Ezeknek a növény levelein elhelyezkedő szőröknek a fala mész-, csúcsi része kovatartalmú, s bőrrel való érintkezésre működésbe lép a fecskendőmechanizmus. Ennek nyomán a csalánszőrben lévő ingerlő, égető fájdalmat okozó anyagok (acetil-kolin, hisztamin, hangyasav) a bőrbe hatolnak, s kellemetlen égető, viszkető, fájó tüneteket okoznak. Mit tehetünk, ha mégis "összetűzésbe" kerültünk a csalánnal? A megoldást szintén a növényvilág adhatja, mert a csaláncsípés legjobb ellenszere a sóska levelével való bedörzsölés, sóskafajok pedig szinte mindenütt élnek.
A kellemetlen hatások mellett a csalán nemcsak a legközönségesebb gyomfajaink egyike, hanem ősidők óta ismert, és sokoldalúan alkalmazott gyógynövény is. A csalán (tudományos néven Urtica dioica) a csalánfélék családjába tartozó, általában kétlaki (azaz külön porzós és külön termős egyedekkel rendelkező) évelő faj. Szára el nem ágazó, négyélű. Levelei keresztben átellenes állásúak, szíves-tojásdadok, vagy lándzsásak, a levél éle durván fűrészes. Leveleit és szárait a speciális csalánszőrök mellett még serteszőrök is borítják. Virágai egyszerűek, kicsik, a virágtakarót zöld lepellevelek alkotják. Virágzására májustól októberig számíthatunk, a termősek egymagvú, sárgás, ún. makkocskák. A csalán Eurázsia növényzetében szinte mindenütt jelen van, a hazai flóra egyik legközönségesebb, főleg a nedvesebb területeken, erdei vágásokban, parlagokon, utak mentén fordul elő. Jelenléte egyben jelzésértékű is, mert a nitrogénben viszonylag dús talajt kedveli.
A növény és az ember kapcsolatának múltjára régészeti leletek is utalnak, ugyanis bronzkori sírokból csalánból készült halotti leplek maradványai kerültek elő. A történelemkönyvek őrzik azt a tényt is, hogy a csalánszövetet - pótlandó az értékesebb anyagból készült szöveteket - az első világháború idején a központi hatalmak kato-náinak egyenruhájához is felhasználták. A görög időkben már feljegyzett gyógynövényként ismert, hiszen külsőleg kígyóharapás és skorpiócsípések, belsőleg pedig egyes mérgezések (bürök) gyógyítására használták. A melegebb égtájról származó római légiósok a hidegebb, északi tájakon csalánlevelekkel ostorozták magukat (ezt a módszert nevezték urtikációnak), a sorozatos csaláncsípésektől a bőr valóban fel is melegedett. Az urtikáció a későbbiekben már különböző ízületi és köszvényes tünetek enyhítésére szolgáló eljárás lett.
Mit tudunk ma a csalán hatásairól, s igazolható hatóanyagairól? Gyógyhatásról elsősorban a növény levele ismert, ez tehát a legfontosabb drog. A levelek igen gazdagok színanyagokban (klorofillokban, karotinoidokban), vitaminokban (főként a vízoldható B-, C- és K-vitaminok), flavonoidokban (kvercetin), triterpénekben, ugyanakkor fehérje- és ásványianyag-tartalmuk sem jelentéktelen. Figyelemreméltó az a tény is, hogy egyes állatfajok (pl. a kacsák) számára az összevágott fiatal csalán igen kedvelt tavaszi csemege.
A XII. században élt svájci Szent Hildegárd - akinek sok feljegyzése, "gyógynövényreceptje" maradt fenn - a főtt csalánt bénulásos tünetek kezelésére alkalmazta. A csalán boros kivonatát tüdőpanaszok enyhítésére használta, mindig reggeli után fogyasztva. Melius Juhász Péter (1578) feljegyzése szerint a csalánt kólikában, székrekedéskor, sebek fertőtlenítésre, vesetisztítóként használták. Ma elsősorban a csalánlevelek vizelethajtó hatását tartjuk számon, s ha az orvos másként nem rendeli, napi három-négy alkalommal fogyaszthatunk egy-egy csésze frissen készült teát. Ehhez általában három-négy teáskanál porított drogot adjunk másfél deci forró vízhez, majd 10 perc állás után fogyaszthatjuk. Forgalmaznak csalánlevél-tartalmú gyógyhatású készítményt is, melyet elsősorban tavaszi, kúraszerűen történő alkalmazásra szántak. Ekkor a vízhajtó és anyagcsere-fokozó hatás a szervezet tavaszi megújulását igen kedvezően segítheti, a tavaszi fáradtság ellen szintén jó hatású. Ugyanilyen készítmény alkalmas lehet reumás és köszvényes megbetegedések kiegészítő kezelésére. A csalánkezelés vagy a kúra kerülendő terhes nőknél, szoptató anyáknál, még akkor is, ha egyes feljegyzések szerint a tejelválasztás serkentésére is alkalmaztak valamikor csalánkúrát. Az újabban végzett felmérések szerint pl. egyes mediterrán országokban kiterjedten alkalmazzák magas vérnyomás vagy/és cukorbetegség tüneteinek enyhítésére is. Tudományos vizsgálatok utalnak arra is, hogy a csalán egyes komponensei lassítják a prosztata megnagyobbodását, pontosabban a hatás több komponensű, kedvezően befolyásolja a hormonanyagcserét, továbbá kimutatható bizonyos immunserkentő és gyulladáscsökkentő hatás is.
Ez is érdekelhet
Újabban - s nagyon helyesen - levélzöldségként is alkalmazzák, hiszen éppen a kora tavaszi, vitaminhiányos időszakban segíthet a szervezet ellátásában, ráadásul a csalánleves, vagy éppen a csalánfőzelék, a párolt csalán új színnel gazdagíthatja étrendünket. X.évf./9.sz.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
