
Svábhegyi Csillagvizsgáló



Ezért az égi jelenségért érdemes lesz korán kelni kedden
Július 30-án hajnali fél négykor szabad szemmel is látható lesz a keleti égbolton, amint öt égitest, a Fiastyúk csillaghalmaz, a holdsarló, a Mars, a Jupiter és a Bika csillagkép vörös csillaga, az Aldebaran közel kerül egymáshoz.


Gyógyszerkereső
Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, azonban helyenként akár hosszabb időszakokra is csökkenhet a felhőzet. Reggel, délelőtt ez leginkább a középső és keleti tájakon, délután a Dunántúlon fordulhat elő. Főként a Dunántúlon és a középső országrészben alakulhat ki elszórtan eső, zápor, majd estétől a Tiszántúlon és északkeleten már többfelé várható csapadék. A Dunántúlon megerősödik az északnyugati szél. A hőmérséklet délután 12 és 18, késő este 7, 12 fok között valószínű. Mozgalmas az időjárás, ami rossz hír a frontérzékenyeknek.