„Milyen gyakran főzöl?” – tettük fel a kérdést Facebook-oldalunkon követőinknek. A több mint kétszáz válasz pedig arról árulkodik, hogy a legtöbben mindennap szánnak erre időt otthon, de mások is jellemzően kétnaponta egyszer igyekeznek házi készítésű ételekről gondoskodni. Persze ki több, ki kevesebb örömét leli mindebben. Többen használták például a sajnos kifejezést válaszukban, egy hozzászóló pedig kerek perec kijelentette, hogy bár szinte mindennap odaáll a konyhába, de néha már unja.
- „Mindennap. Inkább kétszer van főtt étel, mintsem egyszer is kimaradjon! Nálunk van rá igény!” – árulta el egy másik kommentelő.
- „Hetente többször. Úgy gondolom, sokkal egyszerűbb és egészségesebb az otthon főtt kaja. Németországban tanúja voltam: szinte minden átlagos főtt ételt boltban is árultak, előre csomagolva. Rengeteg kényelmes ember van, aki ezeket megvette, elfogyasztotta, és egyre nagyobb túlsúllyal élte az életét, mert a hétköznapok és a hétvégék is kényelemben teltek. Sem gondolkodás, sem főzés, semmi kreativitás, időmenedzselés nem szükséges hozzá. Tragikusnak tartom...” – foglalt állást egy követőnk a kérdésben.
Az otthoni főzés egészségügyi előnyei
Ez utóbbi vélemény részben egybecseng a tudományos kutatások eredményeivel is. A Johns Hopkins Egyetem kutatói például egy 2015-ben publikált, több mint kilencezer résztvevő adatain alapuló tanulmányukban arra a következtetésre jutottak, hogy a rendszeres otthoni főzés jelentősen elősegíti az egészséges táplálkozást. A házi kosztot fogyasztók körében alacsonyabb napi kalória-, cukor- és zsírbevitelt mértek, függetlenül attól, hogy ehhez egyébként társult-e fogyókúrás szándék vagy sem. Mi több, azok, akik hetente legalább hat-hét alkalommal főznek, jellemzően olyankor is kevesebbet esznek, amikor valahol máshol étkeznek, illetve ritkábban választanak ezen alkalmakkor gyorsételeket.
Apropó gyorsételek, az ultrafeldolgozott élelmiszerek kapcsán eleve egyre több aggály merül fel a tudósok és szakértők részéről. Olyannyira, hogy mint azt a közelmúltban megírtuk, az ilyen típusú élelmiszerek még biológiai öregedésünket is számottevően felgyorsíthatják, de a cukorbetegségtől a rákig számos megbetegedéssel kapcsolatba hozhatók. A legjobb tehát, ha étkezésünk minél nagyobb arányban friss, teljes értékű hozzávalókból készült házi ételeken alapszik, így lehetünk ugyanis a legbiztosabbak abban, hogy valóban az kerül a tányérunkra, amire szervezetünknek szüksége van. Különösen, ha a Magyar Dietetikusok Szövetsége (MDOSZ) által összeállított Okostányér ajánlásait is követjük a főzés során.