Koronavírus Egyesült Királyság
Nyáron megnyílhatnak a határok Európában
A koronavírus-járvány nagy méreteket ölt Európában, ezért sok helyen az első óvintézkedések között szerepelt a határok lezárása, vagyis a belépési tilalom. Ezt az országok többsége még a járvány lassulását látva sem merte feloldani, nyáron azonban nagy változások jöhetnek a nemzetközi utazásokkal kapcsolatban.
Koronavírus: a briteknél már több a halott, mint az olaszoknál
Az új típusú koronavírus már több mint 3,66 millió embert fertőzött meg és 257 ezer életet követelt világszerte. A legtöbb áldozatot Amerikában regisztrálták, az európai országok között pedig eddig Olaszország "vezetett". Mára azonban már több brit halt meg a járvány miatt, mint olasz.
Gyógyszerkereső
Olvasd el aktuális cikkeinket!
Fennakadás volt az OMSZ-nél, papíralapú dokumentációra álltak át
Az Országos Mentőszolgálat mentésirányítási rendszerében infokommunikációs meghibásodás okozta a keddi fennakadást, ami miatt tartalék rendszerre és papíralapú dokumentációra kellett átállni. A hibát azóta helyreállították.
Változóan felhős idő várható, főként északon, északkeleten lesznek vastagabb, zártabb felhőzettel borított tájak. Csapadék nem valószínű. A déli, délnyugati szelet többfelé élénk, a Dunántúlon helyenként erős lökések kísérik. Késő estére 5 és 10 fok közé csökken a hőmérséklet. Izgatottság, az ingerküszöb csökkenése is jelentkezhet a fronthatás miatt.