Ezért egészséges a zsálya

A zsálya nem csak könnyen elérhető, egészséges fűszernövény. Az ókori arab orvoslás egyenesen a halhatatlanságot tulajdonította rendszeres fogyasztásának – az azonban biztos, hogy nagyon egészséges.

Nemcsak fűszerként, gyógynövényként is kiváló a zsálya. Egyebek mellett az alábbi hatásokkal büszkélkedhet.

Jót tesz a memóriának

Egy brit kutatás derítette ki, hogy a zsályaolajat rendszeresen fogyasztó kutatási alanyok sokkal jobban teljesítettek a memóriateszteken, mint azok, akik placebót kaptak. Ez különösen azért reményteli, mert esély van rá, hogy a zsályát valamilyen formában az Alzheimer-kór elleni harcban is bevethetik. Hiszen hozzájárul az agy egészségéhez, és javítja a kognitív funkciókat.

A zsálya nem csak fűszernövény, de gyógynövényként is kiváló
A zsálya nemcsak fűszerként, gyógynövényként is kiváló

Hat a génekre

A zsálya olaja a génjeinket is védheti a károsodástól, mivel olyan összetevők találhatóak benne, amelyek a már károsodott sejtek gyógyulását is serkenthetik. Bár a hatékonyságát embereken még nem tesztelték, állatkísérletek igazolják, hogy a későbbiekben a zsálya a génterápia egyik fontos szereplője lehet.

Támogatja a hormonrendszert

Mivel az ösztrogénhez hasonlóan viselkedik, a zsálya segíthet kiegyensúlyozni a hormonjainkat a menstruáló, szoptató vagy menopauza előtt álló nők szervezetében. Enyhítheti a PMS és a klimax tüneteit, például a kellemetlen hőhullámokat.

Így használjuk

A legjobb mód, ha zsályafőzet gőzét lélegezzük be, vagy valamilyen bázisolajjal felhígított zsályaolajat masszírozunk a bőrbe. A zsályát ezen kívül használják még erős izzadás, illetve a száj- és orrüreg gyulladásainak kezelésére is, de gyomorbántalmak, puffadás vagy fokozott gázképződés esetén is hatékony lehet. Friss zsályát rengeteg húsétel és leves fűszerezésére használhatunk, de teát is főzhetünk belőle.

A sokféle zsályafaj közül gyógyításra az orvosi zsálya a legalkalmasabb. Neve a latin salvere (megőrizni) szóból ered, ami arra utal, hogy minden betegséget gyógyít. Egyes helyeken növényi aszpirinnek is nevezik – mutatjuk, miért.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra