellé érdemes fogyasztani.

Környezet- és dolgozóbarát is lehet a kávé!

Egyes gyártók különös figyelmet fordítanak arra, honnan szerzik be a kávét, milyen körülmények között, mennyi jövedelemért dolgoznak ültetvényeiken a munkások. Ha "Fair Trade" logóval ellátott termék mellett döntesz, olyan cégektől vásárolsz, akik növelik a termelők keresetét, életszínvonalát, és javítják piacra jutásuk esélyeit. A "Shared Planet" filozófia az etikus kávékereskedelemről szól, melynek szerves része, hogy a gyártók környezetbarát (például víz- és energiatakarékos) megoldásokat alkalmaznak, újrahasznosítható pohárban kínálják a kávékat. A fenntartható minőség programja a kistermelők életszínvonalát igyekszik növelni, célja még az ökológiai egyensúly fenntartása.

És hogy honnan származik a kávé, amit reggelente kortyolunk? A Nők Lapja Egészség februári számában erről is olvashatsz, illetve kávékülönlegességek receptjeit is megtalálod a 44-48. oldalon. Keresd az újságárusoknál, vagy fizess elő a oldalon!

Forrás: Nők Lapja Egészség, 2011. február

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +14 °C

Erőteljes marad a felhőképződés. Az északkeleti harmadban átmenetileg csökken a csapadékgócok számossága, miközben délnyugat felől további záporok, zivatarok érkeznek, képződnek. Éjjel egyre inkább az eső, záporeső válik jellemzővé. Az északkeleti szelet főleg északkeleten kísérik élénk széllökések, de záporok, zivatarok környezetében előfordulhatnak erős széllökések is. Hajnalban általában 10 és 15 fok között alakul a hőmérséklet. Fronthatás napközben nem okoz kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra