Az első gyermek születése radikális változást jelent a család rendszerében. A családalakítás, családdá válás új szintje ez, a szülővé válás életciklusa. Legfontosabb feladat ekkor párból szülővé - házastársból szülőtárssá - válni, a "jövevényt" befogadni a családba, és átalakítani a családi szerkezetet.
Az első gyermek megszületésével átrendeződik ugyanis az egész családi kapcsolatrendszer is, úgy, hogy az magába foglalja a szülői mellett a nagyszülői szerepet is; vagyis megszületik egy új alrendszer, a nagyszülői. A család ugyanis rendszer - bárki bármit tesz, az befolyásolja a többiek viselkedését -, melyen belül alrendszerek vannak. Ilyen a szülői, a gyermeki és a nagyszülői alrendszer; vagy a házastársi és szülői alrendszer.
A családi rendszerben szükségszerű változásoknak kell bekövetkezniük: helyet kell csinálni az újszülöttnek; el kell fogadni az új szerepeket, és megtanulni alkalmazkodni az új struktúrához; új viselkedési módok és új szabályok kimunkálásával. Mindez nem mindig zökkenőmentes.
Szülők, nagyszülők
Már a babavárás ideje alatt fontos elkezdeni tudatosan kialakítani a leendő szülők és a nagyszülők gyermek körüli kapcsolatát. Ez nem tartozik a könnyen megbeszélhető problémák közé, hiszen elkerülhetetlenül lesznek érdekütközések. Az újdonsült családtagon keresztül egyszerre többen is szeretnének örömhöz és sikerhez jutni. Mindenki más módon aktivizálódik a közelgő örömmel és feladattal kapcsolatosan; mindenki jól meg akar felelni új szerepében.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Valójában mindenkinek jut(hat) is szerep, hiszen egy csecsemő ellátása állandó, 24 órás műszak. A nagycsalád a baba számára igen jó. Hiszen rá figyelő, az ő szükségleteit kielégíteni törekvő szerető személyek állnak készenlétben. Kétségtelen, hogy nyilván minden családtag igyekszik a tőle telhető legjobbat nyújtani, amit tud. Vagy, amit rá oszt, kér tőle az anya, aki gyermeke szükségletei kielégítésének a legfőbb koordinálója. Vajon elfogadja-e ezt a "főszerepet" a nagycsalád? Akkor igen, ha a "fiatal és tapasztalatlan" anya mellett tanácsadói szerepben gyakran elmondhatják véleményüket.
Egy jól működő kapcsolatban ugyanis lehet egyezkedni. Ha a szülőpár meghallgatja a nagyszülők tapasztalatait - akiknek fontos, hogy érezzék, ezek fontosak gyermekeik számára -, és aztán saját nézetükhöz igazítva maguk is megbirkóznak a problémával.
A nagyszülők néha végletesen úgy érzik, gyermekük nélkülük nem is tud megküzdeni a szülőség kihívásával. Szükségük van arra, hogy érezzék, fontosak, mert tudattalanul attól szoronganak, hogy gyermekük teljesen felnőtt, és feleslegessé válnak. Hiszen gyermekük szülővé válásával a köztük lévő asszimetria csökken, s a viszony inkább partneribb.
Nagycsalád anno
Valaha természetes volt, hogy a nagycsalád úgynevezett segítő hálót alkotott az egyének s így a friss szülők körül, s kinek amire szüksége volt, nemigen kellett kérni, a rokonság jogán járt az embernek. Megvolt annak is a rendje, hogy a csecsemőjével otthon lévő kismamát kímélte a rokonság a főzés terheitől, és komatálat vittek neki. Az is szokás volt, hogy a kismama édesanyja vagy anyósa pár hétig ott élt vele, minden tudását átadta a csecsemő gondozására vonatkozóan, és elvégzett helyette sok munkát. Sőt valójában a nagycsaládban, a közelben élő testvértől, unokatestvértől jó eséllyel el lehetett tanulni a gyermekgondozást.
Persze napjainkban amit egy anya vagy anyós kínálni tud a csecsemőgondozás technikai kérdései terén, az nem feltétlenül az, amit a modern kismamák igényelnének. A babával való kapcsolat kialakítása terén is adódhatnak nézetkülönbségek a generáció között. A szülőknek tisztában kell lenni azzal, hogy ami számukra bizonyítottan jó módszer (olvastak, hallottak róla), a nagyszülők számára érthetetlen, saját tapasztalataiknak ellentmondó lehet. Érdemes ezekről beszélgetni, elmagyarázni, mi áll a háttérben. Sokszor hasznos persze meghallgatni a nagyszülőket is, kipróbálni az ő módszereiket is, ha azok illeszkednek a szülők saját nevelési elképzeléseibe.
