Vajon mennyire tanult és mennyire örökletes az egyes ételek szeretete, az édességek iránti vonzalom, és az ettől nem teljesen független testsúly? A soványak másként tanultak enni, vagy egyszerűen csak szerencsés alkatúak? Nem gondoljuk, hogy minderre biztos választ tudunk adni, de kicsit talán érdemes körüljárni a témát. Sokan akarnának fogyni, kevesebben hízni, de egy dolog elég biztosnak tűnik: hogy nehezebb megváltoztatni az étkezési szokásokat, mint elsajátítani egy idegen nyelvet. Akkor hát miért nem tanuljuk meg mindjárt jól?
Versenysúly-beállítás?
Az általánosítás, hogy a kövér ember sokat eszik, nehezen irtható ki a fejekből, pedig senki nem direkt azért eszik, hogy kövér legyen, és persze nem is feltétlenül csak az elfogyasztott étel mennyiségétől függ. A tanulmányok 25-60%-ban tartják a genetikai adottságokat bűnösnek a falánkság okozta túlsúly tekintetében.
Az alapanyagcsere jelentős részben öröklött tulajdonság, ami miatt ugyanannyi elfogyasztott kalóriától ki soványabb, ki kövérebb testalkatot ölt. Van tehát egy egyéni "versenysúly", amit a szervezet a táplálkozástól függetlenül megcéloz, és ha a számára optimális tartományon kívül kerül, mondjuk egy diéta miatt, akkor utána minden erejével azon van, hogy ezt visszaállítsa.
Úgy tűnik, hogy a velünk született testsúly-optimum gyermekkorban még módosul: a túltápláltság miatt megszaporodó zsírszöveti sejtek magasabbra állítják be ezt az értéket.
Ez lehet a magyarázata, miért nő folyamatosan a jóléti társadalmakban a túlsúlyos felnőttek száma.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
A genetikai adottságok ugyanis nem változnak olyan gyorsan, ahogy a mozgásszegény életmód, és ennek következtében a túlméretezett energiabevitel terjed - már gyerekkorban.
Egy kulcsszereplő, a leptin
Mindezen, viszonylag jól ismert okokon kívül az elhízásnak egyéb okai is lehetnek.
A nagyon erős éhségérzetért a leptin nevű, 1994-ben a New yorki Rockefeller Egyetemen dolgozó Jeffrey Friedman által felfedezett hormon szabályzásának zavara is okolható. A leptin az éhségérzet fékjeként a testsúly szabályozásáért felelős. Működésének zavara minden bizonnyal örökletes.
Az étvágy és éhség, akárcsak a teltség érzet a köztiagy hipothalamuszában keletkezik.
Ide érkeznek be a megfelelő információk - hormonszintek formájában - arról, hogy mennyi energiát vettünk fel, mennyit adtunk le, mekkorák a zsírtartalékaink. Az egyik lényeges üzenethordozó hormon a leptin, ami a zsírszövetekből kerül a keringésbe. A leptin jelenti az agynak, ha a zsírraktárak megteltek, hiánya tehát - legalábbis Friedmann állatkísérleteiben - egyben azt is jelenti, hogy a szervezet kívánja a zsírt.
Az ember esetében a leptin hormon működésének zavara nem a hiányzó hormontermelés miatt áll fönn - hiszen a legtöbb túlsúlyos betegnek inkább túl magas a leptinszintje -, hanem amiatt, hogy a hormon jelenlétét jelezni hivatott sejtfelszíni receptorok nem tudják megkötni - állítja Dr. Susanne Klaus, a Német Táplálkozástudományi Intézet munkatársa. Így végül az éhség-telítettség-jelzőrendszer nem működik megfelelően.
Eddig az elhízással közvetlen kapcsolatban álló öt gén ismert, amelyek azonban nem kövérséget, csupán hajlamot örökítenek, tehát az elhízás nem valamiféle elháríthatatlan sorscsapás.
Zsírsejtjeink eredendően arra hivatottak, hogy az ínséges időkre megfelelő tartalékot halmozzanak föl, ami a tartós jólét idején akkor is némi túlsúlyhoz vezet, ha amúgy semmi génhiba nincs, csupán táplálkozásunkkal ezt a tényt nem vesszük figyelembe.
Édes élet - édesség-szeretet
Az, hogy miket eszünk előszeretettel, mire éhezünk ki, alapvetően tanulási folyamat eredménye. Az ízlelést ugyanúgy tanuljuk, mint a beszédet. Az édességek iránti vonzalom viszont alighanem velünk születik. A sós íz kívánása csak négy hónapos korban társul hozzá.
