Romlott Étel
Hogyan kell a hűtő tartalmát elrendezni?
Egy hétvégi bevásárlásból hazaérve a legtöbben igyekeznek minél hamarabb túlesni a frissen beszerzett élelmiszerek kipakolásán. Valójában azonban pénztárcánk és egészségünk is hálás lesz azért, ha nem a hűtőszekrény átgondolt feltöltésén spóroljuk meg az időt.
Miről ismerhetjük fel a romlott ételt?
Komoly rosszullétet kockáztat meg, aki nem eléggé körültekintő, és véletlenül romlott ételt fogyaszt el. Ezért nem árt tudni, hogy milyen jelekre kell odafigyelni vásárláskor, illetve milyen óvintézkedéseket tehetünk meg otthon, hogy csökkentsük a veszélyt.
Megehetjük a penészes ételt?
Sok ember egyáltalán nem szereti kidobni az ételt: sok mindent még azután is jóízűen elfogyasztanak, hogy lejárt a szavatossága. Ők gyakran azt tanácsolják, hogy a penészes élelmiszert sem kell kidobni, elég, ha levágjuk róla a romlott részeket. Valóban nem ártunk ezzel az egészségünknek?
Ez történhet, ha véletlenül penészt eszünk
Bárkivel megeshet, hogy csak az után vesz észre egy apró penészfoltot, miután jóízűen beleharap a vajas kenyerébe. De vajon ilyenkor van-e okunk amiatt aggódni, hogy milyen hatással lehet az egészségünkre, ha a penészt le is nyeltük, és bekerült a szervezetünkbe?
Gyógyszerkereső
Olvasd el aktuális cikkeinket!
Klímaválság: bíróságon küzd a fennmaradásáért kilenc apró szigetország
A hágai székhelyű Nemzetközi Bíróság hétfőn megnyitotta kéthetes tárgyalássorozát az országok éghajlatváltozással kapcsolatos jogairól és felelősségéről. Ennek keretében több kis szigetország a nagy szennyező országok felelősségre vonását követeli.
Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.