Elte
Így küzdenek a járvánnyal az ELTE új laborjában
Felavatták a mintegy egymilliárd forintból kialakított, 440 négyzetméteres molekuláris mikrobiológiai laboratóriumot az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán (ELTE TTK). A laborkomplexum elsődleges célja a koronavírus-járvány elleni védekezés támogatása, ugyanakkor kutatási célokat is szolgál, illetve szolgáltatásokat is nyújt ipari partnerek számára.
Meglepő hazai felfedezés az újszülöttekről
Magyar kutatók először igazolták, hogy a beszédre specializált agyterületek már születéskor azonosítják az emberi kommunikációt, még akkor is, ha maga az újszülött nem vesz részt az interakcióban. A felfedezés új perspektívát nyit a nyelv fejlődésének megismerésében.
Gyógyszerkereső
Olvasd el aktuális cikkeinket!
A felhős tájakon is fokozatosan csökken a felhőzet, és többnyire derült vagy gyengén felhős, napos, csapadékmentes időben lesz részünk. Az északnyugati, északi szelet többfelé kísérik élénk, a magasabban fekvő helyeken erős széllökések, majd a nap második felében mindenhol mérséklődik a légmozgás. Kora délutánra 4 és 8 fok közé emelkedik a hőmérséklet. Késő este -4, +2 fokot mérhetünk. Ma a hidegfront okozhat tüneteket.