Talán nem független ez attól, hogy attól kezdve, hogy már nem, vagy nem csupán az anyatejes táplálás felelős a baba kis szervezetének táp- és ásványianyag-ellátásáért, a kisgyerek - többek között - a sós íz segítségével tud eltájékozódni, milyen ételekben találja meg azt, amire testének szüksége van.
Bár "szeretem" és "nem szeretem" ételek már korábban is vannak, a kisgyerekek csak három éves koruk táján kezdik tudni megkülönböztetni a már ismert és még ismeretlen ennivalókat. Ettől kezdve tehát megnő a környezet szerepe abban, hogy mit tanít meg a gyereknek az ételekkel, étkezési szokásokkal kapcsolatban.
Az ételismeret és -szeretet kialakulásában három alapvető tanulási folyamat játszik szerepet. A gyerek egyrészt kipróbálja, megkóstolja az ételt, másrészt nagy hatással van rá a példa, hogy környezetében ki hogyan eszik, mit szeret, végül pedig saját élettani reakcióiból is levonja a megfelelő következtetéseket.
Kóstold meg!
Fontos szabályszerűség, hogy az ismertebb a kedveltebb is. Minél többfélét próbálunk ki, annál több mindent szeretünk meg. A göttingeni táplálkozástudós, Dr. Volker Pudel megfogalmazása szerint: "az ember nem azért eszik meg valamit, mert szereti, hanem azért szereti, mert azt eszi".
A legújabb vizsgálatok szerint már a születés előtt tanuljuk az ételek szeretetét: minél változatosabban eszik a várandós kismama, annál bátrabban próbálgatja gyermeke is a különböző színű, szagú és állagú ételeket. Ebből a gyereknevelésre vonatkozóan azt a tanulságot vonhatjuk le, hogy a lehető legkorábban változatos menüvel kell kínálni a gyereket, így aztán nagy valószínűséggel nem fog annyit fanyalogni, hanem kedvét leli az ízek kipróbálásában.
Vegyél példát a nagyokról!
Természetesen az első számú példa mindig a szülő, a testvér és a kortársak. Tőlük tanulja meg a kisbaba, hogy mit is kedveljen, és még inkább, hogy mitől idegenkedjen, mit utasítson vissza.
A gyerek nem csak azt tanulja meg, hogy mi a finom; különböző étkezési szokások is bevésődnek. Ha az édességet jutalomból kapja, és nem az étkezés természetes részeként, akkor később is azzal fogja magát jutalmazni, vigasztalni.
Az életkorral aztán egyre nagyobb hatással van a gyerekre az egyéb környezet is, a barátok, a sajtó, a többi felnőtt. Azt is megtanuljuk, hogy az evés nem pusztán élettani szükséglet, amitől jól tudunk lakni, hanem a közösséghez tartozás, egy kultúrkör és nem utolsósorban az élvezet része.
Miért eszünk? Kedvtelésből vagy stresszelésből?
Étkezési szokásaink érzelmi befolyás alatt is állnak, mivel megtanultuk, hogy melyik étel elfogyasztása után milyen élettani változás várható. A "boldogsághormonnak" is nevezett szerotonin felszabadulása várható például csokievés után, a kávé, az alkohol vérnyomásemelő hatásával feldob minket, - hogy csak a legkézenfekvőbb hatásokat említsük.
A gyomor, az emésztőrendszer az idegesség miatt gyorsabban kiürül, de fordítva is működik a dolog, a teli has nyugtató, tehát az izgalmak idején sokan fékevesztetten kezdik tömni a bendőjüket.
Ha felismerjük, hogy mit tanultunk meg rosszul, akkor talán van esély a változtatásra.
Mindebből az is következik, hogy ha szüleink másképp ettek, egy-két dolgot talán érdemes a gyermekek, unokák ürügyén és érdekében megváltoztatni. Hogy a példaadás és nevelés viszonylag könnyű, de hatékony és természetes is legyen, mentes az álszent dugicsokiktól, titkos nassolásoktól, kezdjük a reformot az egyszerűen megvalósítható lépésekkel. Együnk többet azokból a zöldségfélékből és salátákból, amiket amúgy is kedvelünk, és hagyjuk el azokat a kalóriabombákat, amelyeket a leginkább tudunk nélkülözni. Az új ízekhez, ételekhez szoktathatjuk magunkat ugyanazzal a trükkel, mint amit a finnyás kisgyerekekhez szoktak ajánlani: kóstolgassunk, keverjünk az ételbe először keveset az új hozzávalóból.
Forrás: www.almeda.de
