
Vastagbélrák-Szűrés




Gyakori daganat: csak így lehet időben elcsípni
Március a vastagbélrákszűrés hónapja, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) ezért igyekszik felhívni a figyelmet ennek fontosságára. A vastagbélrák tünetei nem egyértelműek, a betegség ráadásul nagyon hosszú idő alatt alakul ki, a folyamat akár tíz évig is eltarthat. Fontos tudni azonban, hogy már akkor kiszűrhető, amikor még nem okoz tüneteket.



A vastagbélrákot így előzhetjük meg
Évente nagyjából 5 ezer életet követel Magyarországon a vastagbélrák, pedig a probléma rendszeres szűréssel megelőzhető, illetve időben felfedezhető és kezelhető lenne. A vizsgálat ráadásul teljesen fájdalommentes, de mivel az emberek viszonylag keveset tudnak róla, nem élnek az ingyenes szűrés lehetőségével.


Segítséget kapnak az orvosok
A mesterséges intelligenciának óriási szerepe lehet az egészségügyi diagnosztikában, elsősorban a mammográfiában és a vastagbélrák-szűrésben - mondta Lengyel Györgyi, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) egészséggazdaságért felelős miniszteri biztosa.


Gyógyszerkereső
Borult lesz az ég, és sokfelé várható eső, zápor. Helyenként jelentős mennyiség hullhat, míg egyes északkeleti tájakon számottevő csapadék nem várható. Az északi, északkeleti szél néhol élénk marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 11 fok között valószínű. A borúsabb időjárásért egy tőlünk délre örvénylő mediterrán ciklon a felelős, amely az orvosmeteorológiai helyzetet is nagyban meghatározza.