Igaz, az Írországban "begyűjtött" férjet a legnagyobb jóakarattal sem lehetett jóképűnek nevezni – a velük egyidős, dublini férfi vöröses hajú, szeplős arcú alacsony ember volt –, viszont kiváló humorral áldotta meg a teremtő. Dőltek a nevetéstől, amikor bemutatta a magyar nyelvi tudományát – iszonyatos kiejtéssel hajtogatta, hogy "jó estét, szeretlek, feleségül kérlek, és tetszik nekem Budapest" –, majd végtelen kedvességgel mesélte el a furcsa megismerkedésüket.
– A barátnőd két évvel ezelőtt libbent be a fogorvosi rendelőmbe a négyéves unokájával, aki rossz volt, mint egy kisördög, aztán beszélgetni kezdtünk, és Sophie-ból annyi jókedv meg temperamentum áradt, hogy én, a megrögzött agglegény randevúra hívtam. Így kezdődött...
– A Dublinban dolgozó fiam és a menyem elájult, hogy a nagymama-látogatás meghosszabbodott egy szerelem miatt – nevetett Zsófi –, és még ma sem tértek magukhoz abból a sokkból, amit a bejelentésemmel okoztam: nem élek tovább Budapesten özvegyasszonyként, inkább (vén fejjel) férjhez megyek Patrikhoz. Tudjátok, ki örült fenntartás nélkül? Az unokám. Számára azért jó a házasságunk, mert kapott egy új játszótársat Patrik személyében, és a "Mutyi" (mármint én) viszonylag közel lakik hozzájuk...
Igen, remekül érezte magát a vacsorán, a férje hallgatagságát azzal magyarázta, hogy az ő Jánosa gyengén beszél angolul, ám hazafelé alábbhagyott a lelkesedése, mert észrevette, hogy a párja rosszkedvű. Tán ezt akarta ellensúlyozni, amikor a fényárban úszó bevásárlóközpont előtt felkiáltott: éjszaka is nyitva van, menjünk be! Holnap ebédre jönnek a gyerekek, ha most bevásárolunk, nem kell hajnalban kelnem!
Néhány perc múlva már nagy egyetértésben szoroztak-osztottak a pultok előtt, hogy miként varázsoljanak finom, de nem túl drága ebédet a gyerekük családjának. A gesztenyemasszán kicsit összeszólalkoztak, mert a férje drágának tartotta, és azt javasolta, hogy püré helyett inkább palacsinta legyen a záróakkord. Aztán a pénztárhoz érve ámulva vették észre, hogy egyik kassza sem működik.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
– Hol tudunk fizetni? – kérdezte a férje a biztonsági őrt, aki lakonikus rövidséggel válaszolt – "Sehol. Várni kell körülbelül tíz percet, mert éjfélkor mindig pénztárzárás van" –, mire a férje bevörösödött fejjel, emelt hangon reagált. – Tűrhetetlen! Azt terjesztik, hogy egész éjszaka nyitva tartanak. Micsoda nyitva tartás ez? Miért kell nekem órákig ácsorogni...?
Nézte a vörös arccal kiabáló férjét, közben nagyon szégyellte magát a nyugodtan várakozó, többségében fiatal vásárlók előtt, és a jókedvéből semmi sem maradt. – Hallgass már, ne rontsd el ezt a szép estét! – kérte rosszkedvűen. – És miért balhézol egy szerencsétlen biztonsági őrrel? Tehet ő a vezetőség szabályairól?
Mire a pénztár kinyitott, alaposan összevesztek, és a bevásárlókocsit már néma rosszkedvvel tolták ki a parkolóba. Az autóban hallgatásba burkolózott, és keserűen gondolt a barátnője boldog arcára. – Egyidős vagyok Zsófival, csakhogy ő fiatalnak érzi magát az ötvenkét évével, mert szereti a férje, engem viszont utál az enyém, különben nem rontotta volna el az esténket. Haj, de szörnyű az élet...!
Otthon rá sem nézett a férjére, inkább némán kipakolta a bevásárlóközpontban beszerzett kincseket, majd a zuhany alá állt, és sokáig engedte magára a forró vizet, de a hangulata egy jottányit sem javult. Amikor belépett a hálószobába, meglepve vette észre, hogy a férje felöltözve üldögél az ágy szélén. – Vedd tudomásul, hogy harmincévi együttélés után is szeretlek! – kiabált rá a férfi –, de elégedetlen vagyok magammal! Láttam, hogy elájultál a vörös hajú Patriktól, miközben engem semmire sem becsülsz. Mert nem tudlak olyan színvonalon eltartani ebben a szerencsétlen országban, mint ő a barátnődet Dublinban. De semmi gond! Te szebb vagy, mint Zsófi, tehát ha elpatkolok, majd beszerzel magadnak egy új-pénzes nagypapát...!
– Megőrültél? Engem nem kell eltartani, hiszen ma is dolgozom! És féltékeny vagy a száznyolcvan centiddel erre az okos-rokonszenves, de aprócska ír férfira? – nézett a férjére felháborodva.
– Én csak arra vagyok féltékeny, hogy ezer éve nem néztél rám olyan csillogó szemmel, mint a szeplős-dublini pasira – morogta a férje, és sehogyan sem értette, hogy miért öleli őt nevetve-sírva a felesége.