Ha mindenki legjobb tudásával és képességével járul hozzá a kicsi jóllétéhez, készen kell állni mások meglátásainak elfogadására is, és ugyanilyen fontos megerősíteni egymást abban, hogy jó szülők, nagyszülők vagyunk. A nagymama segítsége lehet negatív élmény is, ha az anya azt éli meg, hogy kirekesztik őt anyai szerepéből.
Egy azonban biztos: a támogató jelenlét megfelelő mértékben nagyon jó a kismamának, és a nagymamának is megadja azt az érzést, hogy fontos és számítanak rá.
A nagyszülőktől való elkülönülés sok esetben nehéz, hiszen gyakran túlságosan is részt kívánnak venni gyermekeik életében az unoka megjelenésével. Bátran kell a nagyszülők "tolakodó jelenlétének" határt szabnunk, ha az már terhes a számunkra! Kérjük meg őket, hogy olyan módon legyenek jelen életünkben, ahogyan az nekünk is jó. Érezzék, hogy szükségünk van rájuk, de engedjék, hogy éljük a saját életünket!
Mindenki boldog lehet
A többgenerációs család akkor tud jól működni, ha a szülők állnak a "hierarchia csúcsán", ha övék az elsődleges döntési jog gyermekükkel kapcsolatos minden kérdésben. Az ő feladatuk, hogy egymással együttműködve, harmóniában biztosítsák gyermekük testi, mentális és érzelmi fejlődését.
A nagyszülők feladata pedig az, hogy ebben a szülőknek tanácsaikkal, meglátásaikkal, érzelmi támogatásukkal segítséget nyújtsanak, természetesen a konkrét segítség mellett. Tanácsaikat, ellenvetéseiket nyugodtan megbeszélhetik a szülőkkel, és átgondolhatják együtt az aktuális kérdést, de a nagyszülőknek el kell fogadnia, hogy a végső döntés joga az anyáé és az apáé; tiszteletben kell tartani, és követni az ő elvárásaikat, elveiket.
Félreértés ne essék, nem a nagyszülői jelenlét, szeretet és törődés korlátozásáról van itt szó. Hiszen a nagyszülői szeretet valami egészen más, mint amit a szülő tud adni gyermekének. Megszűnik a felelősség miatti szorongás, a munka és a család közti néha stresszes légkör. A nagyszülők elengedettebben, oldottabban tudják idejüket az unokákkal tölteni, amiből mindkét fél sok örömöt kaphat. De mivel a felelősség a szülőket terheli gyermekük neveléséért, nekik kell megszabni a kereteket. Ezt a nagyszülőknek tiszteletben kell tartani. A határok legyenek világosak, és ahhoz tartsa magát mindenki.
Szerepek és határok
Egy család akkor működik jól és zökkenőmentesen, ha mindenki a saját funkcióját, szerepét tölti be, nem igyekszik más szerepét felvenni, és tiszteletben tartja a határokat, melyek a különböző alrendszerek között vannak. A család egészséges működésének alapfeltétele az, hogy ezek a határok világosak, rugalmasak, esetenként átjárhatók legyenek.
A túl merev határ nem jó, mert ha egy család falat von maga köré, megszűnnek a külső kapcsolatok, így semmiféle közös tevékenységre, segítségre nincs lehetőség. Ez a helyzet akkor, ha a szülők eltiltják a nagyszülőket a gyermektől, s így a család hierarchiáját próbálják meg szabályozni azzal, hogy határt húznak a nagyszülők felé. Ezzel azonban gyermeküket is megfosztják a nagycsalád igazi lényegétől, támogató erejétől.
Ha a határok elmosódnak, vagy szinte nem is léteznek, az legalább ennyire egészségtelen. Senkinek nincs benne magánszférája, nincsenek kialakult korlátok, kaotikusan működik az egész család. Ez a helyzet, ha a nagyszülők beleavatkoznak háztartási vagy nevelési kérdésekbe; vagy ha az egyik szülő minden döntésbe bevonja saját szüleit; s az ő iránymutatásukat követi párjáé helyett.
Ez is érdekelhet
A gyermekvárás körül mindenkiben felerősödnek saját gyermekkorával, saját szüleivel kapcsolatos érzései. Ezekkel jó gondolatban sokat foglalkozni. Amikor pedig az ember már maga is szülővé válik, szükségszerűen újra kell rendezni a saját szüleivel való kapcsolatát, akik immár nagyszülői szerepbe léptek elő.
Legjobban: