Orvosi szemmel: a fogszuvasodás

A fogszuvasodás a világon az egyik legelterjedtebb fogászati probléma, amely sajnos minden korosztályt érinthet. Ismerjük meg, hogy mi a folyamat lényege?

Amikor elromlik a fog

A fognak több rétege van. Zománcnak a fog felszínének legkülső kemény rétegét nevezzük. A dentin a zománc alatt helyezkedik el, míg a belső réteg a pulpa vagy fogbél ereket és idegeket tartalmaz.

A fogszuvasodás orvosi nevén káriesz, a fogaknak a szájüreggel érintkező felszínén kezdődő, a felszín felől a mélyre haladó idült folyamat, amelynek lényege a kemény fogállomány végleges roncsolódása.

A fog szuvasodása akkor következik be, ha a fogak ásványianyag-tartalmát kioldó, úgynevezett kariogén tényezők túlsúlyba kerülnek az ásványi anyagokat termelő tényezőkkel szemben, így felborul az egyensúly. Ilyenkor a fogzománc folyamatosan elveszíti anyagait, majd elvékonyodik és áttörik.

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

A fogszuvasodás leggyakrabban a kis- és nagyőrlő fogak barázdáiban, valamint az egymással érintkező fogfelszíneken keletkezik. Fiatalkorban gyorsabb lefolyású, a kezdeti fogon látható barnás elszíneződést követi a zománcszuvasodás, a zománc szétesése, majd az üregképződés. Idősebb korban lassúbb a folyamat a dentin csatornák elmeszesedése miatt.

A fiatalkorban keletkezett rossz fogak az idők során egyre több gondot okoznak, pedig egy kis odafigyeléssel, rendszeres orvosi ellenőrzéssel, szájápolással, gyakori fogmosással lehetne csökkenteni a fogorvosnál töltött órák számát.

Miért alakul ki a fogszuvasodás?

A fogak elleni támadás erőssége több tényezőtől függ, pl. a szájban lévő baktériumoktól, a lepedékképződéstől, a helytelen táplálkozási szokásoktól. Az étel magas szénhidrát-tartalma, a savban gazdag ételek fogyasztása, a táplálék visszamaradása a szájban, a gyakori étkezés, a védő tényezők hiánya kedvez a fogszuvasodás kialakulásának.

A fogszuvasodás kialakulása tehát soktényezős és időben előrehaladó, progresszív folyamat. Kialakulását azonban a felsorolt elsődleges tényezőkön túl másodlagos tényezők is befolyásolják, így például a kor, a nem, a nyál összetétele, genetikai hajlam, földrajzi elhelyezkedés, szociális és gazdasági helyzet.

A teljesen megtisztított fogon már 20 perc múlva megindul a plakk-képződés. A szájban jelenlévő szénhidrátbontó baktériumok savat és ragadós, lepedékképző anyagot termelnek. A lepedékben a baktériumok tovább élnek és termelik a fogzománcot megbontani képes savakat. A plakk tehát a fogak, fogpótlások felszínén összegyűlő, azok felszínéhez erősen tapadó baktériumok összességét jelenti, amely csak mechanikai tisztítással, dörzsöléssel távolítható el.

A zománc és felszínére rakódott plakk között biokémiai folyamatok indulnak el, megkezdődik a savasodás folyamata, és ha ennek eredményeként a szájüreg Ph-ja 5,2-5,7 alá csökken, a zománcból az ásványi anyagok kioldódása elkezdődik. Nagyon fontos az időtényező is, az, hogy az étel mennyi ideig van a szájban. Minél tovább tartózkodik az étel a szájban, annál tovább tart a savtámadás. Emellett, ha bármilyen szénhidráttartalmú étel beragad a fogak közé, a savtámadás hosszabb ideig tart, ennek következtében a fogak felszínén megjelennek a fehér krétaszerű foltok, a fog barázdáiban pedig a barnás elszíneződések. Ez a kétféle elváltozás tekinthető a legfontosabb jelnek, mely korai fogszuvasodásra utalhat.

Hol tart a fogszuvasodás?

Amennyiben a folyamat még csak a zománc legfelső rétegét érinti, akkor megfelelő fogmosással, fogselyem, zselék használatával ez még megfordítható. Az idő előrehaladtával a folyamat egyre mélyebb rétegeket támad meg, és ha eléri a dentint, illetve végül a fogbelet a folyamat visszafordíthatatlanná válik.

A zománcszuvasodás - kúp alakú, csúcsával a dentin felé mutató elváltozás - már felismerhető elváltozás a fogon, de fájdalmat még nem okoz. Ha a szuvasodás már elérte a dentint, dentinszuvasodásról van szó, amely kúp alakban terjed tovább a fogbél felé. Amennyiben a folyamatot még ekkor sem állítjuk meg, a szuvasodás eléri az idegeket, és ez már erős, kínzó fájdalomként jelentkezik.

Az üregképződéssel járó elváltozás felismerése nem okoz nehézséget, a kezdeti szuvasság felismerése azonban nem könnyű, gyakorlatot kíván, sokszor különböző segédeszközök igénybevételét teszi szükségessé (speciális szonda, röntgenfelvételek stb.).

Ezért célszerű rendszeresen felkeresni a fogorvost, hogy a még nem látható, de már elindult szuvasodási folyamatot megállíthassuk.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra